A Jobbik követeli a családokat sújtó „büntetőkamat” megszüntetését, valamint a családtámogatási rendszer kiterjesztését – jelentette ki a párt alelnöke csütörtökön Budapesten.
Z. Kárpát Dániel sajtótájékoztatóján közölte:
pártja szerint 10 százalékban szükséges maximálni annak a kamatnak a mértékét, amelyet a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) után kell megfizetniük a családoknak, ha nem teljesülnek a gyermekvállalási célok.
A jegybanki alapkamat emelésével ugyanis a támogatást így már 60 százalékos büntetőkamat terhelheti, amelynek a kivetése ellehetetlenítheti a családokat – fejtette ki.
A Jobbik kezdeményezi egy lakhatásitámogatás-rendszer bevezetését is, azon bérlakásban élők számára, akik 100 ezer forintnál magasabb bérleti díjat fizetnek
– fogalmazott.
Z. Kárpát hozzátette, ezenkívül
kezdeményezik a családi pótlék megduplázását, valamint egy családi rezsitámogatási rendszer bevezetését.
Ezek a támogatások egy családi kártyára kerülnének, amelyet kizárólag a közüzemi díjak fizetésére, illetve alapvető élelmiszerek és a gyermekneveléshez használható árucikkek és szolgáltatások vásárlására lehetne használni – ismertette.
Szükségesnek tartják egy állami bérlakásépítési program elindítását is, amelynek keretében szociális pontrendszer használatával juthatnának lakhatáshoz a rászorulók, valamint azok, akik nemzetstratégiailag fontos ágazatban dolgoznak – mondta a Jobbik országgyűlési képviselője.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »