Amikor a népnyelv Budapestet Judapestnek szokta nevezni, igazából túlságosan messze nem jár az igazságtól. Magyarországon még Európához és az ország lakosságához képest is felülreprezentált számban élnek zsidók, ez pedig fővárosunkra fokozottan igaz. Ennek miértjéről persze akár éveket is beszélgethetnénk, de még csak túlságosan nyitott szemmel sem kell járni ahhoz, hogy az előbbi állítás bizonyítást nyerjen. Ez persze önmagában azt is jelenti, hogy a frekventált területek a „hangulathoz” illő politikai vezetést kapnak.
Az elmúlt napok egyik sarkalatos belpolitikai eseménye a Mi Hazánk Mozgalom Nyugati téren állítandó adventi keresztje és a keresztállításon való Soproni Tamás-féle liberális hiszti volt. A Momentum fegyverarzenálja nem túlságosan bővült a SZDSZ-es évekhez képest, még mindig a „náci” szó mögött húzódik minden gondolatuk. Lehet, hogy hiányoznak nekik a ’44-es régi idők. Viccet félretéve, a hanukázásnak persze volt hely a Nyugati téren, az nem sértette senki érzékenységét (az enyémet mondjuk igen), s persze ott volt a főváros „elitjének” apraja-nagyja (nyilván fontos dolog elmenni a valódi urak eseményeire, ha továbbra is a mézes bödön közelében kívánnak maradni). A csődület olyannyira jól sikerült, hogy nemsokára rá – bizonyára néhány toleráns balliberális – meg is rongálta a Mi Hazánk által felállított kettőskeresztet, mert azt ugye szabad. Fordított esetben nyilván az összes fővárosi nyomozó a menórarongálókat kutatná éjt nappallá téve.
Ha ez eddig nem lett volna elég tömény információ, akkor megspékelem a dolgot még a Budai Várnegyedben éktelenkedő menórával is, amelyet szintén az országhódítók raktak a nyakunkra. A Budai Vár egyik legrégebbi politikai és kulturális központja keresztény országunknak, így az itt való hanukázást mindenekelőtt jelképes üzenetnek is tekinthetjük a leigázott nemzet felé. V. Naszály Márta újdonsült párbeszédes polgármester bizonyára szíves-örömest látta vendégül a megjelent zsidókat.
Nos, nagyjából így néz ki az elmúlt két hét térképe. Elég messze vagyunk attól a bizonyos „erős, keresztény ország” képétől, amit a kormánypártok mindenáron igyekeznek az emberek agyába sulykolni. „A keresztény és zsidó kultúra megfér egymás mellett” – hallanánk rögtön a választ egy-egy eltévelyedett fidesztestől, kereszténydemokratától. Nos, rajtuk kívül ezt valószínűleg senki nem hiszi el, sem a balliberálisok, sem pedig a radikális jobboldal. A második logikai bukfenc pedig ott következik be, amikor valaki „agresszív szélsőjobboldalról” papol, amikor ezúttal is keresztet, és nem menórát rongáltak. Nem hiába mondjuk, hogy annak idején a numerus clausus sem a zsidóság elleni támadás volt, hanem épp ellenkezőleg, a keresztény magyarság védekezése az agresszív térhódítás ellen. A különbség csak az, hogy az akkori önvédelem jobbára teljesen hiányzik már a 21. század Magyarországán, ez pedig törvényszerűen eredményezte a másik oldal kontroll nélküli megerősödését. Persze vannak olyanok is, akik némi érvényesülés reményében önként hajtják fejüket az igába, hiába tartoztak régen – szigorúan csak elvileg – a „nemzeti táborba”. Ilyen például a jobbikos (értsd: szivárvány-ellenzéki) Bereczki Miklós is, aki jelenleg a szebb napokat látott párt önkormányzati képviselőjeként rontja a levegőt Soroksáron. Tette ezt – gondolom – teljesen önszántából, feltételezhetően legalábbis nem volt a pártvezetésnek erre irányuló kötelezése. Habár, ki tudja már manapság.
2019 Magyarországán egyáltalán nincs könnyű helyzetben az, aki nemzeti függetlenséget, valódi jobboldali irányváltást vizionál. Márpedig az ember, különösen év vége felé közeledve, még inkább hajlamos arra, hogy egyrészt számvetést végezzen az elmúlt esztendőről, valamint terveket, célokat tűzzön ki a jövőre nézve. Korántsem állítható, hogy Magyarország most éli történelmének delelőjét, de mindennek megvan a maga szépsége. Például, hogy mi is tehetünk és cselekedhetünk a szebb jövő reményében, s aki már egy fűszálat is hajlandó keresztbe tenni a jó ügy érdekében, az már többet tett, mint aki csak szemléli a vészjósló eseményeket. A véget nem érő hanukázás és menóra-tenger ellenére ott áll a Nyugati téren az a bizonyos adventi kettőskereszt is, ha más nem, akkor ez bizonyosan reménysugarat szolgáltat számunkra.
Ezúton kívánok minden kedves olvasónknak áldott karácsonyt egy, a halhatatlan Fiala Ferenctől származó idézettel. Örökérvényű gondolatok ezek, amelyek messze túlmutatnak korunk tökéletlenségén. Gondolkozzunk el rajta pihenés közben!
Alig öt évtizede, hogy amikor az óceán vizein elsüllyedt a Titanic és vagy kétezer embert rántott magával a hullámsírba — évekig gyászolta a világ a szomorú eseményt. És ma? Lezuhan egy repülőgép, elpusztul pár száz ember: rövid újsághír. — Vietnámban a Kissinger—Ge Duc-féle Nobel-díjjal kitüntetett békeakció óta több mint százezer ember gyilkolta le egymást: kissé hosszabb elmélkedés a sokkal több elmélkedést kívánó német-angol futballmeccs előtt. Valahogyan úgy látszik, meghalt az Ember és mechanizált civilizációnkat már nem is olajjal és szénnel, de magával az Emberrel etetik. Az emberrel, akinek felmagasztosult, Istenné lett ideálja ott nyugszik a betlehemi istálló jászlában, hogy majd 33 évvel később mégegyszer felfeszíttesse magát az emberiségért, amely rövid két ezredév alatt könnyelműen eltékozolta az általa ajándékozott isteni fényt.
Fiala Ferenc
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
