A gyermekvállalás elutasításával foglalkozik Adam Géczy installációja Somorján Havran Kati2025. 10. 02., cs – 14:13 Somorja |
Az ausztráliai alkotó Kertész Imre egy kevéssé ismert művét vette alapul. Az At Home Galériában látható munkájában az emlékezés, a történelmi emlékezet és egy traumákkal terhelt generáció jövőképének kérdései szövődnek össze.
Egy kislány mosolyog a felvétel kedvéért. Széles, csipkés gallér borul a vállára, ünneplőbe öltöztették, mellette asztal, kezét az asztalra fektetett nyitott könyvön pihenteti, mintha éppen olvasna – a stilizált kompozíció ellenére mosolya mégsem tűnik természetellenesnek. Mellette egy kackiás bajuszú férfi portréja, nem messze egy hölgy, máshol pedig egy kisfiú néz le a falról. Színes portrék szabályos vonalba rendezve a galéria falán.
Különös antikváriumban járunk. A múlt század elején, a századforduló környékén készült portrék mindegyikét megszínezték, minden képet egy-egy színnel. A portrék között helyenként képeslap is feltűnik, hol egy idilli városrészlet, hol pedig egy kastély képe rajzolódik ki. Ezek is kaptak színt, sőt, van amelyiket több színnel festették meg – álomszerűnek hatnak a kopottas falon, a hatás szándékosan giccsesbe hajlik.
A zsinagóga szemközti falán ugyanezeket a képeket tekinthetjük meg még egyszer, mégsem puszta ismétlésről van itt szó: a már ismerős képeket kézzel írott szöveg fedi. A két fal között balettcipők sorakoznak, mintha sok-sok táncos lépkedett volna egy láthatatlan vonalat követve. A cipőket azonban senki nem használja: kaviccsal töltötték őket meg.
Adam Géczy installációja Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című művén alapul. Bár az 1975-ben megjelent Sorstalanságot szokás a Nobel-díjas író legfontosabb köteteként emlegetni, a kevéssé ismert Kaddis az életmű későbbi szakaszának fontos lenyomata. (Jóllehet a köztudatban úgy él, hogy Kertész a Sorstalanságért kapta a Nobel-díjat, a Svéd Akadémia valójában nem emeli ki a regényt, hanem a teljes írói munkásságát említi). Míg a Sorstalanság a koncentrációs táborról szól, a Kaddis a holokauszt-túlélő koncentrációs táboron túli életéről.
Nevezetesen az író azon döntéséről, hogy miért nem hajlandó gyereket vállalni egy olyan világban, amelyben a holokauszt megtörténhetett.
Adam Géczy Ausztráliából érkezett Somorjára. A Sidney-i Egyetem tanára, festészet, rajz, fotómédia, videó, installáció és performansz területeken alkot. Munkái számos csoportos és egyéni kiállításon voltak láthatók világszerte, többször fordult meg Európában is. A somorjai At Home Galériában látható tárlat visszautal a berlini Künstlerhaus Bethanienben és a budapesti Trafóban bemutatott témákra, melyekkel Géczy 2001-ben foglalkozott. Az alkotó ez idő tájt bejárta a budapesti antikváriumokat is, ahol 19. és 20. századból származó fotográfiákat gyűjtött.
Ezeket a képeket kelti életre most a somorjai zsinagógában. Az életre keltés természetesen idézőjelben értendő. A régmúlt időkből származú portrékat, azaz halott emberek képeit Géczy élénk árnyalatokkal színezi meg (tintasugaras nyomtatás merített papíron), így kínálkozik az asszociáció a mesterséges intelligenciára, amelynek segítségével életre kelthetjük régi fotóinkat videóként – így akár elhunyt szeretteinket is „visszakapjuk.”
Van ebben az életre keltésben valami határozottan mesterséges, sőt mesterkélt.
A mesterkéltség érzetét tovább fokozzák a képeslapokon megjelenő idilli helyszínek. A képeslapok önmagukban is idealizálnak, hiszen azért készülnek, hogy tetszetős képet nyújtsanak a helyszínről, kiragadva a vonzónak tűnő részletet, illetve olyan perspektívából, hogy a tájba ágyazott városrészlet, kastély minél esztétikusabb képet adjon.
Az idillikus helyszínek, a kastélyok, a balettcipők, az élénk árnyalatok pedig mesékre, mesebeli világokra is emlékeztetnek. Kié ez a mese, kié ez az álomvilág? A választ a szemközti falon, Kertész szövegből kapjuk meg: a meg nem született gyereké.
Ez a különös, az emlékek, a képzelet, a megtörtént és meg nem történt események határán lavírozó antikvárium a jövő gondolatával is eljátszik.
A galéria emeleti terében egy videómunkát tekinthetünk meg, amely egy apokaliptikus helyszínen vezeti körbe a nézőt. A felvételek egy szellemvárost járnak be: az épületek elhagyatottak, a vakolat leomlott, a terek romosak, az iskolák – a hely, amit a gyerekek töltöttek be valamikor, töltenének be – üresek. Első pillantásra talán úgy tűnhet, hogy a videómunka meghökkentő kontrasztban áll a lenti álomszerű, mesei asszociációkkal. Kertész Kaddisának ismeretében azonban nem nehéz összekapcsolni az installáció két részét.
Az antikvárium, amely a meg nem született gyerekek gondolatát vetíti elénk, nem csupán a történelmi emlékezetünkhöz kapcsolódik, és nem feltétlenül csak a holokauszt kontextusában érdemes olvasnunk – bár, tekintettel arra, hogy egy zsinagógában látjuk ezt a tárlatot, ez az olvasat nyilvánvalóan erőteljes. Gondoljunk azonban bele, hogy manapság mennyi fiatal utasítja el a gyermekvállalás gondolatát. Talán itt az ideje, hogy feltegyük a kérdést: vajon okultunk-e a történelemből, vajon megtettünk-e mindent azért, hogy olyan világot teremtsünk, ahol biztos jövő várja a gyerekeket? Ahova jó megszületni?
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
