A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség és a Ney Károly-féle SS-harccsoport

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség és a Ney Károly-féle SS-harccsoport

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

A szervezet létrehozásának kezdeményezői között volt dr. Ney Károly is. A Magyarországra való német bevonulásig az egyre inkább félkatonai jelleget öltő KABSZ csak illegálisan működhetett.

1944. március 19-ét követően a szervezet részben Ney Károly révén csatlakozott az Imrédy Béla vezette Magyar Megújulás Pártjához, majd német-olasz mintára a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség képezte a párt rohamosztagát. A KABSZ székháza átmenetileg a Magyar Megújulás Pártjának Hunyadi János úti helyiségeiben kapott helyet. A szervezet intenzív toborozásba kezdett, s a német bevonulás után hamarosan sor került a legális alakuló ülésre is, amelyen Imrédy Béla, volt miniszterelnök is részt vett. A Tattersaalban megrendezett gyűlésen 3000-4000 ember jelent meg, főleg egykori honvédek.

Hamarosan Imrédy mellett Rátz Jenő, Jaross Andor, Endre László és Baky László is a szövetség tagjai lettek. Jaross részben a magyarországi zsidóságtól visszavett vagyonnal finanszírozta a szervezetet, míg a két belügyi államtitkár, Endre és Baky hamarosan kieszközölte a főispánoknál és Budapest főpolgármesterénél, hogy támogassák a szervezet működését, mivel a KABSZ „tömöríteni kívánja mindazokat, akik a frontszolgálat, ill. a katonai 406szolgálat, vagy más kiváló érdemek alapján alkalmasak arra, hogy a bolsevizmus elleni küzdelemben irányító szerepet kapjanak.”

Imrédy 1944 májusában végül is elvállalta a KABSZ irányítását. A testület további vezetői voltak dr. Hajdú Miklós (Jogügyi Osztály), dr. Ney Károly (Adminisztrációs Osztály), Schöner Károly (Gazdasági Osztály), Ambrus Bertalan (Propaganda Osztály), Vadon Pál Máté (Érdekvédelmi Osztály), valamint Bolhóy Imre (Jelentkezők Osztálya). A KABSZ, mint a polgári szféra katonailag szervezett testülete, századokkal és saját vezérkari főnökkel (Bolhóy Imre) is rendelkezett. A kézifegyverek viselése mellett a KABSZ tagok egyenruhája fekete nadrág és nyakkendő volt, valamint ehhez sárga inget, s a bal felkaron fekete halálfejes karszalagot hordtak. Utóbbi jellegzetességüket a Ney-féle SS-alakulat katonái a későbbiekben is megőrizték.

A belpolitikai változások arra késztették a szövetséget, hogy 1944 augusztusa folyamán a közös célok érdekében a KABSZ összefogjon a Szálasi Ferenc által vezetett nyilaskereszttes párttal. Ehhez azonban – teljesítve Szálasi feltételét – meg kellet szabadulni Imrédytől, akit a KABSZ vezetői – a volt miniszterelnök zsidó származására való hivatkozással – lemondattak. Helyét a testületet addig a háttérből ténylegesen irányító Ney Károly vette át. A nyilas párttal való teljes összeolvadásra 1944. szeptember 17-én került sor, amikor a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség mintegy 150-200 főnyi egységét alárendelték Kovarcz Emilnek, a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom fegyveres erői főparancsnokának.

A KABSZ egy tagja 1944. október 6-án a Margit körúton felkereste a németellenes ellenállás egyik vezetőjét, dr. Somóczy Lóránd karpaszományos őrmestert, s tudatta vele, hogy szélsőséges elemek két nap múlva hatalomátvételre készülnek. Délután Bakay Szilárd altábornagy már utasította az I. hadtest-parancsnoksághoz beosztott ügyészt – dr. Major Ákost, a későbbi népbírót –, hogy másnap hajnalra derítse fel az úgy nevezett KABSZ-puccsal kapcsolatos tényállást.

A Bem laktanyában állomásozó budapesti őrzászlóalj Major vezetésével a puccskísérlet központjának tartott, Zách utcai gépjárműjavító műhelybe hajtott, ahol a KABSZ számos tagja teljesített szolgálatot. Az őrzászlóalj akadályok nélkül szállta meg a laktanyát, s az éjjeli kihallgatásokat és letartóztatásokat követően az egység október 7-én hajnalban házkutatást tartott a KABSZ Vörösmarty utcai székházában. Addigra azonban a szervezet vezetősége már felmenekült a Sváb-hegyre és az SS oltalma alá helyezte magát.

Az úgy nevezett KABSZ-puccs elmélete szerint a szervezet már augusztus óta készült a hatalomátvételre. A KABSZ-századoknak, illetőleg a KABSZ tényleges honvédségi szolgálatot teljesítő tisztjei által vezetett alakulatoknak adott jelre, a megfelelő időben, meghatározott kulcsfontosságú objektumokat kellett elfoglalniuk, s így a szervezet tevékeny részt vállalt a nyilas hatalomátvétel előkészítésében is. A mindezeket alátámasztó iratok – az akkori ügyészi jelentések és a KABSZ székházából begyűjtött anyagok – Bakay Szilárd 1944. október 8-i elrablásával egy időben eltűntek.

A következő napokban a KABSZ tagjainak nagy része – miután néhányuk már kézhez kapta német behívóját – egymást értesítve a helyzetről, jelentkezett az SS Magyarországi Kiegészítő Parancsnokságánál (SS-Ersatzkommando Ungarn, Budapest, VI. kerület Munkácsy Mihály utca 5-7.).

Az október 15-i nyilas hatalomátvétel során a KABSZ-tagok csekély hányada már SS-egyenruhában (de megtartva halálfejes karszalagukat) működött közre a hatalomátvétel katonai végrehajtásában. Ennek során a Ney Károly vezette csoport átmenetileg a Várat körülzáró 22. SS-önkéntes-lovashadosztály alárendeltségébe került.

Közvetlenül a Szálasi-féle hatalomátvételt követően, október 20-a táján megszületett a különegyezmény dr. Ney Károly és az SS vezetése között. A megállapodás értelmében a KABSZ első önkénteseit (körülbelül 300 főt) – immár nem egyénileg, hanem testületileg – átvették a Waffen-SS-be, s őket SS-Kampfgruppe Ney („Ney” SS-harccsoport) néven önálló alakulatban fogták össze. A harccsoportot október 21-én látták el fegyverekkel a Veszprém megyei Súron, ahol akkor a 22. „Maria Theresia” SS-önkéntes-lovashadosztály ellátó és vonatalakulatai állomásoztak.

A Ney-féle SS-harccsoport másnap már ideiglenes jelleggel a hadosztály 22. SS-tüzérezredének úgynevezett biztosító századát alkotta. Eközben folyamatosan gyarapodott a magyar önkéntesek száma, mely eltolta a harccsoport német fegyverekre történő átképzésének határidejét. Ney alakulata október 30-ra elérte a zászlóalj méretet, majd november 1-jén a Magyarországon állomásozó Waffen-SS hadosztályok magyarul is beszélő oktatói megkezdték az egység átképzését Súron, annak ellenére, hogy még további önkéntesek érkezésére számítottak.

Miközben Veszprém megyében zajlott a Ney-féle magyar SS-alakulat kiképzése, a magyar politikai vezetés 1944. november 17-én feloszlatta a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség maradékát is. Várható volt tehát, hogy Súron további önkéntesek jelentkeznek. Amikor 1944. december 24-én a harccsoport parancsnoka, Ney Károly tiszti továbbképzéséről a németországi Hirschbergből visszaérkezett Súrra, alakulata már ezrednyi méretével (körülbelül 1600 fővel) érte el a hadrafoghatóságot. Ezen a napon a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály részei Budapesten szovjet bekerítésbe kerültek, de a hadosztály ellátó alakulatainak zöme, a 22. SS-tüzérezred vonatrészei és néhány utász-kiképzője Ney ezredével együtt Súron maradt, s elkerülték a bekerítést.

A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály kint rekedt hadtápalakulatainak egy részét így az SS-Kampfgruppe alakulatát Ney-hez csatolták, hogy annak ellátó bázisát képezzék. Közben a német vezetésnek olyan elképzelése támadt, hogy a magyar alakulatot a frontvonal mögött, mélységi felderítő és szabotázs feladatokra használják fel. Ney azonban ezt a kérést visszautasította, mivel egyrészt reguláris köteléket kívánt vezetni, másfelől egysége nem kapott ejtőernyős kiképzést, végezetül pedig az ilyen jellegű feladatokra való felkészülés hónapokkal tolta volna ki az alakulat hadrafoghatóságát.

1944. december 25-én Ney magyar SS-alakulatát kivonták a 22. SS-önkéntes-lovashadosztály állományából, s az egységet a még beérkezésben levő IV. SS-páncéloshadtestnek rendelték alá. Egyes adatok szerint 1944. december 28-án és 29-én Ney alakulatának egyik zászlóalját (parancsnoka Dömötör Gyula SS-Obersturmführer) a hajmáskéri gyakorlótérről elszállították Balatonakarattyára, ahol a magyar 25. gyaloghadosztály és a német III. páncéloshadtest csatlakozásának biztosítása volt a feladata.

A „Ney” SS-harccsoport a Budapest felmentését célzó első támadások során (1945. január 1-12.) a IV. SS-páncéloshadtest páncéloshadosztályainak gyalogsági támogatását erősítette.

A „Konrad 1” és „Konrad 2” hadművelet harcaiban az ezred I. zászlóalja a 3. „Totenkopf” SS-páncéloshadosztály, míg II. zászlóalja az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály alárendeltségében került bevetésre.

Közben január 11-én Ney különítményének harmadik zászlóalja is elérte a hadrafoghatóságot. Ekkor a harccsoport teljes létszáma hozzávetőlegesen 2000 fő volt, melyből a harcoló állomány közel 1870 főt tett ki.
Az első felmentési kísérletek kudarcát követően a Ney-féle harccsoportot kivonták a IV. SS-páncéloshadtest alárendeltségéből és teljes állományával 1945. január 13-án már a Balck-seregcsoport 1. páncéloshadosztálya rendelkezett.

A január 18-án hajnalban meginduló harmadik felmentési kísérlet („Konrad 3”) kezdetekor az ezred erejű „Ney” SS-harccsoportot a német 1. páncéloshadosztály Székesfehérvárt délnyugat felől támadó Huppert-harccsoportjának részeként vetették be.

Január 20-án a Ney-féle magyar SS-alakulat 400-420 fős harccsoportját (parancsnoka Vadon Pál SS-Hauptsturmführer) hajnali 05.00 órakor ébresztették, hogy 07.00 órára elérjék megindulási állásaikat, ahonnan egy, a magyar csapatnak alárendelt

SS-századdal (parancsnoka Levetzo SS-Obersturmführer) együttműködve részt vettek a IV. SS-páncéloshadtest Székesfehérvár elfoglalását célzó támadásában. Maga Ney Károly ugyanakkor parancsnokként nem vett részt a hadműveletben.

Január 21-én reggel 09.00 órától délután 14.00 óráig Ney SS-harccsoportja elfoglalta a Sárvíz-csatorna Székesfehérvár felé eső (keleti) partján, Sárszentmihály magasságában lévő szovjet állásokat. A harcok során mintegy 40 sebesültet vesztett. A Sárpentele határában tartott pihenő után a vasúti töltés jobb- és baloldalán, 50-60 méteres térközök mellett, a német századdal támogatott magyar SS-harccsoport lassan megindult a Székesfehérvár külterületén levő piactéri kisállomáshoz, amelyet délután 16.00 óra körül értek el. A töltés mentén körülbelül 40-50 fő szovjet foglyot ejtettek.

Hírdetés

A „Ney” SS-harccsoport folytatta előrenyomulását a város felé, miközben súlyos harcokat vívott Székesfehérvár külterületeinek elfoglalásáért. Ezalatt körülbelül 500 méterre Ney csapatainak jobbszárnyától egy 400-500 fős szovjet egység közelítette meg a már mögöttük hagyott Sárpentelét, s fennállt annak a veszélye, hogy az SS-harccsoportot elvágják. A rádión kért tüzérségi támogatás és a német-magyar ellenlökés azonban a szovjeteket visszaszorította Székesfehérvárra.

Amikor 1945. január 21-én délután az 1. páncéloshadosztályt a Holste-hadosztálycsoport (a német 6. páncéloshadosztály részeivel és a magyar 20. gyaloghadosztály egy zászlóaljával megerősített 4. lovasdandár, illetőleg a magyar 2. páncéloshadosztály részei) váltotta fel, Ney SS-harccsoportja a hadosztálycsoporton belül a 4. lovasdandár alárendeltségében folytatta harcait.

Székesfehérvár elfoglalásáért vívott harcok során (január 20-án és 21-én) a Ney-féle magyar SS-alakulatnak 17 szovjet páncélos megsemmisítését tulajdonítják. A harcokban elért eredményeiért Hitler az ezredet az „SS-Regiment Ney” feliratú úgy nevezett karcsík (Ärmelstreifen) viselésével jutalmazta.

Ney alakulatának részei január 22-én még javában utcai harcokat folytattak a városban. A magyar SS-katonákra egy székesfehérvári lakos így emlékezett:

 „Fél órával később magyar katonai járőrök jöttek az óvóhelyre. Fehér csuklya volt rajtuk, bal karjukon fekete szalag, halálfejjel. Bemutatkozásuk a tisztelgés után a következő volt: ’Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége!’ Elmondották, hogy a Budapestre szorult német erők kiszabadítására érkeztek Fehérvárra is. Céljuk, a Velencei-tó déli partján, a főútvonal mentén előretörni a Főváros felé…”

Székesfehérvár január 22-i visszafoglalását követően a „Ney” SS-ezred még közreműködött a városban levő szovjet ellenállási pontok felszámolásában, majd az alakulat zömét – egyetlen zászlóalj méretű kötelékét leszámítva – kivonták az arcvonalból és feltöltés végett ismét Súrra helyezték át. Ott január 23-án számos levente, valamint a magyar honvéd légierő egy földi kiszolgáló százada is csatlakozott hozzájuk.

A „Ney” SS-ezred a székesfehérvári arcvonalon maradt. Zászlóalj méretű különítménye a későbbiek folyamán továbbra is a Breith-hadtestcsoport (a német III. páncéloshadtest és a magyar VIII. hadtest) Holste-hadosztálycsoportjának alárendeltségében vett részt a 182-es magaslatért vívott harcokban.

Január 27-én – még ennek a hadosztálycsoportnak a keretében – elfoglalta a 182-es magassági pontot, amelynek megtartásához azonban már nem volt elegendő ereje.560 A 182-es magaslat a harmadik székesfehérvári páncéloscsata során (1945. január 18-február 15.) a város birtoklása szempontjából kulcsjelentőséggel bírt, s éppen ezért számtalanszor cserélt gazdát.

Másnap, január 28-án a Ney-féle magyar SS-harccsoport még Székesfehérvár térségében harcoló részeit a IV. SS-páncéloshadtest alárendeltségébe utalták, ahol február 3-ig a 3. SS-páncéloshadosztály irányítása alatt álltak.

A harcok közepette Ney harccsoportja február 2-án Székesfehérvártól keletre visszavert egy szovjet gyalogsági támadást, majd ellenlökésével elfoglalta a Székesfehérvártól keletre, a 182-es magassági pont közelében fekvő szőlővidék keleti szélét.

Január 29-én a „Ney” SS-ezred a német 356. gyaloghadosztály közvetlen alárendeltségébe került.562 A következő napokban az ezred a IV. SS-páncéloshadtest seregtesteivel – többek között egy másik magyar SS-alakulat, az 4121. SS-rohamvadász-ezred részeivel együtt – Székesfehérvártól észak-északkeletre harcolt a város visszavételét megkísérlő szovjet erőkkel szemben. Február 5. után a „Ney” SS-harccsoport még arcvonalban maradt részeit is hátravonták Súrra. A Székesfehérvárért folyó harcokban a harccsoport veszteségei az alábbiak voltak: 171 fő (ebből öt tiszt) elesett, további 49 fő (ebből két tiszt) pedig eltűnt.

A „Ney” SS-ezred sikeres harctevékenysége elismeréseképpen február 27-én, a IV. SS-páncéloshadtest harcálláspontján az ezred 12 tagjának a II. osztályú, míg három tagjának az I. osztályú Vaskeresztet adományozták. Dr. Ney Károlyt soron kívül SS-őrnaggyá (SS-Sturmbannführer) léptették elő.564 Magyar részről az alakulat tagjai semmilyen kitüntetésben nem részesültek.

Ney Károlyt korábban harcálláspontján felkereste Szálasi futára és a „nemzetvezető” írásbeli parancsát nyújtotta át. A parancs Ney tudomására hozta, hogy egysége illegálisan harcol, s emiatt alakulatával a Kőszegen levő Honvédelmi Minisztériumhoz kell bevonulnia, ellenkező esetben a Ney-ezred katonáit megfosztják magyar állampolgárságuktól. Szálasi e rendelkezése sértette az SS-önkéntesek tárgyában kötött, hatályos német-magyar államközi egyezményt. A parancsot a Ney-féle különítmény egységesen megtagadta. A KABSZ szervezetének maradványai ezzel véglegesen szakítottak a Szálasi-féle hatalommal. Február 3-án Szálasi beváltotta fenyegetését, s Neyt, valamint alakulatának több tisztjét megfosztotta magyar állampolgárságától.

Március 1-jén az Egyesült Államok szárazföldi hadereje légierejének (USAAF) Olaszországban állomásozó 15. légihadserege 630 repülőgéppel a Bécs körzetében lévő Moosbierbaum Műveket támadta.566 Magyarország feletti átrepülésük során egy B-24 Liberator típusú négymotoros bombázó- repülőgép kivált a kötelékből és Ácsteszér község határában, 14.00 óra körül lezuhant. (Magyarország felett egyébként március 1-én öt darab B-24 Liberatort jelentettek elveszetnek.567) Legénységéből nyolc fő ejtőernyővel kiugrott, akiket a lezuhanás helyszínétől mindössze 4,5 kilométerre, Súron állomásozó „Ney” SS-alakulat katonái fogtak el. A repülők közül három főt 413később Kisbéren átadtak a németeknek. A másik öt amerikai katonát, s kémkedés vádjával további négy magyar polgári személyt március 3-án, (vagy 13-án) a Súr községhez tartozó varjasi erdőben a „Ney” SS-ezred katonái kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették.

Egy helyi lakos – akinek a „Ney” SS-ezred egy lovásza mesélte el a történteket – az alábbiakban emlékezett vissza: „[a foglyokat] a suri kastélyban, majd a suri ev. [evangélikus] iskolában (…) őrizték. A foglyok közül kettőnek a lába el volt törve. Közülük kettő tiszt volt, az egyik főhadnagy568. A foglyokat napokon át vallatták a halálfejes csendőrök s közben ütlegekkel és kikötéssel kényszeríttették vallomástételre. Később két foglyot és pedig [sic!] a két tisztet [valójában hármat] Kisbérre kísérték s ott egy ismeretlen német katonai alakulatnak adták át. Az itt maradt öt amerikai katonát március 3-án (szombaton) a suri varjasi erdőben kivégezték. A kivégzésnél hat halálfejes katona (négy csapatcsendőr és két lovász) vett részt. (…) Kivégzés előtt a foglyokat teljes meztelenre vetkőztették. Négy fogoly nyilvánvalóan kat. [katolikus] vallású volt, mert letérdelve keresztet vetettek és imádkoztak. Az ötödik zsidó volt, ezt maga árulta el. Az egyik fogoly hátat fordított a kivégzés előtt, a többi pedig szembe nézett. A kivégzés 4-5 lépésről géppisztollyal és gyalogsági fegyverrel (puskával) történt. A sirt [sic!] nem a kivégzettekkel ásatták meg. Az amerikai katonák elfogatására, vallatására és kivégzésére vonatkozólag a parancsot Ney Károly dr. halálfejes őrnagy, a suri halálfejes katonai alakulat parancsnoka adta ki.”

A német hadvezetés március 6-án egy újabb ellentámadást indított. A „Frühlingserwachen” hadművelet során a Ney-féle magyar SS-alakulat alárendeltségi viszonyait kezdetben megtartva, zászlóaljnyi kötelékkel védelemben maradt. A hadművelet alatti veszteségei halottakban 52 fő (ebből egy tiszt) volt, míg további hat közkatona eltűnt.

A német offenzíva kifulladását követően az alakulat részeit újra összevonták. 1945. március 27-én azonban a visszavonuló „Ney” SS-ezred III. zászlóalja Pápa térségében elszakadt a zömtől. A zászlóaljat a I. SS-páncéloshadtest 3. „Totenkopf” SS-hadosztály-harccsoportjának alárendeltségébe utalták570, s lényegében a háború végéig ennek alárendeltségében harcolt.

Ney egységének együtt maradt zászlóaljai (az I., a II. és a IV.), valamint a törzs 1945. március 29-től az úgy nevezett Birodalmi Védőállás (Reichschutzstellung) védelmében vettek részt Rohonc, majd Gyepüfüzes, végül Felsőőr térségében.

Az időközben dandár méretűvé vált Ney-féle alakulattól április 21-én két zászlóaljat a III. páncéloshadtestnek rendeltek alá. A Ney-ezred átalárendelt zászlóaljainak zöme ekkor a hadtest Schweitzer-harccsoportjában harcolt, míg kisebb részeit egy magyar erőd-zászlóalj támogatására rendelték.572 A szovjet előretörés ezzel egyidejűleg a Ney-féle különítmény maradékát visszavonulásra és harcálláspontjának a stájerországi Birkfeldbe történő áthelyezésére kényszerítette.

A következő napokban, április 5. és 8. között a „Ney” SS-ezred I. és II. zászlóalja váltakozó alárendeltségben, a német 1. páncéloshadosztállyal együtt kisebb ellenlökéseket hajtott végre Birkfeld térségéből kiindulva, Pöllau és a Lafnitz-völgy irányába. Az ezred IV. zászlóalja ugyanakkor St. Michaelnél a IV. SS-páncéloshadtest állományában maradt.

1945. április 21-én a „Ney” SS-harccsoport összlétszáma – leszámítva az elszakadt, 750 fős összlétszámú III. zászlóalját – ekkor 4211 fő, melyből a harcoslétszám 3100 fő volt. Felszerelése: 2660 ismétlőkarabély (Mauser Kar. 98k), ugyanez távcsővel 91 darab, géppisztoly (9 mm-es MP–40) 342, 531 különféle pisztoly, 73 géppuska (MG–42), 17 nehézgéppuska, 21 páncéltörő ágyú (7,5 cm-es PaK 40), 34 aknavető, 15 páncélrém, 331 páncélököl, öt lángszóró, 1207 nyeles kézigránát és 125 tányérakna. Járművei: hét páncélgépkocsi (Sd. Kfz. 223); 11 tehergépkocsi (3,5 tonnás Opel Blitz); kilenc személygépkocsi, 53 országos jármű és 141 ló.

A Ney-féle SS-dandár addigi vesztesége halottakban 770, míg az eltűntek száma 91 fő volt. Az addig megsemmisített szovjet harckocsik számát körülbelül 50 darabra becsülték.

A II. világháború végére a „Ney” SS-dandár (SS-Brigade „Ney”) áttekintő hadrendje és parancsnokai az alábbiak voltak (zászlóaljai különböző alakulatoknál, elosztva kerültek alkalmazásra):

–törzs, tolmács-, híradó- és motorkerékpárosjelentő-szakasz, táboricsendőr-különítmény, törzsbiztosító század;

–SS-lövészzászlóalj (F. K. SS-Hauptsturmführer);

–SS-lövészzászlóalj (I. N. SS-Hauptsturmführer);

–SS-lövészzászlóalj (N. K. SS- Hauptsturmführer);

–(„Imrédy”) SS-lövész- (kiképző- és pót-) zászlóalj (B. B. SS-Sturmbannführer);

–SS-ellátó oszlop (részben gépkocsizó, részben fogatolt).

A fegyverletétel hírére az időközben SS-alezredessé (SS-Obersturmbannführer) előléptetett Ney Károly Weiz, Birkfeld és St. Erhardt térségében csapatait feloszlatta, alakulatának nehézfegyvereit pedig megsemmisíttette. A „Ney” SS-dandár részei – összesen körülbelül 1200 fő – csatlakoztak a német 6. hadsereg egyik gépkocsi-oszlopához. Így az 1. magyar SS-sízászlóalj és az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztállyal Graztól visszavonuló maradékaival együttműködve akartak eljutni az amerikai csapatokig. Bruck térségében május 9-én még meg kellett küzdeniük az északkelet felől előretörő szovjet harckocsizó ékekkel.

Végül a „Ney” SS-dandár május 11-én jelentkezett Attersee faluban az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályának már kapitulált, de az amerikaiak számára még irodai szolgálatot ellátó parancsnokságán. A létszám mintegy kétharmada visszatért Magyarországra, ahol szovjet hadifogság, esetenként azt követő internálás, illetőleg népbírósági tárgyalás várta őket.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség szervezetét véglegesen 1945. március 17-én, az 529/1945. M.E. számú rendelettel számolta fel a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »