A kínai pártvezetés győzelmet hirdetett a járvány fölött

A kínai pártvezetés győzelmet hirdetett a járvány fölött

Döntő győzelmet jelentett be a koronavírus-járvány felett a Kínai Kommunista Párt csúcsszerve, a Politikai Bizottság Állandó Bizottsága.

A testület csütörtöki ülésén a tagok leszögezték, hogy az ország jól teljesített a járvány megelőzésében és ellenőrzés alatt tartásában egyaránt.

Hírdetés

A bizottság kiemelte, hogy több mint 200 millió fertőzött jutott orvosi ellátáshoz, és Kínában regisztrálták a világon a Covid-19-hez köthető legalacsonyabb halálozási rátát is.

Az ülésen döntöttek továbbá az átoltottsági arány növeléséről az idősek körében, valamint az egészségügyi szolgáltatási rendszerek megerősítéséről. Az állami médiában egyúttal emlékeztettek arra, hogy bár Kínában csaknem 800 ezer súlyos esetet láttak el megfelelően, és az országban a járványhelyzet folyamatosan javul, a vírus világszerte terjed, és tovább mutálódik.

Peking felhagyott a járványadatok rendszeres közzétételével, külföldi szakértők pedig azt vetették az egészségügyi hatóságok szemére, hogy a valóságosnál alacsonyabb halálozási számokat közölnek. Sokan attól tartottak, hogy a januári holdújév miatti utazások és vendégeskedések miatt felszökik a fertőzések száma, a kormány azonban nemrég azt közölte, hogy a járványhelyzet nem adott okot aggodalomra az ünnep után sem.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »