Karesszel elsősorban veterán autókról, motorkerékpárokról szoktunk beszélgetni, lévén mindketten szerelmesei a régi vasaknak. Ezért is volt annyira meglepő legutóbbi üzenete: nem valamilyen szépen felújított vagy éppenséggel megmentésre váró járgányról küldött képet, hanem egy honlapra irányító linket csatolt leveléhez. Az ember ilyenkor kicsit értetlenül áll a dolog előtt – csak egy link, kísérő szöveg nélkül, az ilyesmi immár neki is gyanús, de bízik annyira barátaiban, hogy elinduljon a felkínált úton. Rákattintottam, megnyílt egy oldal – és máris szörnyülködhettem. Mert én már csak olyan vagyok, hogy mindig elkeseredek, ha anyanyelvem megcsúfolásával kell szembesülnöm, lett légyen az élőbeszéd vagy írott szöveg. Talán szakmai ártalomnak is lehetne nevezni, hiszen aki betűből él, annak kutya kötelessége helyesen használni a nyelvet, amelyen ír – nálam azonban több ez szakmai ártalomnál, már-már betegség: folyamatosan helyesbítem beszélgetőtársam helytelen szóhasználatát, s egy időben csak azért követtem különböző felületeken a hirdetéseket, hogy kijavíthassam a helytelen magyarsággal megfogalmazott adásvételi vagy munkavállalási ajánlatokat. Utóbbiról mostanára leszoktam: szélmalomharcnak bizonyult, segítő szándékomat ugyanis sokan kötekedésnek értelmezték, s a beszélgetés közbeni korrigálást is egyre ritkábban művelem: minek megsérteni az önmagát kitűnő szónoknak képzelő, de következetesen -suk, -sükölő orátort hibáinak orra alá dörgölésével? Ennyit az önkéntes népnevelésről.
Térjünk vissza tehát a Karesz által továbbított honlaphoz. Fennállásának 142. évfordulóját ünnepli az országos vasúttársaság, és ez a se nem kerek, se nem misztikus szám egy nyereményjáték indítására késztette a céget. Lelkük rajta, joguk van hozzá akár minden esztendőben is ünnepelni, s ha telik nekik arra, hogy valamit kisorsoljanak a kérdőívüket kitöltők között (bár a vasúttársaság nem arról híres, hogy a hatalmas nyereséget elkönyvelő vállalkozások listáján élenjáró lenne), hát azt is tehetik háborítatlanul. Csakhogy ők nem csak adakozóak, hanem igencsak demokratikusak is akartak lenni, ezért valahol, valamilyen nagyon magas szinten az a döntés született, hogy az ország legjelentősebb nemzeti kisebbségét (akarattal nem a legszámosabb kifejezést használtam, hiszen a cigányság – amennyiben egyetlen etnikumként kezeljük őket – a legnagyobb lélekszámú kisebbség), szóval a magyarokat anyanyelvükön szólítsák meg. Nemes gesztus ez, még ha csupán üzleti szándék is van a hátterében – csakhogy a román szöveg magyarra ültetését gépi fordítóra bízták. És való igaz, hogy a Google az ember legjobb barátja (a szerzői jog György Attilát illeti meg), de azért a fordítói programok… hát, hogy is mondjam, hagynak még némi kívánnivalót maguk után. Szörnyülködjünk hát együtt, kedves Olvasók.
Az oldal egy felkiáltójeles gratulálunkkal nyit (hogy a látogatónak szól-e a dicséret, avagy a cég önmagát veregeti vállon, azt ki-ki döntse maga el), aztán mindjárt a lényegre tör: „Căile Ferate Române 142. évfordulója Kormányzati közlekedési támogatás!” – ez lenne a témája az oldalnak, s mindjárt a kecsegtető ajánlat is következik: „A kérdőíven keresztül lehetőséged lesz megszerezni a 8000 Lei számot.” No, itt az ember kicsit elgondolkozik, mert olyan ez a mondat, mint egy találós kérdés, ráadásul a nehezen megfejthető fajtából. Ilyenkor újra kell olvasni a szöveget, amelyik ugyan másodszorra sem lesz érthetőbb, de legalább feltűnik, hogy az ékezetes betűk mind helyesek, s ez valamiféle barátságos érzést vált ki, bár messze nem elegendőt ahhoz, hogy a zagyvaság homálya bolhalábnyomnyit is oszoljon. S mivel a harmadik, sőt, a sokadik átolvasás sem segít, a továbblépés kényszere az első kérdésre tereli a figyelmet. Amely úgy szól: „Ismeri Căile Ferate Române-t?” Jó kérdés, nem tartalmát illetően, hanem hogy most már magázzuk egymást, mármint a cég engem, holott az előbb még joviális tegező viszonyban voltunk. És ez az a pont, amikor eldöntöm: akármennyire is kecsegtető „megszerezni a 8000 Lei számot” (bármit is jelentsen), nem töltöm ki a kérdőívet. Jólesik, hogy magyarul szólít meg a román állami vállalat, de tiszteljen meg annyira, hogy azt helyes magyarsággal tegye.
Utóirat, avagy az ember legjobb barátjának hasznosságáról. Az első tulajdonképpeni romániai vasútvonalat, a Bukarest–Giurgiu közti szakaszt 1869-ben adták át, az állami vasúttársaságot pár évvel később, 1880-ban alapították – az évfordulót illetően legalább korrekt a CFR. Csak arról hallgat szemérmesen, hogy a mai Románia területén az első vasútvonalat a szénkitermelés megkönnyítése érdekében a Bánságban, Oravicabánya és Báziás között építették, 1854-ben indult rajta az első tehervonat, egy év múlva megnyitották a személyforgalom számára is. Akkoriban a Bánság a Magyar Királyság részét képezte…
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
