Az az első jeruzsálemi nagyhét az üdvözítés világdrámája. Az emberarcú, de nem mindig humánus, a korlátozott és véges világi és vallási hatalom kontra a Jézus-arcú, mennyei, időtlen jósághatalom passiós küzdelme. Ebben a véres küzdelemben a hatalom lelepleződése is megtörtént. A Via Dolorosán a Kajafással, Pilátussal, korábban a Heródessel folytatott küzdelem húsvétkor a Feltámadott hatalmának abszolút győzelmét hozta.
Ma már úgy ünnepelhetünk, s tekintetünk bele az emberi és emberfeletti erők küzdelmébe, mint ami már végleges győzelmet hozott. Napjaink világméretű válságai, a korrupció és hatalom, a fölény és a legyőzés küzdelme, a hazugság és a pénz cselvető teljhatalmának bukása Júdás önítéletében a történelem világporondján nyilvánvalóvá lett. Ezért mondhatjuk a régi mondással:
Most a nagyhét néhány mozzanatán keresztül vizsgáljuk meg az emberi hatalom és a jézusi, isteni hatalom sajátosságait.
Néhány jól ismert Jézus korabeli világi és vallási hatalommal felruházott szereplőt tekintünk meg a hatalom természetrajza elemzése során. Nagyheti, illetve Urunkat születésétől fogva kísérő „nagy arcok” ezek. Azzal a Jézussal, neve szerint Szabadítóval szembesülnek, Akinek húsvéti teljhatalma már húsvét előtt kinyilvánult a gyógyításokban, a példázatokban, Isten Országa megjelenítésében minden földi, korlátozott és véges országgal szemben. Isten Bárányaként a hatalomgyakorlásnak egészen más, valóban isteni dimenzióját hozta el a Földre.
Őbenne Isten hatalma szolgáló, szolidáris, együttérző hatalommá formálódott. Csak így tudta megőrizni az istenarcú hatalmat a J. Burckhardt teológus által jellemzett vonástól: „A hatalom önmagában gonosz”, s attól a Lord Acton angol történész által elhíresült megállapítástól: „A hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút mértékben korrumpál”. Jézus a hatalom minden korrupciójának úgy tudott tisztán és erősen ellenállni, hogy hite volt: egyetlen forrása, adományozója, illetve elvevője van minden földi hatalomnak, maga Isten. Kafka Per című regényének elképesztő megállapítása ellenében: „A hazugság világrenddé lett”, Jézus kijelentése áll: Én vagyok az igazság (Ján 14,6).
Heródes volt a király, amikor Jézus megszületett. A zsidók fejedelmeként 42 évig uralkodott, Kr. e. 4-től Kr. u. 39-ig. Félelem és hazugság keveredett jellemében. Jézus születésekor titokban hívatta a bölcseket, s tudakolt a Gyermek születése felől (Máté 2). Hazugsága volt, hogy szavakban ezt mondta: „Amint megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és imádjam őt” (2,8). Nagy haragjában a Gyermek felett az imádat átfordult gyilkos indulatba, hatalomféltésbe. Minden két év alatti gyermeket Betlehemben és környékén megöletett.
Később Keresztelő János lefejeztetésében is döntő szerepe volt. Bár szívesen hallgatta egy ideig a prófétát, de „gyakran zavarba jött” (Márk 6,20), valószínűleg a lelkiismeretet, bűntudatot ébresztő beszéd miatt. Aztán hogy Heródiás lányának, Salomének kedvében járjon, teljesítette kívánságát: lefejeztette Isten hírnökét, fejét pedig egy tálon átadatta neki. Ilyen véreskezű uralkodó keretezte Jézus földi útját. Különös módon Jézustól is csodát várt. Amikor Pilátus átküldte hozzá kihallgatása során Jézust, „nagyon megörült. Már jó ideje szerette volna látni, mert hallott róla, és azt remélte, valami csodát tesz majd a szeme láttára” (Luk 23,8). Amikor ez nem jött be, megvetően bánt Jézussal, kigúnyolta, s visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon kötött nagypénteki barátságot Heródes és Pilátus, akik korábban ellenségek voltak (Luk 23,12).
Lám, a fejedelem és a római helytartó Jézus révén lettek barátok – hamis barátok, Jézus halálba küldése árán. De lelepleződött a hatalom pillanatnyi érdekek miatti kompromisszumkötése, embertelen emberarcúsága. Az önérdek átmeneti diadala. Ezért is nevezte el őt Jézus „rókának” (Luk 13,32).
Pilátus kényesen vigyázott Róma, a megszálló hatalom tekintélyére. Abban a huzavonában, az elítélés hatalmi játszmájában igazából a Jézus halálát már eldöntött zsidó Nagytanács és Pilátus között a félelem kapcsa működött. Egymásra mutogattak. Ki vállalja el Jézus halálos ítéletének kimondását? A Jézus király-volta körüli megalázó vitában Pilátus az igazságot kereste. Rómának jogérzékkel és hatalmi „mosom kezem” látszattisztasága fenntartásával. Világossá tette előtte Jézus, az Ő országa nem e világból való (Ján 18,36). A feszítsd meg-et a főpapok és a szolgák kiáltották többször is több jelentben.
A római hatalomról ilyet nem mondtak még addigi történelme során. Ehhez Jézus kellett. És hol van már a római kultúra, a császárkor fénye, hatalma? Sírba szállt, kövekké erodálódott. De Jézus él ma is!
Kajafás. Ő volt a zsidók főpapja azokban az időkben (Ján 18,13). Ő tanácsolta , hogy „jobb, ha egy ember hal meg a népért” (13,14). Jézust tanítása felől kérdezte, mire ő ennyit mondott: titokban nem beszél semmit (Ján 18,20). A vallási hatalom főnöke nagyon óvatos volt. Ugyanakkor keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust, de féltek a néptől (Luk 22,2). Titokban megegyeztek Júdással, „megígérték, hogy pénzt adnak neki” (22,5), ha kezükre adja a Mestert. A cselszövés titkos eszköze, a pénz és a lelki hatalom bűnös együttműködése még Jézus keresztre feszítése után is tartott. A főpapok és a vének eltussolni akarván, mi történt, „sok ezüstpénzt adnak a katonáknak” (Mát 28,12). Azt kell hazudniuk, Jézus testét tanítványai éjjel ellopták a sírból (28,13). Sőt azt is megígérték, hogy a helytartó előtt kimentik őket a hazugság okozta bajból…
A földi hatalom kaméleon természete, önmaga túlélésére törekvése, illetve a jézusi, szabadító tiszta hatalom küzdelme húsvéttal eldőlt. Azóta is Övé minden hatalom. Ő eljön majd ítélni a sötétség hatalmai felett (Luk 22,53).
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
