A kormányzó brit Konzervatív Párt ismét bevezetné a kötelező katonai vagy polgári szolgálatot

A kormányzó brit Konzervatív Párt ismét bevezetné a kötelező katonai vagy polgári szolgálatot

A választási programpontként vasárnap ismertetett tervezetet szerint mindazok a nagykorúak, akik befejezik iskolai tanulmányaikat, saját döntésük, illetve alkalmassági vizsgálatok alapján számos lehetőség közül választhatnának, írja az MTI.

Ezek egyike lenne a katonai szolgálat. Azok, akik ezt választják és megfelelnek az alkalmassági teszteken, tizenkét hónapot töltenének katonai szolgálatban a brit fegyveres erőknél.

Ennek alternatívájaként havonta egy hétvégét – évente 25 napot – kellene eltölteniük a 18 évnél idősebbeknek a helyi közösségeikben működő közszolgálati szervezeteknél, köztük a rendőrségnél, a tűzoltóságnál, a mentőknél, az állami egészségügyi szolgálatnál (NHS), vagy akár a tengeri mentőszolgálat kötelékében.

Rishi Sunak miniszterelnök a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi tömeglapban megjelent írásában úgy fogalmazott, hogy

az elképzelés a nemzeti szolgálatnak (National Service) nevezett korábbi rendszert élesztené újjá, de teljesen más, modernizált formában.

Az 1949-ben bevezetett National Service keretében több mint kétmillióan teljesítettek szolgálatot a brit fegyveres erőknél.

Nagy-Britanniában azonban 1960 óta nincs kötelező sorozás, a fegyveres erők mindegyik fegyverneme – a szárazföldi hadsereg, a haditengerészet, a tengerészgyalogság és a légierő – hivatásos önkéntesekből áll.

Hírdetés

Rishi Sunak a Mail on Sunday által közölt cikkében hangsúlyozta: a National Service tervezett új formája – amely 2025 szeptemberétől indulna – nem katonai összeírás lenne, hiszen az érintettek "óriási többsége" nem a fegyveres erőknél teljesítene szolgálatot, csak azok, akik kifejezetten ezt választják és megfelelnek a kemény alkalmassági teszteken.

A brit kormányfő szerint az elképzelés lényege az, hogy "mindenki tegyen valamit az országért". Legyen szó akár elsősegélyről, otthonukhoz kötött magányos emberek megsegítéséről vagy a kutató-mentő szolgálatok tevékenységének támogatásáról, mindegyik 18 éves fiatal elsajátíthat új képesítéseket, úgy, hogy eközben a társadalom életéhez is hasznos hozzájárulást nyújt – fogalmaz vasárnapi cikkében a konzervatív párti miniszterelnök.

Sunak szerint a fiataloknak nemzedékek óta nem volt alkalmuk ilyen tapasztalatok megszerzésére, ugyanakkor túl sok lehetőség veszett oda "céltalanul, bűnözéssel vagy munkanélküliként eltöltött életek során".

Nagy-Britanniában július 4-én tartják a parlamenti választásokat, és a felmérések folyamatosan a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt 20 százalékpontot meghaladó támogatottsági előnyét jelzik.

A Mail on Sunday számára a Deltapoll közvéleménykutató cég által elvégzett legfrissebb vizsgálat szerint ha most tartanák választásokat, a Munkáspárt a voksok 45 százalékát szerezné meg, a konzervatívokra a választók 23 százaléka szavazna.

(Címlapkép: Rishi Sunak brit miniszterelnök beszédet mond a Policy Exchange nevű londoni politikai elemzőműhelyben 2024. május 13-án. MTI/AP/Getty Images pool/Carl Court)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »