„A méhészeken nem fog a koronavírus“

„A méhészeken nem fog a koronavírus“

Több tanulmány szól a méhészek koronavírussal szembeni immunitása mellett, de további kutatásra van szükség a témában. Ezúttal Dr. Stefan Stangaciu orvos gondolatait osztjuk meg.

Tavaly, egy fiatal somorjai méhésszel, Brunczlík Tiborral készült interjúban  arra próbáltuk felhívni a figyelmet, hogy ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl. Decemberben a www.mezogazdaság.hu  portálon megjelent egy interjú Dr. Stefan Stangaciu orvossal és vezető apiterapeutával (méhészeti termékek (propolisz, méhméreg, méhpempő) alkalmazása a természetgyógyászatban – a szerk.), aki a vele készített interjújában leírja, alig tud olyan méhészről, aki megfertőződött volna a vírussal, s ha mégis, akkor az nagyon gyorsan átment rajta.

„Kínában egy 5119 méhésszel és 121 apiterápiás pácienssel készült tanulmány szerint senki sem halt meg közülük. Ez az első tanulmány, mely a méhészek koronavírussal szembeni immunitása mellett szól. Természetesen további tanulmányokra van szükség ezzel kapcsolatban, hogy végső következtetéseket vonhassunk le” – mondja Stangaciu, aki hosszasan beszél arról, hogy az immunrendszerünk több, mint amit gondolunk róla: különböző sejtek és szövetek szövetsége, ami egy kívülről jövő támadás esetén hadseregként lendül ellentámadásba. Ehhez viszont minden tagnak egyszerre kellene harcba szállnia, mégpedig úgy, hogy ha például a kezünkkel az orrunkba visszük is vírust, az ne juthasson be a testünkbe.

„Mondjuk, egy vírus bekerül az orrba, akkor a fehér vérsejteknek az egész testből nagyon gyorsan oda kell érkezniük. Ehhez rendbe kell hozni a vér és a nyirok mozgékonyságát, folyékonyságát, hogy a fehér vérsejtek gyorsan az érintett területre tudjanak jutni, a példánkban az orrszövetekbe” – folytatja az orvos.

A nyers ételek sok olyan ásványi anyagot, vitamint, és antioxidánst tartalmaznak, melyek védik az egészséget.  Az étrendváltás így nemcsak az immunrendszert erősíti meg, hanem leveszi a terhet a nyirokrendszerről is.

„A méhpempő vagy a herelárva (Apilarnil) is tartalmaz hasznos regeneratív anyagokat. A méhpempő feltételezésem szerint ugyanúgy tartalmaz pl. telomerázt, mint a virágpor vagy méhkenyér. Ezek mind aktív anyagok és rendkívül jó tápértékkel rendelkeznek, melyek mértékkel fogyasztva védelmet nyújtanak a vírusokkal szemben” – teszi hozzá Dr. Stefan Stangaciu.

Hírdetés

webbeteg.hu szerint a kortizol egy hormon, melyet a mellékvesék termelnek, s mely „segíti a szervezetünk válaszkészségét a fizikális és érzelmi stressz helyzetekben, a vérnyomás szabályozásában és az étel emésztésében.”

Fontos még, hogy ezekben az időkben ügyeljünk a KISZÁRADÁSRA is, mert ez szintén ellensége az immunrendszernek, ráadásul ez akkor is előfordulhat, ha szerintünk sokat iszunk, de emellett sok fehérjét eszünk például. Vagy a futás és a sport, amikor a tüdőn keresztül vesztünk folyadékot.

„Ennek vannak fizikai jelei, ha például szorulásunk van, az ezt jelenti. De a nyelvünket is megvizsgálhatjuk, ha a nyelv szélén látszik a fogak nyoma vagy, ha a karunkon lévő bőrt kissé összecsípve megemeljük, és az nem simul vissza azonnal a karunkra, az bizony azt jelenti, hogy több vizet kell innunk. Ha a vizeletünk csak enyhén sárgás színű és nem rossz illatú, általában azt jelenti, hogy rendben van a vízháztartásunk” – jegyzi meg.

Az interjú harmadik részében arról esik szó, hogy hogyan használjuk a méhtermékeket (virágport, mézet, méhkenyeret, méhpempőt, propoliszt) fertőzések ellen, s mivel a méhpempő vírus-, gomba- és baktériumölő hatású, segít az immunrendszernek és a szervezetnek, hogy vörös és fehér vérsejteket, vérlemezeket hozzon létre.

Helyi vagy környékbeli méhészektől kell vásárolni rendszeresen a mézet, a virágport és a különböző más termékeket.

Magam is így teszek, hiszen a fent említett úriember termékeit vásárolom. Ajánlom mindenkinek a cikkben említett háromrészes interjút és barátom termékeit is.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »