A Magyar Szövetség nem támogatta Ursula von der Leyen jelölését az Európai Bizottság elnöki posztjára

A Magyar Szövetség nem támogatta Ursula von der Leyen jelölését az Európai Bizottság elnöki posztjára

A Magyar Szövetség képviselői a bukaresti Néppárti kongresszuson nem szavazták meg Ursula von der Leyen jelöltséget az Európai Bizottság elnöki posztjára. Ennek több oka is van – áll a Magyar Szövetség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A magyar párt a következő indoklást adta von der Leyen jelölésének elutasítása kapcsán:

írta az MSZ. Azt is leszögezték ugyanakkor, hogy az Európai Néppárt „kedvező irányba mozdult el migráns-ügyben”, és most már kimondja, hogy az illegális migráció minden formáját meg kell állítani, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséget (FRONTEX) pedig meg kell erősíteni. 

Ugyanakkor az is kiderül az MSZ közleményéből, hogy az EPP az irányított és ellenőrzött bevándorlást tűzte a zászlajára – a munkaerő pótlása érdekében.

„Sajnos az EPP támogatja a bevándorlási kvótákat, ellentétben velünk”

írja az MSZ.

A párt azt is kiemelte, hogy az EPP bukaresti jelöltállító kongresszusán az orosz-ukrán háború kapcsán továbbra sem a béke, hanem a „Le kell győznünk Oroszországot” mottó volt uralkodó, miközben az uniós tagállamok támogatásai messze elmaradnak a sajtóban tett ígéretektől. 

„Ennek ellenére a nagy szavak és a háborús uszítás uralta ezt a témát. Mi ezt is másképp gondoljuk.”

közölte a magyar párt (kiemeljük, hogy Forró Krisztián pártelnök nemrég egy interjúban elismerte, hogy a Magyar Szövetségen belül nincs egyetértés az orosz-ukrán háború és Ukrajna támogatása kérdésében. Erre vezethető vissza, hogy a mostani nyilatkozatból csak az derül ki, hogy az MSZ „ezt máshogy gondolja”, de az nem, hogy pontosan hogyan is gondolja – a szerk.).

Hírdetés

„Az RMDSZ-el közösen kidolgozott nemzeti kisebbségek védelméről szóló javaslataink részben bekerültek a választási programba. Napjainkban az Európai Néppárt az egyetlen párt, aki még napirendre tűzi a nemzetiségi kisebbségek ügyét – hozzá kell tenni, hogy amióta megszűnt a felvidéki magyar érdekképviselet európai szinten, jóval kisebb teret kap a téma, mint 5-10 éve.”

fogalmaz a közlemény.

„A kongresszuson elfogadott választási program határozottan kiáll Európa keresztény kultúrájának és gyökerének védelme mellett. Ezt értékelni kell, mert manapság nem sok európai párt van, aki hasonlóképp gondolkodik. A családtámogatás területén is azonosak az EPP és a Magyar Szövetség elképzelései.”

hívta fel a figyelmet az MSZ.

A párt azt is jelezte, hogy milyen körülmények között fontolná meg a kilépést az Európai Néppártból. (Ezt leginkább Gyimesi György, az MSZ alelnöke szorgalmazza, és nem véletlenül. Lehet, hogy most az EP-választások előtti időszakban a Néppárt kereszténynek és migrációsellenesnek akar tűnni, de az elmúlt öt évben ezzel szöges ellentétben cselekedett, nem beszélve a háborús uszításáról és Manfred Weber elnök magyarellenes kijelentéseiről.)

„A bukaresti kongresszuson több külhoni magyar párt is képviseltette magát, mint például az RMDSZ, VMSZ és a KDNP – sőt Semjén Zsolt, a Magyar Kormány alelnöke is. Az RMDSZ, KDNP, Magyar Szövetség hárompárti találkozón szóba került az EPP tagság témája. A Magyar Szövetség delegációja azt képviselte, hogy amennyiben sor kerülne egy esetleges kilépésre, mindenképpen közösen, a testvérpártokkal együtt kell megtenni és tudni kell azt is, hogy melyik pártcsaládban folytatnánk a munkát, mivel a frakción kívüliség az érdekérvényesítés kárára megy.”

emelte ki az MSZ.

„Sok kérdésben különbözik a véleményünk az EPP-től – van úgy, hogy diametrálisan (pl. migránskvóták, orosz-ukrán háború és a “jogállamiság”). Viszont ez a pártcsalád legalább felvállalja a keresztény értékrendet, támogatja a vidéket, szolidáris a gazdákkal, nem viszi túlzásba a zöld politikát és többsége nyitott a nemzetiségi kisebbségek ügyei iránt. Egy esetleg kilépés megvitatásakor sok szempontot figyelembe kell venni.”

– jelentette ki Berényi József, a Magyar Szövetség európai parlamenti listájának vezetője.

Körkép.sk/Sajtóhír


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »