Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
Előfordul, amikor bizonyos határt már átlép a politikai korrektségnek a gyakorlása, ezt a határt csak udvariatlan szóval lehetnek megnevezni. Talán ezzel a kifejezéssel még érzékeltethető: idiotizmus.
Ez a határátlépés megtörtént a londoni késelés ügyében.
„Késelés” – már ez a szó sem politikailag korrekt! „Támadásnak” nevezte a sajtó egy része azt a cselekvéssort, amelyben egy „gyanúsított” sok embernek súlyos sérülést okozott. A videofelvételen látszik, hogy egy jókora késsel, de lehet, hogy az eszközt sem szabad megnevezni a PC-tilalmak miatt.
A „gyanúsított” a rendőrökkel verekszik.
Mármint a videofelvétel szerint – sajnos a videó nem politikailag korrekt eszköz: a nyers valóságot mutatja. Az illető nem a gyanú szerint verekedett a rendőrökkel, hanem a valóságban.
Nem gyanúsított volt, hanem tettes.
A videó nem várta meg, hogy jogerős bírósági ítélet mondja ki, a „gyanúsított” ütött a rendőrök felé, hanem bemutatta, hogy ez megtörtént. A rendőrök – miként a videó is – nem „gyanúsítottat”láttak késsel kaszabolni, hanem egy tettest, elkövetőt, sőt utólag bebizonyosodott: terroristát.
A késsel kaszaboló terroristából „gyanúsított” lett a híradásban.
Tudniillik a rendőrök nem hívtak oda egy ügyészt, egy ügyvédet és egy bírót, hogy a ravasz meghúzása előtt lebonyolítsanak egy tárgyalást, és jogerős ítélet mondja ki: a gyanúsított maga a tettes, az elkövető, a terrorista.
Ehelyett megvédték az ártatlan állampolgárokat.
Már akit még lehetett, a „gyanúsított” ugyanis előzőleg számos törvénytisztelő európai embernek súlyos sérülést okozott. Ezt folytatta volna, de a londoni rendőrök közbeléptek: nem könnyen, előtte harcoltak a terroristával, kockázatot vállalva.
És vélhetően bajba kerültek.
Nem a terrorista okozott nekik bajt – bár nem tudni, mennyire sérültek meg a „gyanúsítottal” küzdő rendőrök –, hanem az oligarchia PC-felbéreltjei. A híradások szerint ugyanis egy „gyanúsítottat” lőttek agyon.
Nem egy késelőt. Még csak nem is támadót.
Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
Mert ilyenek a londoni rendőrök…
A beteges megfeleléskényszer nevetségessé teszi a sajtót, ez azonban a kisebbik baj. A társadalmat rombolja, ha az emberek tömegesen érzik, hogy nincs szólásszabadság. A bolti tolvajt is gyanúsítottnak kell nevezni, hiába vette fel videó, hogy lopott.
Az utcai támadó is gyanúsított, noha megütötte a nyugdíjas nénit.
A nyugdíjas néni utóbb a rendőrnek elmondhatja, hogy egy gyanúsított ököllel arcon ütötte, majd kirángatta kezéből a táskáját és elfutott. A „gyanú szerint” sötétkék kabátot viselt, és – a gyanú szerint – fekete cipő volt rajta.
A haja színét nem szabad megmondani, mert abból baj lehet.
Pedig ősz volt, erre jól emlékszik, de a néni nem meri megmondani, mert ki tudja: legutóbb abból volt baja, hogy egy kopaszra borotvált „gyanúsított” rabolta ki. Ez az utóbbi nem arcon ütötte, hanem derékon rúgta – mármint a gyanú szerint.
Lehet minősíteni ezt a megfelelés-kényszeres gyakorlatot.
De csak politikailag korrekt szavakkal: bornírt, bárgyú, kretén…
A gyakorlat művelője: debilis, szűkvelejű, hígvelejű, gyagyás…
A gyanú szerint.
Kovács G. Tibor
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
