A KSE otthon, a Sepsi OSK II. idegenben nyert (Labdarúgás, 3. Liga)

A KSE otthon, a Sepsi OSK II. idegenben nyert (Labdarúgás, 3. Liga)

Szombaton mindkét háromszéki csapat győzelemmel zárta a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulóját. A Kézdivásárhelyi SE hazai pályán 2–0-ra múlta felül a Brassói Kids Tâmpa együttesét, míg a Sepsi OSK II. 5–1-re diadalmaskodott az újonc Păulești vendégeként.

Otthon tartották a három pontot

Jól kezdte a mérkőzést a kézdivásárhelyi alakulat, a 3. percben Pakucs Norbert betört a tizenhatos területbe, kicselezte a kapust és a hálóba gurított. Gazda József legénysége az első fél­időben fölényben játszott, többször is növelhette volna előnyét, azonban a helyzetkihasználása gyatra volt. Pál Kristóf szabadrúgását hárította Tudor Alexa, aki Pakucs közeli próbálkozását is bravúrral védte. A folytatásban Pál lövése a kereszt­lécről pattant vissza, majd Sánta Loránd távoli és közeli lehetőségét egyaránt fogta a kapus, aztán Albu Attila estében továbbított kapura, ám a brassói hálóőrnek nem okozott gondot. Szünet után magára talált a vendégcsapat, viszont kevés helyzetet sikerült kidolgoznia, a legveszélyesebb David Bugnar lehetősége volt, amelyet Gabriel Bunduc védett. Ezt követően Sánta Tamás előtt adódott hatalmas helyzet, lövését azonban a kapus lábbal hárította. A felső-háromszéki együttes a 78. percben lezárta a mérkőzést, Gáll Attila előkészítése után Pakucs továbbított kapura, a labda pedig a hálóőrről bepattant. Az eredmény a hajrában nem változott, így a céhes városi gárda megérdemelt győzelmet aratott.

3. Liga, 5. csoport, 12. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Brassói Kids Tâmpa 2–0 (1–0). Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Cosmin Apetrei (Roznov). KSE: Bunduc – Sánta L., Szőcs, Péter, Gajdó – Pál (Gáll, 72.), Gazda (Bandi, 82.), Albu N. (Pătrăscoiu, 54.) – Pakucs, Albu A. (Sánta T., 54.), Popescu (Gergely, 82.). Edző: Gazda József. Kids Tâmpa: Alexa (Roman, 80.) – Stoica, Andrieș (Vasu, 46.), Potecu, Negotei – Moldovan, Dima – Zota (Bosoi, 80.), Bugnar, Kerekeș (Clinci, 46.) – Nechita (Șerban, 80.). Edző: Ciprian Anghel. Gólszerző: Pakucs (3., 78.). Sárga lap: Pál (44.), illetve Dima (16.), Negotei (19.), Zota (45.), Vasu (55.), Potecu (90.).  

Magabiztos győzelem

A sepsiszentgyörgyi csapat már az első félidőben kétgólos előnyt épített ki Prahova megyében, a 9. percben Cristian Gyulai szerzett vezetést, majd nem sokkal később a házigazdák öngólt jegyeztek, a 12. percben Gabriel Dumitrașcu talált a saját kapujába. Szünet után szépített a Păulești, a 46. percben Adrian Vintilă volt eredményes, azonban a túloldalon hamar érkezett a válasz, az 52. percben Denis Rența iratkozott a gólszerzők közé. A hátralévő időben a háromszéki gárda csatára, Vlad Toma duplázni tudott, ugyanis a 71. és a 87. percben is a hálóba továbbított. Valentin Suciu legénysége idénybeli negyedik sikerével hatodik a táblázatban.

További eredmények: Brassói SR–Blejoi 0–3 (gólszerzők: Lambru 75., Șandru 83. – tizenegyesből, Enache 89.), Zernesti Olimpic–Plopeni 1–1 (gsz.: Șomândru 35., illetve Iancu 90+4. – tizenegyesből), Păulești–Sepsi OSK II. 1–5 (gsz.: Vintilă 46., illetve Gyulai 9., Dumitraşcu 12. – öngól, Rența 52., Toma 71., 87.), Barcarozsnyói Olimpic–Székelyudvarhelyi FC 2–1 (gsz.: Roșu 51., Drugă 54. – tizenegyesből, illetve Simó 57. – tizenegyesből).

A tabella:

1. Blejoi                       9          2          1          33–6    29

Hírdetés

2. Plopeni                    7          3          2          13–5    24

3. Barcarozsnyó          5          3          4          18–16  18

4. Brassói SR              5          2          5          15–16  17

5. Székelyudvarhely    5          1          6          23–14  16

6. Sepsi OSK II.          4          3          5          18–21  15

7. Păuleşti                    4          3          5          12–20  15

8. Kids Tâmpa             3          3          6          11–19  12

9. Kézdivásárhely       3          3          6            9–21  12

10. Zernest                  2          3          7          15–29    9

A 13. forduló programja (november 19.): Barcarozsnyói Olimpic–Zernesti Olimpic, Székelyudvarhelyi FC–Brassói SR, Blejoi–Păulești, Sepsi OSK II.–Kézdivásárhelyi SE, Brassói Kids Tâmpa–Plopeni.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »