Négy év után – 2024. április 27-én – újra megrendezésre került a Kvetnianka Kistérségi Társulás hagyományos újborkóstoló versenye a farnadi kultúrházban.
A Kvetnianka Kistérségi Társulás immár 19. alkalommal szervezte meg a négy község (Farnad, Nagyölved, Nyírágó, Kural) borainak szakmai kóstolóját. Idén Farnad adott otthont a versenynek. Az eredményhirdetés ünnepségét a Nádas Néptáncegyüttes nyitotta meg, majd Csomor Vlasta polgármester asszony köszöntötte a borászokat és a vendégeket.
Amint azt a társulás elnöke, Mésároš Dušan elmondta, az idei bormustrán 4 bor kapott nagy aranyérmet, 27 bor aranyérmet, 16 ezüstérmet, 29 pedig bronzérmet. A borok szakértői kóstolására április 20-án került sor; ekkor három bizottság pontozta a borokat Palík László elnöksége alatt. A komisszió tagjai között ott volt Krutek Ottó, Boroš Jaroslav, Szalma Ferenc, Garai János, Lauko Sándor, Mihalovics Vojtech, Adami Ján és Popa Mikuláš is. Idén összesen 35 borász 76 mintáját értékelték.
A 2023-as év nem volt egyszerű a szőlészetet tekintve, ezért idén a megszokottnál kevesebb borász jelentkezett a versenyre. Tavaly nagyon kevés szőlő termett, s ami termett is, annak nagy részét elvitte a betegség. Nagyon sok rendezvényen tapasztalom, hogy a koronavírus-járvány után még többen nem rázódtak vissza a régi életükbe, s ezt a mostani résztvevők számán is érezni. Volt már olyan év, amikor 140-150 mintát kellett értékelnie a bizottságnak”
– mesélte Nagy János, aki a kezdetektől minden évben résztvevője a borversenynek, s akinek borait idén arany- és bronzéremmel is értékelték.
Vallja, hogy a borkészítés a bor szeretete nélkül, a szőlő dédelgetése és nevelgetése nélkül nem működik:
Minden évben más kihívásokkal találkozunk, s – hiába dolgozunk ugyanazzal a szőlővel – minden évben másmilyen a bor is. Ezért is hasznosak ezek a rendezvények. Megkóstoljuk egymás borát, s megbeszéljük a legújabb tapasztalatokat.”
A farnadi borászok közül Kabók Gábor nevezett a legtöbb bormintával; három aranyéremmel, egy ezüst- és egy bronzéremmel lett gazdagabb.
Egyedül nem tudnék foglalkozni a szőlővel, édesapámmal együtt munkálkodunk az ikladi hegyen. Számunkra fontos alapelv, hogy a borban csak szőlő legyen. Nem szoktam sem ként, sem élesztőt használni; szeretem, ha a bor mindenféle vegyi anyagok nélkül mutatja meg a szőlő jellegzetességeit. Elégedett vagyok a mostani versenyen kapott pontszámokkal is, de számomra a vevőim visszajelzése és dicsérő szavai a legfontosabbak”
– fogalmazta meg.
Bajnoki cím (abszolút győztes): Garai Ján (Nagyölved)
Vörösborok
1. helyezett: Virág Attila (Farnad)
2. helyezett: Sugár Július (Nagyölved)
3. helyezett: Boroš Jaroslav (Kural)
Fehérborok
1. helyezett: Berek Attila (Nagyölved); Boroš Jaroslav (Kural)
2. helyezett: Kabók Gábor (Farnad)
3. helyezett: Bánovszki József (Farnad)
Roséborok
1. helyezett: ifj. Kálnai Gábor (Farnad)
2. helyezett: Kabai Július (Farnad)
3. helyezett: Turán Alexander (Nagyölved)
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »