1944. december 16-án kezdődött a második világháború utolsó nagy német offenzívája a nyugati fronton, a belgiumi Ardennekben.
Az Ardenneki Offenzíva (fedőnevén: Wacht am Rhein, majd Herbstnebel, angol nyelvterületen: Battle of the Bulge) volt a világégés legnagyobb amerikai részvétellel zajló szárazföldi csatája, amelyben több mint hatszázezer német, félmillió amerikai és 55 ezer brit katona harcolt.
Az 1944-es év őszére már látszott, hogy a két szuperhatalom között őrlődő Harmadik Birodalom gazdasági erejét felemésztette a totális háború. A szovjet hadsereg a keleti fronton megközelítette a német határokat, a nyugati fronton a júniusi normandiai partra szállás után a szövetséges erők elfoglalták Franciaország jelentős részét.
Adolf Hitler a győzelem egyetlen esélyét abban látta, ha az angolszászokat egy váratlan és gyors ellentámadással békére kényszeríti, majd a birodalom teljes erejével Sztálin ellen fordul.
A Führer az 1940-ben, Franciaország lerohanásakor alkalmazott áttörést akarta megismételni: az Ardennek hegyi útjain támadva szétszakítani az ott viszonylag gyenge brit és amerikai csapatokat, majd elfoglalni Brüsszelt és Antwerpent. A Führer tudta, hogy az idegen kontinensen harcoló amerikaiak nem fognak olyan keményen harcolni, mint a hazájukat fanatikusan védő németek és abban is reménykedett, hogy sikerül éket vernie az egymással vetélkedő amerikai Patton és a brit Montgomery tábornok közé.
A nyugati front vezetését von Rundstedt tábornokra bízták, aki úgy vélte, a támadás csak akkor lehet sikeres, ha az teljesen váratlan, ha a csapatok gyorsan képesek előrehaladni, és ha az időjárás megakadályozza a teljes légi fölényt élvező szövetségesek gépeinek felszállását. Az offenzívához a birodalom utolsó tartalékait mozgósították, a 13 újonnan felállított hadosztályba korábban túlkorosnak és fiatalnak minősített férfiakat is besoroztak. Az ő kiképzésükre és felszerelésükre sem idő, sem megfelelő mennyiségű felszerelés nem maradt, az egész haditervet jellemzi, hogy az előrenyomuló páncélosoknak jórészt az ellenségtől elfoglalt készletekre kellett hagyatkozniuk, ennek ellenére mégsem adták fel a reményt.
Az előkészületek a legteljesebb titokban zajlottak: a motorzaj csökkentése érdekében a lőszert katonák és lovas kocsik szállították, a tankok lánctalpai alá szalmával bevont fatuskókat tettek, rádiótilalmat vezettek be. A hadműveletek megkezdése előtt angol és amerikai egyenruhába öltözött kommandósokat dobtak a front mögé, feladatuk szabotázsakciók végrehajtása volt.
A csendes és nyugodt ardenneki fronton 1944. december 16-án hajnali fél hatkor tüzérségi előkészítés után lendültek támadásba a német páncélos ékek. A kezdetben gyors előrenyomulás és a meglepetés hatására az amerikaiak hátrálni kezdtek. Visszavonulóban felrobbantották a hidakat és üzemanyagkészleteiket, a hóviharban azonban a német járművek nehezen haladtak előre. Az amerikaiakat teljesen meglepte az az elemi erő, amivel a legyőzöttnek gondolt birodalom katonái támadtak és sorban adták meg magukat a Wehrmacht és a Waffen-SS egységei előtt.
December 23-án azonban – amikor még a támadó ékek is messze jártak a célul kitűzött Antwerpentől – az ég kiderült, és felszállhattak a szövetséges repülőgépek. A német veszteségek megugrottak, mire Rundstedt a hadművelet leállítására kérte Hitlert, de az kitartott az eredeti terv mellett. Január 1-jén a németek megpróbálták kiiktatni a szövetséges légierőt, hollandiai, belgiumi és észak-franciaországi repülőtereken 465 repülőgépet semmisítettek meg. A győzelem pirruszinak bizonyult, mivel a német veszteségek is magasak lettek, a Luftwaffe 300 gépet és 250 képzett pilótát vesztettek, amit később már képtelenek voltak pótolni, Németország teljesen védtelenné vált a terrorbombázásokól, többet között a több százezer civil és sebesült halálát eredményező drezdai tömeggyilkosságot ezután hajtotta végre az angol-amerikai légierő.
Az amerikai és angol erők az új év első napján, rekord hidegben indították meg ellentámadásukat és visszavetették a végletekig elszánt, de végzetes üzemanyaghiánnyal küszködő németeket. Hitler január 8-án rendelte el a támadás leállítását, az ardenneki csata ezzel véget ért. Sztálin szinte ezzel egy időben, 1945. január 12-én indította meg a keleti fronton döntő offenzíváját, amivel tovább őrölte fel a hősies, ám egyre reménytelenebb ellenállást.
Az ardenneki csatában az amerikaiak mintegy 80 ezer, a britek 1400, a németek 60 ezer embert vesztettek (beleértve a sebesülteket, eltűnteket és hadifoglyokat is). A halottak száma összesen mintegy 25 ezerre tehető, mindkét oldalon 800-800 tankot lőttek ki.
A csata utóélete is mozgalmas, több regényt és filmet ihletett. Itthon talán a legismertebb A halál ötven órája című mozi, amely nem igazán ragaszkodott a történeti tényekhez, ahogy ez Hollywoodban egyébként azóta sem szokás. A számítógépes játékok rajongói a Battlefield 1942 és a Call of Duty: United Offensive programokban játszhatják újra az ütközetet.
(Múlt-Kor nyomán)
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
