A görög egészségügyi dolgozók a kötelező oltás ellen tüntettek

A görög egészségügyi dolgozók a kötelező oltás ellen tüntettek

Nyitókép: SITA/AP

Szirénázó mentőautók kíséretében több száz görög egészségügyi dolgozó tüntetett csütörtökön Athén központjában az ellen a rendelkezés ellen, amely az egészségügyi szektorban dolgozók számára kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást.

Felfüggesztés fenyegeti őket

A szerdán életbe lépő rendelkezése értelmében minden olyan egészségügyi dolgozót felfüggesztenek a munkájából, aki nincs beoltva a koronavírus elleni vakcinával, illetve az elmúlt hat hónapban nem gyógyult ki a COVID-19 betegségből.

Hírdetés

Mintegy 400 egészségügyi dolgozó gyűlt össze az athéni egészségügyi minisztérium épülete előtt, majd egy tucat szirénázó mentő kíséretében a parlament épülete elé vonultak. A tüntetők azt állítják, nem oltásellenesek, ők csupán az oltás kötelezővé tételét utasítják el. Szerintük ez a rendelkezés ahhoz vezet, hogy kevés lesz a kórházakban a személyzet.

Nyáron emelkedett a halálos áldozatok száma

A kormány állítása szerint azért volt szükség erre a rendelkezésre, hogy a felemelkedőben lévő harmadik hullám idején meg tudják védeni a legsérülékenyebb korcsoportot. A kötelező oltás az összes magán, illetve állami szektorban dolgozó egészségügyi alkalmazottra vonatkozik, továbbá az idősotthonokban dolgozó személyekre is.

A mintegy 11 millió lakosú Görögországban több mint 5,7 millió polgár rendelkezik teljes oltottsággal. Nyáron a fertőzöttek és a halálesetek száma is megnövekedett, a kórházi ellátásra szorulók pedig ismét nyomást gyakoroltak a görög egészségügyi rendszerre.

SITA/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »