Gyurcsány a kilencvenes és kétezres években tudatosan épített ki egy, részben fogott és függő emberekből álló hálózatot maga körül, köszönhetően egyre növekvő vagyonának és ezzel párhuzamosan növekvő politikai befolyásának.
Eljött a nagy nap: az ellenzéki pártok leadták az általuk szervezett előválasztásokra az egyéni jelöltek névsorát, illetve a miniszterelnökjelölt-jelöltek nevét. Ennek alapján kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc pártja, a DK indul a legtöbb körzetben, összesen hatvanban. Ez a 106 egyéni választókerület 55 százaléka, ezzel vezetik a baloldali pártok listáját; őket követi a Momentum 55, a Jobbik 47, az MSZP 42, az Új Világ Néppárt 22, a Párbeszéd tíz és az MSZP kilenc jelölttel. Gyurcsány vezető szerepét erősíti, hogy átfogó megállapodást kötöttek a Jobbikkal – mint természetes szövetségesek –, amely alapján harmincegy körzetben támogatják egymás jelöltjeit. És akkor még nem beszéltünk a szépreményű Dobrev Kláráról, Gyurcsány feleségéről, aki miniszterelnökjelölt-jelöltként indul a DK színeiben. Úgyhogy, hölgyeim és uraim, lássanak csodát: ilyen iszonyatos politikai – és gazdasági! – múlttal, mint Gyurcsány Ferenc, képes arra, hogy saját magát és pártját központi szerepbe hozza és abban tartsa a parlamenti választások előtt nyolc-kilenc hónappal. Ekkor szokták megkérdezni: mi a titkod, barátom?
Valóban, mi a titka Gyurcsánynak, hogyan történhet meg ez a fent leírt gyalázat a magyar politikai életben? Azzal, hogy megállapítjuk ismét az én mondásom alapján, hogy ez egy következmények nélküli baloldal – ami persze igaz –, még túl általánosak vagyunk. Konkrétan három okát látom Gyurcsány uralmának.
Egyrészt: Gyurcsány hamar felismerte, hogy két komoly riválisa lehet az ellenzéki oldalon, mégpedig a Momentum és a Jobbik. Ebből kiindulva, a két párt helyzetét felmérve, két eltérő taktikával igyekezett őket lenyomni. Átlátta, hogy a Jobbik önmagát olyan mértékben darálta le, a párt olyan mértékben veszítette el a radikális, főleg vidéki törzsbázisát a cukisodásuk következtében, hogy nekik már nem marad más kiút a nagy semmiből, mint az, hogy szövetkeznek az ősellenséggel – velük. Nácizmus és kommunizmus találkozása régi találmánya a történelemnek, hát hajrá – és mint látjuk a végeredményt, ez sikerült is az őszödi vállalkozónak.
Ezzel szemben azt is látta a mi Ferink, hogy a Momentum más lapra tartozik: ők egy időben népszerűségben meg is előzték a DK-t, komolyan kellett őket venni, mert a romkocsmák pártjának nagyon erős és kiterjedt globalista-liberális hálózati kapcsolatai vannak Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban (utóbbival kapcsolatban lásd a nagyon érdekes életútú Berg Dániel – Cseh Katalin férje – eddigi ténykedését). Nyilvánvaló volt, hogy a Fegyőr által vezetett párt nem adja be olyan könnyen a derekát a DK-nak, mint a Jobbik, hiszen erősebb és nemzetközileg támogatott párt, ezért velük szemben inkább a távolságtartást, adott esetben a konfrontációt vállalta Gyurcsány pártja, amelyből, rutinos, ravasz politikus révén mindig ő jött ki győztesen.
Így nyomta le a két igazából rivális pártot, a többi kispártot pedig igazából megehette reggelire, hiszen az MSZP már régóta nem más, mint néhány, a civil életbe visszatérni nem akaró megélhetési politikus kényszeredett szövetkezése. Az LMP-ről és a Párbeszédről pedig jelentéktelenségük miatt még szót ejteni sem érdemes.
Másrészt azt az egyszerű tényt se felejtsük el, amikor Gyurcsány titkát akarjuk megfejteni, hogy a többi ellenzéki párt elitje – egy kicsit furcsa itt ez a szó – egytől egyig másod- és harmadosztályú, karizma nélküli politikusokból áll, nem is beszélve a helyi politikusaikról (tisztelet a kivételnek, ha lenne ilyen). Sem Jakab Péter, sem Fekete-Győr, sem Márki-Zay Péter, sem Tóth Bertalan, sem Kunhalmi Ágnes, sem a többi nem alkalmas arra, hogy Gyurcsány nyomdokaiba lépve felépítsen egy szerveződést, egy hálózatot, amelynek ő lenne a központja, a kiinduló- és végpontja egyaránt.
A legutóbbi időben egyébként egyetlen személy akadt volna, aki talán képessé válhatott volna arra, hogy a baloldal vezető figurájává váljon Gyurcsány ellenében, mégpedig Botka László, Szeged polgármestere. (Most tekintsünk el egy pillanatra attól, hogy jó szoci szokás szerint ő sem mentes bizonyos korrupciógyanús ügyektől.) Botka azonban végül elbukott, mégpedig azért, mert Gyurcsánynak ekkor már messzire, egészen az MSZP centrumába nyúltak a csápjai, magyarul mondva, befolyása már olyan erős volt a szocialista párton belül is, hogy el tudta érni Botka megbuktatását, pontosabban visszalépését a miniszterelnökj-elöltségtől.
És ezzel máris itt vagyunk Gyurcsány harmadik, legfontosabb titkánál. Ez pedig nem más, mint hogy hősünk már jóval a miniszterelnöksége előtti időtől kezdve tudatosan és módszeresen épített ki maga körül egy hálózatot a szocialista pártban, s ezt fejlesztette tovább az eltelt évek során, s ennek gyümölcseit aratja most le a jelenlegi időszakban is. E hálózatépítése már a kilencvenes évek elején, az Antall-kormány, majd a Boross-kormány időszakában elkezdődött, amikor a rendszerváltó kormány stábjában érdekes módon államtitkár-helyettesi rangban bent maradt Szilvásy György segítségével megszerezte az őszödi kormányüdülőt. A kilencvenes években szoci családi kapcsolatai révén sikeres vállalkozóként jelentős vagyont halmozott fel, s ez azért volt fontos neki, mert innentől kilóra tudott megvenni magának embereket az MSZP-n belül. Célja kezdettől az volt, hogy olyan pártembereket hozzon helyzetbe, akikről mindent tudott, a viselt dolgaikat is, s ez által, innentől kezdve markában voltak, vagyis fogott emberekké váltak. Állásuk, pozícióik, pénzük, privilégiumaik ezek után mind-mind Gyurcsánytól függtek.
Gyurcsány a kilencvenes és kétezres években tudatosan épített ki egy, részben fogott és függő emberekből álló hálózatot maga körül, köszönhetően egyre növekvő vagyonának és ezzel párhuzamosan növekvő politikai befolyásának. Mindennek köszönhetően a Medgyessy-kormányban sportminiszter lett, s amikor Medgyessy helyzete megrendült – főként az SZDSZ miatt –, akkor a legteljesebb gátlástalansággal indította be kapcsolati hálóját annak érdekében, hogy Kiss Péterrel szemben őt válasszák meg a szocialisták új miniszterelnöküknek. És ez annak ellenére sikerült neki, hogy Kiss Péter nagy tiszteletnek örvendett az MSZP-n belül, tisztességes és tehetséges politikusnak tartotta a tagság és a párt vezérkarának jelentős része is (többek között Lendvai Ildikó), a győztes mégis Gyurcsány lett. Miért? Azért, mert mozgósította a hálózatát, amelynek tagjai már régen az ő tenyeréből ettek, s bíztak benne, hogy ha miniszterelnök lesz belőle, pozícióik még tovább erősödnek.
Gyurcsány hatalma tehát a mai napig ezekre az évek-évtizedek alatt megszerzett személyközi, sokszor nem látható kapcsolati hálókra épül, amelyek a bukása utáni időszakban is megmaradtak és tovább éltek a kétezertízes években is. Mindehhez társul a Gyurcsány–Dobrev család nemzetközi, internacionalista kapcsolatrendszere, amely az egyébként is hozzá kötődő hálózatának fogott tagjait még inkább meggyőzi arról, hogy főnökük háza táján van pénz, paripa, fegyver, mi szem szájnak ingere, s ez legyűri az ellenérzéseiket is Gyurcsány elfogadhatatlan és vállalhatatlan politikai és vállalkozói tevékenységével kapcsolatban. Egyszerűen szólva: nekik nincs más pálya, mint vezetőjük, mentoruk, szponzoruk stb. követése vakon és tűzön-vízen át. Ők nem azt mondják: ha munka van, minden van, hanem azt: ha Gyurcsány van, minden van.
Nos, ez lenne az igazi titok, Gyurcsány hatalmának a titka. A hálózat, amelyhez hasonló senkinek sincs a baloldalon. Hálózatra persze a jobboldalnak is szüksége van, azonban nem a Gyurcsány-féle züllöttség hálózatára.
Fricz Tamás
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
