A kormány a családok szövetségese hazánkban

A kormány a családok szövetségese hazánkban

„Ahhoz, hogy valaki családot alapítson, hosszú távú bizalom kell a jövőbe” – állapította meg Rétvári Bence, hozzátéve: a kormány meglátása szerint „a családbarát Magyarország az igazán erős Magyarország”.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Családháló Alapítvány díjátadó ünnepségén a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2024. március 23-án. MTI/Kovács Tamás

Hírdetés

A kormány a családok szövetségese Magyarországon – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Családháló Alapítvány szombati díjátadó ünnepségén, Budapesten.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: családok nélkül nincs jövője a nemzetnek. Ezért fontos a kormány számára minden esztendőben a családok támogatása, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt – tette hozzá.
   
Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a világ minden országa nehézségekkel küzdött – először a járvány, majd a háborúk miatt -, a magyar kormány azonban a legnehezebb gazdasági években is bővítette a családtámogatások körét.
   
„Nem volt olyan szűkös esztendő az elmúlt 14 évben, amelyikben a családok támogatása ne bővült volna” – jelentette ki, majd úgy folytatta: a családok támogatása hosszú távú, generációs cél. Megjegyezte: Magyarország Alaptörvénye is a nemzet fennmaradásának alapjaként hivatkozik a családra.
   
A családalapításhoz biztonság kell – szögezte le Rétvári Bence, hozzátéve: ehhez a biztonsághoz a békés környezet is nagyon fontos. Azt is elmondta, bízik benne, hogy mielőbb véget ér az Ukrajnában, valamint a Gázai övezetben zajló háború, mert „a családok számára minden országban a biztonság a legfontosabb”.
   
„Ahhoz, hogy valaki családot alapítson, hosszú távú bizalom kell a jövőbe” – állapította meg, hozzátéve: a kormány meglátása szerint „a családbarát Magyarország az igazán erős Magyarország”.
   
Rétvári Bence gratulált a díjazottaknak és megköszönte a munkájukat, kiemelve: 18 ezer szavazat alapján választották ki azokat a szakembereket, akik most elismerésben részesülhetnek.
   
Rögzítette: nagyon fontos méltányolni és megerősíteni hivatásukban azokat az embereket, akik segítik a családokat.
   
Lehet sok mindent tanulni, de arra a kedvességre, közvetlenségre, figyelemre, törődésre, amit önök tanúsítanak a gyerekek felé, születni kell – mondta az államtitkár az ünnepségen díjazottaknak.
   
A Családháló Alapítvány rendezvényén azokat a szakembereket ismerték el, akik „az elmúlt években a legtöbbet tettek a családokért”. Megválasztották többek közt a 2023-as év bölcsődei nevelőjét, óvónőjét, védőnőjét, kórházi és házi gyermekorvosát, emellett intézményeket is díjaztak.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »