A kommunista idők múzeumát tervezik (Sepsiszentgyörgy)

A kommunista idők múzeumát tervezik (Sepsiszentgyörgy)

Új múzeumot szeretne létrehozni Sepsiszentgyörgy önkormányzata a kommunista korszak bemutatására. A kezdeményezés már jóval több egy ötletnél: Antal Árpád polgármester szerint az országos helyreállítási tervben (PNRR) is megjelenik, ráadásul 9,5 millió eurós uniós támogatással. Helye a szakszervezetek művelődési házában vagy a dohánygyár egyik épületszárnyában lehet.

A kommunizmus múzeumát nem olyanféleképpen képzelik el, mint a budapesti Terror Házát, inkább a hétköznapi valóságot szeretnék megeleveníteni, például egy korabeli lakásbelsőt alakítanának ki az akkori bútorokkal, eszközökkel, tévével és tévéműsorral, a ki-kihagyó áramszolgáltatással és hasonló örömökkel. Ezt a lakást egy vagy több napra ki is lehetne bérelni, így bárki beköltözhet kicsit ebbe a nem is olyan régi múltba – fejtette ki a polgármester, aki azonban nem csupán a rosszat, hanem a jót is szeretné megmutatni az 1989 előtti évtizedekből. Az új létesítmény tehát másféle rálátást kínál majd, mint a volt politikai foglyok szövetsége által berendezett pincebörtön, amely a diktatúra áldozatainak állít emléket; azt meghagyják a maga helyén.

Hírdetés

Az új múzeumot leginkább a szakszervezetek művelődési házában szeretnék berendezni, ha ugyan sikerül az ingatlant megszerezni a város számára. Ennek már többször is nekifutottak, és most olyan szempontból is egyre sürgősebbé válik a cselekvés, hogy miközben állaga egyre látványosabban romlik, hívatlan látogatói mind jobban zavarják a környéken lakókat. Antal Árpád elmondta: a közigazgatási minisztérium elindított egy folyamatot e művelődési házak helyzetének rendezésére – országszinten tizenkét ilyen eset van –, és átküldte az iratcsomót a pénzügyminisztériumhoz, hiszen állami tulajdonról van szó (a szakszervezetek csak gondnokai voltak az épületnek), amelyről a pénzügyi tárca rendelkezik, onnan azonban az a válasz jött, hogy sem ezen a néven, sem ezen a címen, sem ezen a telekkönyvi számon nincs a nyilvántartásukban semmi. Úgyhogy előbb erre kell jogi megoldást találni – közölte az elöljáró. Hozzátette: mikor a dolgok lassú menetét kifogásoljuk, nem árt tudatosítani, hogy olyan államban élünk, amely nem tudja, hogy van tizenkét művelődési háza…

Egyelőre még remélik, hogy ezúttal valóban kimozdul a holtpontról az egykori kultúrpalota ügye, de ha most sem sikerül, más tervük is van: a dohánygyárnak van egy részlege, amit az 1950-es években toldtak hozzá a meglévő, múlt század eleji épülethez, az is megfelelő helyszín lehet a kommunista fél évszázad bemutatására.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »