Gömörszőlősön, az egyetlen magyarországi Gömör előnevű faluban jártunk. Vendéglátónk Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet igazgatója, egyetemi docens, akinek a neve összefonódott a gömörszőlősi Fenntartható falu programmal, vagy a mélymulcsos kertészettel.
Hetven lakosú kis zsákfaluról van szó, ahol újra születnek gyerekek, igaz, ők már főleg az újonnan beköltözöttek utódai. A falu valamikor a hagyományos paraszti gazdálkodásra épített: télen az erdő és a kézművesség, nyáron a mezőgazdaság nyújtott megélhetést. Mert a valamirevaló parasztember önellátó volt. Maga készítette a szerszámait, a lent, a kendert feldolgozta. A falun keresztül halad a kéktúra útvonala, amely újra divatba jött. Ez a turizmus egyik része, a másikat az Ökológiai Intézet szervezi előadásokkal, oktatással, csoportok részvételével.
Az Ökológiai Intézet Miskolcon alakult 1992-ben. Voltak a fenntartható társadalom építéséről országos elképzeléseik, írtak megyei programokat, de jelenleg a Fenntartható falu program fut. A program alatt persze nem ökofalut, ökoközösséget kell elképzelni, hanem próbálnak reális megoldásokat javasolni a fenntarthatóságért. Nemcsak a falunak, hiszen az ország minden részéből érkeznek érdeklődők. Gyulai Iván bizakodva mondja, hogy
az utóbbi időben megnövekedett azoknak a száma, akik kiköltöznek a városból a magasabb életminőséget jelentő falura, sőt a koronavírus rá is erősített a minél nagyobb önellátás elérésére. Bár tíz évvel ezelőtt még megmosolyogta volna ezeket a bátrakat, ma, amikor kitágultak a kommunikációs lehetőségek, nem gond akár faluból is intellektuális tevékenységet végezni.
Mikor az egyetemi oktatásra kérdezünk, elmondja, hogy azt már nem Gödöllőn végzi, hanem inkább Gömörszőlősre várja a diákokat pár napra, ahol tömbösítve megkapják a képzést. Nevetve mondja, hogy „bezárja őket”, azaz nincs lógás. De a diákok szeretik. Az intézetben nem ipari megoldásokkal foglalkoznak, az egyszerű háztartások, kisgazdaságok életéhez javasolnak megoldásokat, ahhoz, hogyan tudnák mérsékelni az ökológiai lábnyomot, a környezeti terheket.
A fenntarthatóságot Gyulai Iván szerint érdemes etikai, erkölcsi szempontból megközelíteni. Az az alapvető parancs, hogy mindenkinek önmérsékletet kell tartania, mert már túl sokan vagyunk a bolygón.
Az önmérséklet azonban ellentmond a gazdasági korparancsnak, a növekedésnek. El kellene végre dönteni, hogy mennyiségben vagy minőségben akarunk-e fejlődni.
Gyulai Iván szerint ezek a megoldások nem feltétlenül drágábbak, mint a modern technológia megoldásai, csak a megszokott technológiákat kellene leváltani. Ilyen például a szennyvízelvezetés kérdése, ahol, ha külön kezelnénk a fekete (fekália) és a szürke szennyvizet, lényegesen kevesebb vizet használnánk, és jóval olcsóbb volna a szennyvízkezelés.
Az intézet nem termékeket kínál, hanem megoldásokat. Van megoldásuk a hatékony fatüzelésre, a napkollektorokra, a házi gyümölcsre és a faszárítóra, a szennyvízkezelésre, a száraz toalettre, az esővízkezelésre, de mint mondják, nagyon az út elején járnak, s még számos területet végig kellene gondolni.
Pár éve Gyulai Iván szerint növekszik az érdeklődés a mélymulcsos kertészeti rendszer iránt. Fel is vetem neki, hogy a háborús nemzedékhez tartozó apámtól azt tanultam, a kertünkben legyen minden. A szocialista agráregyetemen azt, hogy biomasszát kell termelnünk a társadalomnak. A rendszerváltás után azt, hogy pénzt és hasznot kell termelni.
A mélymulcsos rendszer ezekkel szemben azt ajánlja, hogy ne a termésre tekintsünk, hanem arra, hogy nemesítsük a ránk bízott talajt, az majd úgyis megadja a termést. Gyulai Iván szerint a talajban benne van az élet. A növény természetes táplálásának alapja a talajélet, s a növény védelmének is ez az alapja. Sokféle mulcsozás van. Amit Gyulai Iván művel, az a komposzthagyó mélymulcs. A termőföldön, a talajon komposztálja a szerves anyagot. Ezzel a módszerrel a talajt is takarjuk, ami véd az eróziótól, a kiszáradástól, a tápanyag-kimosódástól, kiegyenlíti a napi hőmérséklet-ingadozást, s mindemellett tápanyagot is ad a talajnak. Az ő módszere megakadályozza, hogy a talaj télen átfagyjon, aktív marad a talajélet, fellazul a talaj struktúrája. Itt a talajt senki nem mozgatja, ezért a benne lévő élet nyugodtan tud fejlődni.
El is nevezem a lusta kertész technológiájának, amihez Gyulai Iván hozzáteszi: meg a bölcsé, aki mindent rábíz az életre, amit vassal, energiával végeznénk. Nem kell öntözni, mert a háborítatlan talajban a gyökéren élő gombák növelik a talaj vízmegtartó képességét. A bölcs ember belátja, hogy a jóisten nem ellenségként teremtett lényeket mellénk, hanem társakként, segítőkként. Csak tudni kell, hogyan használjuk ki őket.
Mindjárt fel is hozza példának a levéltetűt, amelyet erőnek erejével távol akarunk tartani mindentől, pedig a levéltetű fontos része a táplálékláncnak.
Az őszibarackon tavasszal megjelenik a tafrina (levélfodrosodás), később a levéltetű, amit az általános vélekedés szerint azonnal el kell tüntetnünk. Tehát permetezünk. Ennek eredményeként az őszibarack éves hajtása akár méteresre is megnő. Hogy a fa ne terebélyesedjen szét, vissza kell vágni. Nem sajnáljuk a megnőtt ágak 80%-át levágni, de sajnáljuk a tafrinától és a levéltetűtől azt, amit elszív, ami miatt az ág nem nőne akkorára, hogy visszametszést igényeljen, ami ugye egyben a gyökérrendszert is károsítja. A szerencsétlen fa pedig nem él 10-15 évnél tovább.
Felvetem, mégiscsak fontos, hogy a piacra szép, megfelelő kinézetű gyümölcsöt tudjunk szállítani. Gyulai visszavág:
Ha állandóan arra ösztönzöm a növényt, hogy nőjön és nőjön, akkor az elsődleges anyagcseretermékeket fogja termelni. Ezzel folyamatosan csökken a beltartalmi érték, ráadásul a nemesítéssel is folyamatosan szűkítettük a génkészletet. És ez így van szinte az összes növénynél. Ezzel ártunk a saját egészségünknek is.
Ha egészséges ételt ennénk, egészségesek lennénk, nem járnánk patikába, nem volna szükség műtrágyára, vegyszerekre, kevesebb kőolaj kellene. Termesztünk valamit, vért izzadunk vele, és csak más iparágak gazdagodnak rajta.
Ellentmondok, hogy ez működhet annál, akinek kiskertje van, de a többségnek mindezt üzletben kell megvásárolnia, márpedig oda mennyiség kell. Gyulai nem ért ezzel egyet, mert már megvannak azok a technológiák, amelyek nagyüzemben alkalmazhatók, még ha olyanok is akadnak közöttük, amelyek ökológiailag nem százszázalékosak. Ilyen a szántás nélküli direktvetés, ahol totális gyomirtó szereket használnak. Vannak előnyei, mert talajkímélő, és hosszú távon növeli a humusztartalmat. Ennél fejlettebbnek tartja az ún. élőmulcsos technológiát (őszi búza vetése után még alávetnek pillangós keveréket).
Rákérdezünk a talajok gyomosodására is, de Gyulai Iván szerint
a gyom olyan probléma, amit az ember azzal idéz elő, hogy egynyári kultúrákkal dolgozik. A gyomokat pionírnövényeknek tartja, amiket azzal hívunk életre, hogy minden évben felássuk, felszántjuk a földet. A folytonosságnál ez nem léphet fel.
A kertjében ő sem húzza ki a növényt, hanem levágja, hogy ne szakítsa fel a talajt, és ne indítsa el a talajban lévő gyommagvak csírázását.
Saját kertjét hozza fel példának, ahol a folytonos borítottság mellett gyomirtás nélkül mindössze a terület 10-15 százalékát foglalja el a gyom.
Nem foglalkozik vele, mert ez is növeli a kertje diverzitását, és a disznóparéj által kivett tápanyag a következő évben úgyis visszakerül a talajba.
Gyulai az első évben 50-60 centi vastagságú mulccsal indított. Bármilyen szerves anyagot felhasznál; a lényeg, hogy a szén nitrogénaránya harminc az egyhez legyen. Maga a módszer az erdei talajok képződését másolja, kivéve, hogy az erdőben soha nem hull le annyi levél, ág, ami ilyen vastag réteget képezne. Persze ott a talajképződés dinamikája lassúbb, ott a 10 centi talajhoz kétezer évre van szükség. Húsz év alatt 25-30 centi televényt sikerült képeznie ezzel a módszerrel, amit nem lehet hosszú távon fenntartani, ezért folyamatosan csökkenti a mulcs vastagságát. Ez afféle sokkterápia, hiszen erre nincs az embernek kétezer éve.
Gyulai tapasztalata szerint egy négytagú családot 5 árnyi terület el tud látni szezonális zöldséggel, és másik 5 ár kell a gyümölcshöz. A kertjét káoszkertnek nevezi, hiszen a magokat tavasszal összekeverve, nem sorokban veti, illetve az évek során már sok növény magától kel.
Csak a paprikát palántázza. Ezzel kaotikus növénytársulások alakulnak ki.
A káoszkertben ne várjunk sorokat, mert nincs is rájuk szükség. Ha sorok lennének, azon járni kezdenénk, és letaposnánk a talajt. Ebbe a kertbe csak akkor kell bemenni, ha valamit le akarunk szedni. Nincs ok arra, hogy locsoljunk, lazítsunk, gyomláljunk, így nincs is miért bemenni. Véleménye szerint harminc százalékkal több terményt tud így begyűjteni, szemben a klasszikus kertészettel.
A káoszkertnek az is előnye, hogy azok a rovarok, amiket kártevőknek hívunk, szín, szag és mintázat alapján tájékozódnak. Van egy képük, amit keresnek, és ebben összekeverjük őket.
Rákérdeztünk a nedvességtartásra is. Erről Gyulai István elmondja, hogy a szárazságtűrés a talaj mikorrhiza gomba ellátottságától függ. A gombák olyan óriásmolekulákat termelnek, amelyek segítik a talaj vízmegkötő képességét. Ha ásunk, szántunk, tönkretesszük ezeket a gombákat. Az öntözést nem tartja jó megoldásnak, mivel az előbb-utóbb rontja a talaj szerkezetét, és kimossa az ásványi sókat.
Az új mulcsréteget mindig október végétől kezdi építeni, természethez híven, mikor a fák is elhullajtják a levelüket. Bár a téli mulcsokat az agrárszakemberek nem ajánlják, mert szerintük akkor nem fagy ki a kártevő. Gyulai szerint ez nevetséges, mert
a természetnek csak egyetlen kártevője van: az ember. Inkább érdemes a természetet utánozni, a természetet hívni segítségül.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/38. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
