A kormány nem ért egyet a Dolinková leváltására vonatkozó javaslattal

A kormány nem ért egyet a Dolinková leváltására vonatkozó javaslattal

A kormány nem ért egyet a Dolinková leváltására vonatkozó javaslattal Kulcsár Péter2024. 10. 01., k – 18:09

A kormány nem ért egyet a Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter leváltására vonatkozó javaslattal. Minden szempontból indokolatlannak tartja az indítványt, és nem lát okot arra, megvonják a bizalmat a minisztertől – döntött legutóbbi ülésén a kormány.

„A kormány az ellenzék romboló politikája részeként tekint a javaslatra, és elutasítja az ellenzéknek azt a törekvését, hogy az egészségügyi miniszterre hárítsa a felelősséget az egészségügy helyzetéért, az egészségügyben uralkodó állapotokért, pedig az ellenzék zilálta szét az egészségügyet három évi kormányzása alatt” – jelentette ki a kormány, és hangsúlyozta, hogy Dolinková élvezi a miniszterelnök és az egész kormány bizalmát, és el fogja végezni a rá bízott feladatokat.

Hírdetés

A kormány elutasította az ellenzék által felhozott kifogásokat, amelyek miatt nem szavazott bizalmat a miniszternek. A Trencséni (Trenčín) Egyetemi Kórház helyzetével kapcsolatban a kormány egyebek között emlékeztetett arra, hogy a kórházban vett ivóvízmintákban nem mutatták ki a Legionella-baktérium jelenlétét. Hozzátették, hogy az érvényes koncessziós szerződésnek megfelelően végezték el a kórház kazánházának és hőelosztó rendszerének felújítását és korszerűsítését. A kormány szerint a kardiológiai részleg „összeomlásáról” szóló híreket csak az ellenzék terjeszti, és semmiféle összeomlás nem fenyeget.

A kormány hangsúlyozta továbbá, hogy a helyreállítási terv keretében az egészségügyi minisztérium minden kitűzött feladatát teljesíti. Ugyanakkor a kormány szerint a miniszter hivatalba lépése óta aktívan foglalkozik az Általános Egészségbiztosító (VšZP) kedvezőtlen eredményeivel, és rámutatott, hogy Dolinková igyekszik megoldani a felmerülő problémákat, és számos olyan reformon dolgozik, amelyek a korábbi kormányok intézkedései miatt kialakult problémák megoldását célozza. A kormány alapvetően nem ért egyet azzal az állítással sem, hogy az egészségügyi miniszter enged a félretájékoztatásnak, vagy hogy lépéseket tesz a független intézmények átpolitizálására.

Az ellenzék szeptemberben nyújtott be javaslatot Dolinková leváltására. Egyebek között a trencséni kórház állapota és a helyreállítási tervből finanszírozott projektek kezelése során elkövetett hibák miatt bírálták. A minisztert hibáztatják az állami tulajdonban levő Általános Egészségbiztosító irányításában tapasztalható problémák miatt is. Dolinková visszautasította a kritikákat és a leváltására felhozott indokokat. Kijelentette, kész arra, hogy a megvédje magát a parlament ülésén. A parlament az aktuális ülés végén tárgyal a Dolinková leváltására vonatkozó javaslatról.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »