A Kamaszok sorozatot vetíteni fogják a brit iskolákban Juhász Katalin2025. 04. 02., sze – 12:16
A Netflix minisorozata, a Kamaszok alig egy hónap alatt 66 milliós nézettséget produkált. Ennél is fontosabb azonban, hogy élénk társadalmi vitát generált szülők, pedagógusok, pszichológusok, sőt politikusok körében is. A brit kormányfő a Downing Street-en fogadta az alkotókat, és meglepő bejelentést tett.
Keir Stramer miniszterelnök azzal kezdte a beszélgetést, hogy apaként nagyon megrázta őt a négy részes sorozat, amelyben egy 13 éves fiút gyilkosságba kerget a közösségi oldalakon zajló állandó zaklatás és a különböző káros online tartalmak, miközben a szülők azt hiszik, gyermekük biztonságban van otthon, a szobájában.
A brit kormányfő, aki 14 éves lányával és 16 éves fiával együtt nézte meg a sorozatot, kemény leckének nevezte a látottakat. Már másnap találkozót kezdeményezett az alkotókkal, hogy megvitassák, hogyan lehet megvédeni a kamasz fiúkat az Andrew Tate-féle influencerek által gerjesztett erőszakos nőgyűlölettől és az ezzel kapcsolatos online zaklatástól, illetve mire kell figyelniük a szülőknek.
A brit kormányfő hivatala a találkozó után közölte:
támogatják a Netflix kezdeményezését, hogy a drámasorozatot országszerte ingyenesen bocsássák a középiskolák rendelkezésére. Szerine az iskolákban való vetítés „segít a diákoknak jobban megérteni a nőgyűlölet hatását, az online radikalizálódás veszélyeit és az egészséges kapcsolatok fontosságát”.
A Liverpool környékén forgatott sorozat a szakemberek szerint alaposan „betalált“ – olyan valós problémákra hívja fel a figyelmet, amelyeket sokan nem is regisztrálnak. Ennek fő oka az a generációs szakadék, melyet érzékletesen jelenít meg a sorozat a kamaszok kódolt nyelven zajló netes kommunikációjának felfedésével. A forgatókönyvírók, Jack Thorne és a főszereplő fiú apját játszó Stephen Graham azt is megmutatják, hogy a hagyományos szülői szerepek mennyit változtak az elmúlt években. Az apák ma már nehezebben találnak utat fiaikhoz, hiszen alig ismerik őket, csak annyit látnak, hogy gyermekük állandóan a számítógép előtt ül.
Ez nem egy olyan kihívás, amelyre a politikusok egyszerűen törvényeket alkothatnak. Higgyék el nekem, ha meg tudnék húzni egy kart, hogy megoldjam, megtenném
– mondta a brit kormányfő. Jack Thorne forgatókönyvíró szerint elsősorban azért forgatták le a Kamaszokat, hogy széles körű vitát generáljanak vele.
Tehát az, hogy lehetőségünk lesz bevinni a sorozatot az iskolákba, minden várakozásunkat felülmúlja
– mondta a kormányfővel való talákozó után. „Reméljük, hogy a tanárok beszélgetni fognak a diákokkal, de amit igazán remélünk, az az, hogy a diákok egymás között is beszélgetni fognak”.
Stephen Graham, a dráma társalkotója az Associated Pressnek elmondta, hogy szerette volna, ha a történet a vádlott látszólag hétköznapi életére összpontosít. Szerinte amikor fiatalok körében halálos bűncselekmény történik, az az első reakció, hogy a gyilkosság gyanúsítottjának hátterét és neveltetését kérdőjelezik meg.
„De mi van akkor, ha nem csak a családról van szó?” – tette fel a kérdést Graham. „Talán mindannyian felelősek vagyunk. Az iskola, a társadalom, a szülők. Az egész közösség.”
Gavin Stephens, az brit országos rendőrfőnöki tanács elnöke a sorozat kapcsán arra figyelmeztetett, hogy Andrew Tate káros hatása nyilvánvaló, mert a kamaszok az ő incel-videói hatására bántalmazzák előbb online, aztán élőben is egymást.
Az incelek – angolul involuntary celibates – azok a nem önkéntes cölibátusban élő férfiak, aki internetes szubkultúrába tömörülve szexmentes életet élnek. Vágynak az intim kapcsolatra, de annak hiánya miatt a nőket hibáztatják, akik szerintük csak a férfiak gazdag és vonzó húsz százaléka iránt érdeklődnek. Az elutasítottság felett érzett dühüket online közösségekben fejezik ki, összeesküvés-elméleteket gyártanak, az utóbbi tíz évben pedig több mint tucatnyi esetben terveztek és hajtottak végre gyilkosságokat nőgyűlölő indokból.
Az Egyesült Királyságban a rendőrség jelenleg évente több mint egymillió, nők és lányok elleni erőszakkal kapcsolatos bűncselekménnyel foglalkozik, ami az összes regisztrált bűncselekmény egyötödét teszi ki.
A gyerekek okostelefon-használata miatti növekvő aggodalom, valamint a pornográfia és a szélsőséges tartalmak könnyű hozzáférhetősége miatt Tate és a hozzá hasonló influencerek gond nélkül elérik a kiskorúakat. Andrew Tate, aki Tristan nevű testvérével együtt brit-amerikai kettős állampolgár, és tavaly emberkereskedelemmel, illetve nők szexuális kizsákmányolására irányuló szervezett bűnözői csoport létrehozásával vádolták meg, a napokban közleményt adott ki, melyben visszautasítja a Kamaszokban rá és mozgalmára utaló kijelentéseket.
Egyelőre nem tudni, mikor kezdik vetíteni a sorozatot a brit iskolákban, az azonban már egyértelmű, hogy a nézők többsége szeretné, ha folytatódna a történet. Sokak szerint ugyanis bőven van még mit megmutatni, például az áldozat, Katie családját, a nyomozó és fia, Adam kapcsolatát – annál is inkább, mivel a fiút szintén zaklatják az iskolában – valamint a tettes legjobb barátja, Ryan sorsát. Tőle kapta Jamie a kést, de elfogása után nem sokat tudunk meg róla. A karaktert játszó fiú egyébként sokáig versenyben volt a főszerepért, amelyet végül Owen Cooper kapott meg.
A sorozatról szóló kritikánkat itt olvashatják.
Kapcsolódó cikkünk
Nyers, sötét, mély, provokatív és nem mellesleg technikailag is a filmezés csúcsa az a négyrészes sorozat, amelyet öt nap alatt 25 millióan néztek meg a Netflixen. Vagyis szájról szájra terjed a híre a Kamaszok (Adolescence) című pszichothrillernek, vagy inkább társadalmi drámának. Egy gyilkosságról van szó, ahol nem az az elsődleges kérdés, hogy ki volt a tettes.
Előrebocsátom, hogy ez egy rendkívül megterhelő néznivaló. És igyekszem szpojlerek nélkül, a lehető legkevesebbet elárulni a cselekményből, bár már az első rész közepén kiderül a krimikben legfontosabb kérdés, vagyis a gyilkos személye. Egy 13 éves fiú halálra szurkál egy lányt. Amikor a kommandósok kora reggel berontanak a családi házba, a rendőrség már biztosra megy, hiszen egy térfigyelő kamera mindent rögzített. Ennek ellenére szigorúan protokoll szerint zajlik az eljárás, Jamie-nek külön-külön megköszönnek minden ujjlenyomatot, az őt motozó rendőrt egy másik rendőr ellenőrzi, az édesapja végig mellette lehet, azonnal kapnak kirendelt ügyvédet, aki ráadásul nem rutinfeladatként kezeli az ügyet.
Jamie jó fiú, soha nem volt gond vele. Esténként általában bezárkózik a szobájába és leül a számítógép elé, vagyis nem csavarog a veszélyes utcákon, hanem biztonságban van otthon. Legalábbis a szülők úgy érzik. A közösségi oldalak veszélyeiről, az online zaklatásról jó pár film készült már, de a Kamaszok alkotói ennél tovább mennek: az egész közösséget hibáztatják a történtekért. Az iskolarendszert, a traumatizált családokat, a társadalmi minták elferdülését, a nemzedékek közti szakadékok mélyülését. Nemhogy a szülőknek, de még a nyomozóknak sincs fogalmuk például az emojik titkos jelentéseiről, amelyekkel a kamaszok egymás posztjaira reagálnak az Instagramon. Nagy különbség van például a piros, a sárga és a rózsaszín szívecske között, az ártatlannak tűnő ábrák, például a babszemek pedig megpecsételhetik egy ember sorsát. (A második részben felfedett kódok világszerte óriási ijedséget okoztak, tele a Facebook szülői kommentekkel – kétségbeesetten kérdezgetik egymástól, hogy mely országokban terjedt el az ilyesfajta kommunikáció a kamaszok között, és mi mindent kellene még tudniuk az emojikról.)
Az úgynevezett 80-20 százalékos instagramos statisztika is elgondolkodtató: eszerint a nők 80 százalékát a férfiak 20 százaléka érdekli, mert őket tartják menőknek. A maradék 80 százaléknyi hímnemű versenyzőnek nincs esélye. A kamasz fiúknak az internet azt sugallja, hogy 13 éves korban már illik túl lenni a lányokkal „szinte mindenen”, és akinek nincs még barátnője, az lúzer. A lúzereket pedig a többiek kíméletlenül megtapossák. Mert kamaszkorban bizony még a lányok választanak. Az iskola pedig már rég nem a tanulásról szól, nem biztonságos, nevelő közeg, hanem harctér, ahol mindenkinek ki kell vívnia a pozícióját. A tanárok elfásultak vagy agresszívek, rég feladták már mindazt, amiért anno ezt a pályát választották. És otthon sem könnyebb a srácok helyzete, akik természetesen a szülői mintákat követik. A fiúk olyanok akarnak lenni, mint az apjuk, és ha ez nem sikeredik, mindkét fél csalódik.
A sorozat nem csupán kötelező edukációs anyag szülők és pedagógusok számára, hanem kemény társadalomkritika is. Az ötlet a fiú apját játszó Stephen Grahamtől ered, aki felfigyelt a sajtóban néhány vészesen hasonló gyilkosságra – kamasz fiúk végeztek kamasz lányokkal Nagy-Britannia különböző pontjain. Meg akarta fejteni, mi történik. Ő volt a társ-forgatókönyvíró is (Jack Thorne mellett), illetve ő találta ki, hogy minden rész egyetlen hosszú, ötvenperces snitt legyen. Arra a kérésre, hogy miért nehezítette meg ennyire a stáb dolgát, azt válaszolta, hogy színdarabként kezelte a történetet, ahol a színészek folyamatosan építik fel a karaktereket, és nem csettintésre kell felvenniük a ritmust, belehelyezkedniük egy-egy szituációba.
A kulisszák mögé bekukkantó „hogyan készült”-felvételek is rendkívül népszerűek a neten, ezeken az operatőrök átadják egymásnak azt az egyetlen kamerát, amely követi a szereplőket.
Az első jelenet egy rendőrautóban kezdődik, majd betörnek egy emeletes házba, kiviszik a gyanúsítottat, beültetik az autóba, elviszik a rendőrőrsre, ott kihallgatják, közben jönnek-mennek a szereplők. A második részben egy komplett iskolányi diákot mozgatnak a háttérben, miközben a nyomozó (Ashley Walters) társával (Faye Marsay) alaposan szétnéz a terepen – osztályokba nyitnak be, gyerekekkel beszélnek külön termekben, egy tűzriadó alkalmával velük együtt rohannak le az udvarra, ahol verekedés tör ki… De a legnehezebb rész vélhetően az volt, amikor az egyik srác az ablakon kiugorva menekül, a nyomozó pedig perceken át kergeti. Ehhez ki kellett adni a forgó kamerát egy szűk résen, majd egy drónra tenni és a futók után küldeni. Szóval megannyi operatőri bravúrt láthatunk – és bár gyanítom, hogy ezt a forradalmi megoldást részben nézőcsalogató szándékkal választották, az a bizonyos színházi jelleg abszolút érvényesül. Ráadásul itt minden egyes szereplő egyformán fontos, mert ha egyikük hibázik, mondjuk a negyvenedik percben, akkor leáll a felvétel és kezdhetik elölről. Egy-egy részre három hetük volt, az operatőrök is alaposan lepróbáltak mindent (Matthew Lewis vezetésével), mielőtt elindult a felvétel. Az első rész második nekifutásra sikerült, a harmadikat tizennégyszer vették fel.
A végeredmény egy technikai mestermű lett, vélhetően tananyagként vetítik majd a filmiskolákban. De színészi szempontból is mesterművel van dolgunk. Minden szereplő remekel, élükön a Jamie-t játszó Owen Cooperrel, akit 500 jelentkező közül választottak ki – filmes tapasztalatokkal nem rendelkező fiút kerestek, és kincset találtak, Cooper minden mondata és gesztusa természetes, ösztönös, lehengerlően valódi. Stephen Graham színészi képességein csak azok lepődtek meg, akik nem ismerik korábbi alakításait – vagyis a fél világ. A feleségét játszó Cristine Tremarco szintén nagy névnek számít Angliában, a pszichológusnő szerepében Erin Doherty nyújt felejthetetlen teljesítményt, de kiemelném az ügyvédet, aki buzgalmával csak ront a helyzeten, a fontoskodó tanárnőt, aki „idegenvezetőként” kalauzolja a rendőröket az állatkertnek ható iskolában, vagy a barkácsáruház eladóját, akinek saját teóriája van az ügyről. És a rendező, Philip Barantini nevét is érdemes megjegyeznünk.
A Kamaszok többször nézendő alkotás, minden alkalommal újabb és újabb aspektusokat, apró nüanszokat fedezhetünk fel benne. Sok mindent nyitva hagynak az alkotók, emiatt hosszú napokon át lesz mit elemeznünk. Szülőként, pedagógusként és sima filmrajongóként egyaránt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
