A mai liberális világrendszer globálisan omlik össze
Van egy hatalmas különbség az osztrák Weekend Magazin kedd esti magyar–osztrák Eb-focimeccs előtti magyarellenes gyűlöletkeltése és a hazai „demokratikus oldali” gyűlöletkeltők azonos üzenete között. Az, hogy az ottani balliberálisok hazájuk ellenlábasa, az itteniek a saját lakóterületük szerint illetékes nép és válogatottja ellen keltettek gyűlöletet.
Miután mindennek van „másik oldala”, ennek is. Mégpedig igencsak örömteli: hála nekik, most már tényleg eljött az a pillanat, amikor végre azok is világosan látnak, akik átaludták az elmúlt huszonhat évet. Azt, hogy a világon olyan „csapat” nincs, mint nálunk, azaz olyan, amely mindenfajta konfliktusban az ellenfélnek/ellenségnek/ellenlábasnak szurkol. Klubrádióstól, DK-stól, Indexestől, Farkasházystól, Amerikai Népszavástól („Miért nem szurkolunk a magyar válogatottnak?”) és a hazai Népszavástól („Kezdődik a magyaroknak az Európa-bajnokság, vége is a parlamenti ülésszaknak”). Ehhez képest igazán üde színfolt osztrák szemmel nézve a hazájának drukkoló, magyarokat rühellő osztrák sajtó, vagy akár az etnikai alapon a német ajkú Ausztriát éltető, a fociellenfelet „kívülállónak”, „hátrányos helyzetűnek”, „alsóbb osztályúnak” nevező Oliver Schmidt német közszolgálati (ZDF) tévériporter. Akinek, ha lett volna magyar megfelelője, azt az osztrákokat éltető hazai közvéleménybe rondító gépezet azonnal nácinak kiáltott volna ki.
A „demokratikus oldali” földrajzi öngólos gyűlöletkeltők „logikája” szerint a magyar válogatottat a miniszterelnök politikája és a magyar politikai rendszer miatt nem lehet éltetni. Mert nálunk nincs demokrácia, sőt diktatúra van, állítják.
Szegény szaúdiak, szegény törökök, szegény…, akik e mérce szerint ezután nem drukkolhatnak saját válogatottjuknak. Hajrá korrupt török rendszer kosárlabdázói? Csak azt ne!
E klubrádiós-népszavások a Rákosi-rendszer első ági leszármazottai. Akik közül még élő kapcsok is vannak, mint a népszavás Várkonyi Tibor, akinek egykori Szabad Népe az ország kollektív torkával együtt üvöltött (nagyon helyesen) a nemzeti válogatott, Puskásék, Grosicsék és a többiek sikeréért. A Rákosi-diktatúrában. De semmi kifogásuk nem volt akkor sem, amikor a kádári diktatúrában éltették a néppel együtt az ország olimpiai sikereit.
Most azonban, amikor oly nagy a diktatúra, hogy annak egyszerű megszüntetési módja a választáson elért többség, amelynek elérése helyett a Klubrádióban az égő Párizs mintájára nálunk lángra lobbanó Budapestről álmodoznak, nem szabad a magyar válogatottnak drukkolni. Vallja például a Klubrádió kérdésére hallgatóinak zöme. Szemben az osztrákok fölött aratott 2–0-s győzelmet követően az örömtől tomboló országgal, ahol emberek tömege hullámzott Budapesten és más városokban, ünnepelve saját válogatottjának győzelmét éppen úgy, mint ahogyan ez történne a világon bárhol máshol.
Az öröm, hogy ezek most már a vak csecsemők előtt is leleplezték másságukat – mely másságuk olyan szép, mint a sósavban marinált lótetű –, nagyon nagy. De ez csak a kezdet. Ugyanis ennek az eddig uralmon lévő társaságnak a globális vége oly váratlanul érkezhet el, mint ahogyan a világtörténelem legnagyobb népirtója, a Szovjetunió és borzalmas birodalma összeomlása. Egy hét múlva Nagy-Britanniában győzhet a Brexit, ami még a brüsszeli vezetők és bürokraták szerint is végső csapást mérhet az Európai Unióra, és megrendítheti az egész nyugati világot.
Idén megválaszthatják a hetvenéves Donald Trumpot az Egyesült Államok elnökének, akit a jelenlegi uralmi rend az általa a legszörnyűbbé feltornászott jelzővel, a „populistával” illet. Vagyis azt a Putyin-barát, NATO-ellenes Trumpot, aki szerencsére olyan ki- és esetenként beszámíthatatlan, hogy a nyugati rendben az Egyesült Államok óriási súlya miatt fatális sebeket ejthet. (Éljen Trump!)
