A lengyel és a kanadai kormányfő támogatja a befagyasztott orosz vagyon felhasználását Ukrajna javára

A lengyel és a kanadai kormányfő támogatja a befagyasztott orosz vagyon felhasználását Ukrajna javára

A befagyasztott orosz vagyont Ukrajana javára kell felhasználni, ez ügyben egyetértés van Lengyelország és Kanada között – jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, a kanadai hivatali partnerével, Justin Trudeauval közös sajtóértekezleten.

A legfontosabb geopolitikai témákat, ezen belül Ukrajna orosz megtámadását illetően azonos a lengyel és a kanadai álláspont – közölte Tusk a kétoldalú tárgyalásokat követő sajtókonferencián.

A háborúban Ukrajna támogatásra szorul, az összes nyugati országnak határozottabban kell cselekednie – szorgalmazta Tusk, hozzátéve: több lehetőség is van arra, hogy a Nyugat „nagyon intenzív” nyomást gyakoroljon Oroszországra.

A védelmi kiadásokat érintő újságírói kérdésre válaszolva Tusk hangsúlyozta: „nem a legközelebbi években, hanem a legközelebbi hónapokban” kell elérni a védelmi képességek, ezen belül a lőszer- és fegyvergyártás olyan szintjét, amely felülmúlja Oroszország lehetőségeit.

Máskülönben a Nyugat az orosz agresszió újabb áldozatává válik, és képtelen lesz segíteni Ukrajnán és önmagán is”

– tette hozzá.

Utalva arra, hogy Lengyelország a GDP négy százalékát szánja a védelmi kiadásokra, Tusk kijelentette: nem lát semmi okot arra, hogy „az olyan gazdag országok, mint amilyenek a Nyugat államai, a NATO-tagállamok, ne legyenek képesek az orosz képességeket meghaladó védelem felépítésére”.

Hírdetés

Van egy másik Donald, aki a tagállamok kioktatására szakosodik a készázalékos kötelezettség teljesítését illetően” – utalt Tusk az amerikai republikánusok legesélyesebb elnökjelöltje, Donald Trump által nemrég tett, a NATO kollektív védelmének elvét és a tagországok védelmi kiadásait érintő kijelentésére. Ebben a témában „nem helyettesítem (Trumpot), nincsenek olyan meggyőzési képességeim”

– jegyezte meg Tusk.

A NATO-n és az Európai Unión belül nem lehet helye semmiféle – az orosz-ukrán háborút érintő – kétségnek”

– fogalmazott a lengyel kormányfő, és jelezte: ezt az álláspontot képviselni fogja a visegrádi csoport keddi prágai találkozóján is.

Kanada védelmi kiadásai tavaly a GDP 1,38 százalékát érték el.

Ukrajnát illetően Trudeau felidézte: a háború kitörésének második évfordulóján, szombaton több európai vezető politikussal együtt Kijevbe látogatott.

Rendíthetetlenül támogatjuk az összes, mindnyájunk szabadságáért harcoló ukránt”

– hangsúlyozta a kanadai kormányfő.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »