Eltérések a kommunizmus bevezetésében Magyarországon és Bulgáriában.
A lényeg persze azonos, de a jogi megvalósítás nem az.
Mindkét országban persze kialakult a kommunista politikai rendszer, Magyarországon 1948-ban, Bulgáriában már 1947-ben.
A nagy magyar sajátosság, hogy a háború után és a kommunista rend stabilizálása között volt 2 többé-kevésbé szabad választás, s az elsőt a kommunisták elvesztették.
Ezzel szemben Bulgáriában is 2 választás volt ugyan, de más feltételekkel. Az első választáson – 1945 – eleve csak az “antifasiszta” erők indulhattak, azaz azok, melyek támogatták az 1944. szeptember 9-i puccsot.
A történelmi környezet: 1944. szeptember 2-án az államfői feladatokat ellátó kormányzótanács (jogilag az államfő a cár, aki ekkor azonban 10-éves gyerek) németellenes kormányfőt nevez ki azzal a céllal, hogy Bulgária kilépjen a tengelyhatalmak közül és átálljon a szövetségesek oldalára. A bolgár kormány 5-én megszakítja a kapcsolatot Németországgal, de nem indít harcot a német csapatok ellen, melyek egy része még bolgár területen van – pontosabban titkos kormányhatározat születik, hogy meg kell kezdeni a fegyveres harcot, de ennek közzétételet elhalasztják Ivan Marinov altábornagy honvédelmi miniszter javaslatára (nem én voltam az!), aki elmondja: a bolgár haderő még nem harcképes a németek ellen, ezen kívül a Szerbiában lévő bolgár csapatokon a németek bosszút fognak állni, ha a bolgárok nyíltan szembefordulnak velük.
A bolgár kommunisták értesülnek a döntésről, ezért – félve, hogy a cári kormányzat sikeresen átáll napokon belül -, puccsot szerveznek, ami sikerrel jár 9-én. A puccsot nem egyedül a kommunisték szervezték, hanem az általuk dominált Hazafias Front nevű szervezet, melynek a kommunista párton még tagja volt:
- az Agrárszövetség – agrárszocialista párt, a kor legnépszerűbb baloldali pártja,
- a Szociáldemokraták – a harmadik legnagyobb baloldali párt annak idején, népszerűsége jóval kisebb volt, mint a második helyezett kommunistáké,
- a Radikális Demokrata Párt – egy kis liberális párt,
- a Zveno mozgalom – egy szélsőjobbos, monarchista, de náciellenes szervezet.
Az 1945-ös választáson kizárólag a Hazafias Fronthoz tartozó pártok vehettek részt, a szavazatok 35-35 %-át a két nagy párt, a kommunisták és az agráriánusok kapták, 20 %-ot a Zveno, s mindenki más összesen 10 %-ot.
A kommunisták – bár nem szereztek többséget – lassan kezdik a teljes hatalmat kisajátítani, ezért az agráriánusok és a szocdemek legnagyobb része, s kilép a Frontból.
A következő, 1946-os, választás ezért sokkal sokszínűbb, mint az előző. Ez meg bolgár sajátosság, Hiszen itt már 2 tábor van: a Front és az ellenzékiek. A kommunisták itt kicsivel 50 % felett végeznek, a Magyarországról is ismert csalási módszerekkel (többes szavazás), de valójában 65 %-ot értek el, ideszámolva a velük szövetséges Front-pártokat is.
Mindenesetre az 1946-1949 közti bolgár parlament volt az utolsó, ahol még volt ellenzék (a mandátumok kb. 35 %-a).
1949-ig aztán be lettek tiltva a szocdemek és az agráriánusok (a pártok többségi, Frontból kilépett szárnya). A szocdemek kis, kommunistabarát csoportja pedig egyesült hivatalosan a kommunistákkal.
Az agráriáriánusok hasonló, kisebb kommunistabarát csoportja viszont hivatalosan is megmaradt: a kommunista Bulgáriában ezért hivatalosan sose volt egypártrendszer. Persze semmilyen tényleges jelentősége nem volt a hivatalosan létező agráriánus pártnak.
A Front kisebb pártjai pedig hivatalosan megszűntek, feloszlatták magukat, 1949-ben.
Az 1949-es választáson és minden következő választáson egészen a rendszer végéig már a Magyarországon is ismert modell érvényesült: pártok eleve nem indulhattak a választáson, csak a Front jelöltjei, akik előre el voltak osztva kommunisták, agráriánusok és “függetlenek” között (a jellemző arány 75:20:5 volt), de ennek persze immár csak jelképes jelentősége volt.
Ismeretlen okból, de a rendszer végig ragaszkodott az ilyen üres jelképekhez, pl. a mezőgazdasági miniszter mindig agráriánus párti volt, s az Államtanácsban (a magyar Elnöki Tanács bolgár verziója) is mindig voltak agrárpárti tagok.
Ami szintén sajátos: a Zvenóhoz való viszony. A Zveno vezetője, Kimon Georgiev a szervezet önfelszámolása után is politikus maradt, s egészen 1969-ben bekövetkezett haláláig parlamenti képviselő volt mint “független” a Front színeiben. Kicsit hasonlít a magyar Dobi István esetéhez, aki kisgazdapárti létére megmaradt hivatásos politikusnak a Kisgazdapárt megszűnése után is, de azzal az eltéréssel, hogy Dobi később belépett a kommunista pártba, míg Georgiev nem.
Aztán a kommunista rendszer bukása után a magyarországihoz hasonló folyamatok zajlanak lett: hirtelen lesz többszáz párt, minden korábbi párt is újralakul, van amelyik több példányban is.
Nem részletezném – kisssé unalmas is lenne -, de az összes ilyen párt mára megszűnt, vagy teljesen marginális lett.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