De jövőre elnökké választhatják Marine Le Pent Franciaországban. Németországban szinte garantált a „jobboldali konzervatív” Angela Merkel kancellár bukása. Ausztriában a Szabadságpárt akár sikerrel is megóvhatja a nagyon furcsa választási machinációkkal kihozott elnökválasztási eredményeket, de ott a radikális jobboldali hatalomátvétel annyira biztos, mint az, hogy Fodor Gáborból, Niedermüller Péterből, Molnár Csabából, a „demokratikus oldal” hozzájuk hasonlóan tömegvonzó arcaiból és pénzelőiből nem lesznek tokaszalonnák.
A mai liberális világrendszer globálisan omlik össze. A 102 milliós Fülöp-szigeteken az elmebetegnek és esélytelennek tartott 71 éves Rodrigo Duterte, „a Kelet Trumpja” nyerte az elnökválasztást, aki azzal kampányolt, hogy megígérte: elnöksége első fél évében százezer drogkereskedőt és egyéb bűnözőt ölet meg. „Referenciaként” gyakran villogtatta az 1,6 milliós Davao City főpolgármesteri posztján 22 éven át nyújtott teljesítményét, ami egyebek között azt jelentette, hogy halálbrigádjai révén 1700 bűnözőt küldött a másvilágra. (Je suis Duterte.)
Visszatérve a hazai ellenségdrukker liberális hadoszlopra: nekik már csak egy reményük lehet. Ha egy csoda folytán ismét eljő az elődjeik fenntartotta Rákosi-kor. Akkor ismét a saját tenyerüket pirosra verve, ellenségeik körmét véresen letépve, heréiket leverve éltethetik a magyar válogatottat, járhatnak lefüggönyzött limuzinokban, élhetnek gigafizetéseken, tulajdonosaiktól elkobzott luxusvillákban, nyúzhatják meg a lakosságot Bokros-féle megszorító programokkal, miközben lapjaikban szélsőségességezve és a múlt kísérteteitől álrettegve állíthatják helyre eredeti funkciójába a Terror Házát. De a múlt soha nem tér vissza. Ellenségeik hazai és világméretű diadalába viszont bele fognak pusztulni. Non requiescant in pace! (Ne nyugodjanak békében!)
Lovas István , Magyar Hírlap, 2016.06.16. 00:31
A mai liberális világrendszer globálisan omlik össze
Van egy hatalmas különbség az osztrák Weekend Magazin kedd esti magyar–osztrák Eb-focimeccs előtti magyarellenes gyűlöletkeltése és a hazai „demokratikus oldali” gyűlöletkeltők azonos üzenete között. Az, hogy az ottani balliberálisok hazájuk ellenlábasa, az itteniek a saját lakóterületük szerint illetékes nép és válogatottja ellen keltettek gyűlöletet.
Miután mindennek van „másik oldala”, ennek is. Mégpedig igencsak örömteli: hála nekik, most már tényleg eljött az a pillanat, amikor végre azok is világosan látnak, akik átaludták az elmúlt huszonhat évet. Azt, hogy a világon olyan „csapat” nincs, mint nálunk, azaz olyan, amely mindenfajta konfliktusban az ellenfélnek/ellenségnek/ellenlábasnak szurkol. Klubrádióstól, DK-stól, Indexestől, Farkasházystól, Amerikai Népszavástól („Miért nem szurkolunk a magyar válogatottnak?”) és a hazai Népszavástól („Kezdődik a magyaroknak az Európa-bajnokság, vége is a parlamenti ülésszaknak”). Ehhez képest igazán üde színfolt osztrák szemmel nézve a hazájának drukkoló, magyarokat rühellő osztrák sajtó, vagy akár az etnikai alapon a német ajkú Ausztriát éltető, a fociellenfelet „kívülállónak”, „hátrányos helyzetűnek”, „alsóbb osztályúnak” nevező Oliver Schmidt német közszolgálati (ZDF) tévériporter. Akinek, ha lett volna magyar megfelelője, azt az osztrákokat éltető hazai közvéleménybe rondító gépezet azonnal nácinak kiáltott volna ki.
A „demokratikus oldali” földrajzi öngólos gyűlöletkeltők „logikája” szerint a magyar válogatottat a miniszterelnök politikája és a magyar politikai rendszer miatt nem lehet éltetni. Mert nálunk nincs demokrácia, sőt diktatúra van, állítják.
Szegény szaúdiak, szegény törökök, szegény…, akik e mérce szerint ezután nem drukkolhatnak saját válogatottjuknak. Hajrá korrupt török rendszer kosárlabdázói? Csak azt ne!
E klubrádiós-népszavások a Rákosi-rendszer első ági leszármazottai. Akik közül még élő kapcsok is vannak, mint a népszavás Várkonyi Tibor, akinek egykori Szabad Népe az ország kollektív torkával együtt üvöltött (nagyon helyesen) a nemzeti válogatott, Puskásék, Grosicsék és a többiek sikeréért. A Rákosi-diktatúrában. De semmi kifogásuk nem volt akkor sem, amikor a kádári diktatúrában éltették a néppel együtt az ország olimpiai sikereit.
Most azonban, amikor oly nagy a diktatúra, hogy annak egyszerű megszüntetési módja a választáson elért többség, amelynek elérése helyett a Klubrádióban az égő Párizs mintájára nálunk lángra lobbanó Budapestről álmodoznak, nem szabad a magyar válogatottnak drukkolni. Vallja például a Klubrádió kérdésére hallgatóinak zöme. Szemben az osztrákok fölött aratott 2–0-s győzelmet követően az örömtől tomboló országgal, ahol emberek tömege hullámzott Budapesten és más városokban, ünnepelve saját válogatottjának győzelmét éppen úgy, mint ahogyan ez történne a világon bárhol máshol.
Az öröm, hogy ezek most már a vak csecsemők előtt is leleplezték másságukat – mely másságuk olyan szép, mint a sósavban marinált lótetű –, nagyon nagy. De ez csak a kezdet. Ugyanis ennek az eddig uralmon lévő társaságnak a globális vége oly váratlanul érkezhet el, mint ahogyan a világtörténelem legnagyobb népirtója, a Szovjetunió és borzalmas birodalma összeomlása. Egy hét múlva Nagy-Britanniában győzhet a Brexit, ami még a brüsszeli vezetők és bürokraták szerint is végső csapást mérhet az Európai Unióra, és megrendítheti az egész nyugati világot.
Idén megválaszthatják a hetvenéves Donald Trumpot az Egyesült Államok elnökének, akit a jelenlegi uralmi rend az általa a legszörnyűbbé feltornászott jelzővel, a „populistával” illet. Vagyis azt a Putyin-barát, NATO-ellenes Trumpot, aki szerencsére olyan ki- és esetenként beszámíthatatlan, hogy a nyugati rendben az Egyesült Államok óriási súlya miatt fatális sebeket ejthet. (Éljen Trump!)
De jövőre elnökké választhatják Marine Le Pent Franciaországban. Németországban szinte garantált a „jobboldali konzervatív” Angela Merkel kancellár bukása. Ausztriában a Szabadságpárt akár sikerrel is megóvhatja a nagyon furcsa választási machinációkkal kihozott elnökválasztási eredményeket, de ott a radikális jobboldali hatalomátvétel annyira biztos, mint az, hogy Fodor Gáborból, Niedermüller Péterből, Molnár Csabából, a „demokratikus oldal” hozzájuk hasonlóan tömegvonzó arcaiból és pénzelőiből nem lesznek tokaszalonnák.
A mai liberális világrendszer globálisan omlik össze. A 102 milliós Fülöp-szigeteken az elmebetegnek és esélytelennek tartott 71 éves Rodrigo Duterte, „a Kelet Trumpja” nyerte az elnökválasztást, aki azzal kampányolt, hogy megígérte: elnöksége első fél évében százezer drogkereskedőt és egyéb bűnözőt ölet meg. „Referenciaként” gyakran villogtatta az 1,6 milliós Davao City főpolgármesteri posztján 22 éven át nyújtott teljesítményét, ami egyebek között azt jelentette, hogy halálbrigádjai révén 1700 bűnözőt küldött a másvilágra. (Je suis Duterte.)
Visszatérve a hazai ellenségdrukker liberális hadoszlopra: nekik már csak egy reményük lehet. Ha egy csoda folytán ismét eljő az elődjeik fenntartotta Rákosi-kor. Akkor ismét a saját tenyerüket pirosra verve, ellenségeik körmét véresen letépve, heréiket leverve éltethetik a magyar válogatottat, járhatnak lefüggönyzött limuzinokban, élhetnek gigafizetéseken, tulajdonosaiktól elkobzott luxusvillákban, nyúzhatják meg a lakosságot Bokros-féle megszorító programokkal, miközben lapjaikban szélsőségességezve és a múlt kísérteteitől álrettegve állíthatják helyre eredeti funkciójába a Terror Házát. De a múlt soha nem tér vissza. Ellenségeik hazai és világméretű diadalába viszont bele fognak pusztulni. Non requiescant in pace! (Ne nyugodjanak békében!)
Lovas István , Magyar Hírlap, 2016.06.16. 00:31
Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »
