A golyók általi holokauszt – Magyarul is olvasható Patrick Desbois francia pap könyve

A golyók általi holokauszt – Magyarul is olvasható Patrick Desbois francia pap könyve

November 24-én a budapesti Holokauszt Emlékközpont zsinagógaépületében mutatták be a francia katolikus pap, Patrick Desbois A golyók általi holokauszt. Halál fényes nappal című kötetének magyar kiadását.

Zima András igazgató beszéde nyitotta meg a nagy érdeklődésre számot tartó eseményt, melyen holokauszt-túlélők is részt vettek. Beszélt a csaknem húsz éve folyó kutatásról, és a 2004-ben Patrick Desbois által alapított Yahad – In Unum (YIU) szervezet és a budapesti Holokauszt Emlékközpont hatéves együttműködéséről, melynek keretében oktatási és kutatási tevékenység is zajlik. Felhívta a figyelmet, hogy az utolsó pillanatban vagyunk, amikor még kérdezni tudjuk a soá idején még gyermek szemtanúkat.

Jakab Attila történész, a kötet fordítója mutatta be a szerzőt, aki a francia püspöki konferencia keresztény–zsidó kapcsolatokkal foglalkozó bizottságát vezette korábban, és aki a nyugat-ukrajnai rava ruszkai táborba deportált nagyapja nyomán kezdett a kutatásokba. Noha Auschwitz neve vált mintegy a holokauszt szó szinonimájává, valójában a tömeggyilkosságok korábban, 1941 tájt kezdődtek, időben és térben jóval kiterjedtebbek voltak.

Ezt Desbois atya előadása követte, aki elsőként feltette a kérdést, hogyan tudtak a németek meggyilkolni mintegy kétmillió zsidó származású embert a Szovjetunióban. Beszélt arról, hogy számára családjából fakadt ez a téma: nagyapját 1942-ben deportálták az akkori Szovjetunióba, és hazatérte után nagy csend fedte a táborban átélteket. Végül tizenévesen tudta rávenni nagyapját, hogy pár mondatot mondjon róla, mi történt vele a Rava Ruszkában: „Patrick, mi egy táborba voltunk bezárva, ennivaló nélkül, füvet ettünk, pitypangot, de a többieknek, a táboron kívül, még rosszabb volt.”

Szerette volna megérteni, mire gondolt a nagyapja, amikor azt mondta, a többieknek, kint, még rosszabb volt – végül eljutott a helyszínre. Megtalálták a francia rabok táborát, de noha a levéltári források szerint mintegy 18 ezer zsidót öltek meg a településen, erre először senki nem akart emlékezni. Majd váratlanul megjelent a polgármester, elvitte a papot a falu szélére, ahol már várta őt több mint ötven idős parasztember és -asszony, akik beszélni szerettek volna – a rava ruszkai tömeggyilkosság egykori szemtanúi. A kutatás azonban itt nem véget ért, hanem éppen hogy elkezdődött, Jaroszlav, a helyi polgármester segítségével.

Patrick Desbois a kutatás kezdetén hamar rádöbbent, hogy jóformán minden falu tömegsírt rejt, és egyedül nem tudja ezt a munkát végigvinni. Munkatársakra volt szükség, és metodológia kellett, és mindebből olyan hálózat nőtt ki, amely mára mintegy 8000 nem zsidó szemtanúval készített interjút. Bizonyítékokat akartak a gyilkosságokra, melyeket az esetek többségében anyagi haszonszerzés motivált: elvitték és értékesítették az áldozatok ingóságait, vagyonát. A zsidóknak azt mondták, Palesztinába deportálják őket, miközben már ásatták a gödröt számukra. Nem titkolták a kivégzéseket: toborozták a közönséget, még az iskolából a gyerekeket is kivitték. „Érdekes volt nekünk, gyerekeknek” – válaszolta egy szemtanú a kérdésre, hogy miért nem ment haza, amikor rosszul lett a látványtól. A helyiek a látványosság kedvéért mentek oda, és nem érezték bűnösnek magukat. A németek pedig a települések közepén, fényes nappal hajtották végre mindezt, az erdőbe nem szívesen mentek, mert ott tartottak a partizánoktól.

Patrick Desbois és munkatársai idővel nem csak a holokauszttal foglalkoztak, hanem a közelmúlt és a jelenkor népirtásaival, tömeggyilkosságaival is, többek között az ISIS terrorszervezettel. Megdöbbenéssel tapasztalták, hogy mennyi embert vonz az ISIS a jóléti társadalmakból: vonzónak találták a gyilkolás lehetőségét.

A mechanizmust kell tanulmányozni, ami a tömeggyilkosságok mögött áll – intett Patrick Desbois –, nevelni és oktatni kell. Bárki gyilkossá vagy áldozattá válhat. Napjainkban is számtalan tömeggyilkosság történik; rápillantunk a hírekre, látjuk, hogy 64 embert megöltek valahol Afrikában, és vállat vonunk, továbblépünk.

Hírdetés

Beszélt a diákjairól, akiket a Georgetown Egyetemen tanít, és megkérdezte őket, miért járnak egyáltalán az ő lelkileg megterhelő óráira. Azt felelték, szeretnék megérteni, mit tudnak tenni, hogyan tudják ezt megállítani; később az előadó még hozzáfűzte a témához, azt látja, hogy sok fiatal keresi az élete értelmét, az értelmes tevékenységet. Nem arra van szükség, hogy lelkifurdalás gyötörjön minket, hanem hogy felelősséget érezzünk a világért. Elmondta: egy Los Angeles-i előadása után panaszolta neki egy hölgy, hogy utána nem aludt jól éjszaka – ő pedig megnyugtatta, hogy ezt azt jelenti, működik a lelkiismerete.

Goldmann Márta, az Emlékközpont oktatási vezetője moderálta a kerekasztal-beszélgetést, melynek során Jakab Attila, a kötet fordítója, a Holokauszt Emlékközpont munkatársa kérdezte a szerzőt, majd a hallgatóság is feltehette a kérdéseit. Desbois atya többek között elmondta, a vonzódás az öléshez olyan, mint egy narkotikum – és az emberek néha ezt vonzóbbnak látják, mint a hétköznapjaikat. Egy diákja kutatását is megemlítette, aki a mai egyesült államokbeli „fehér gyűlöletcsoportokat” (white hate group) kutatta fel, és sajnos, elég sokat talált belőlük – a gyilkolás lehetősége az új nemzedékeket is vonzza.

Kérdésre válaszolva Patrick Desbois a propaganda szerepéről is szót ejtett, ami az ISIS-nek is bevált. Az emberek sok esetben nem szeretnek gondolkodni, viszont szeretik erősnek érezni magukat – és a propaganda ezt érezteti velük.

Dolgoznak munkatársaik jelenleg is Ukrajnában, a háborús körülmények között, sőt, vizsgálják a mostani tömeggyilkosságokat is – derült ki szavaiból, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem politizál. A civilek legyilkolását tagadják a háborús felek, akik keresztényként ölik egymást, jóllehet erről napjainkban még fotók is készülnek. Desbois atya hangsúlyozta, a mai áldozatokkal is foglalkozni kell; elmondta, vissza szeretne térni Ukrajnába, hiába tudja, hogy nem veszélytelen. Szomorúan hangzik, de pár nap alatt hozzászokik az ember a szirénákhoz.

Az utolsó kérdés a módszerére vonatkozott, illetve arra, hogyan tudta, hogyan tudják rávenni az embereket arra, hogy beszéljenek. Sokan vesznek részt a kutatásban, többnyire fiatalok; először levéltári kutatásokat végeznek, utána mennek terepre – magyarázta. – Keresik a sírokat, bekopogtatnak házakhoz, kérdezősködnek, ki emlékezhet rá. 99 százalékban készségesen válaszolnak nekik a megkérdezettek, igent mondanak az interjúra – mondta. – Kiemelte, hogy nem ítélnek meg senkit, még a programban részt vevő falusiakat sem, ez alapvető a módszerükben; az érzéseiket nem mutathatják ki. Technikai jellegű kérdéseket tesznek fel, hogy ne érződjön ítélkezés a szavaikból, különben vége az interjúnak.

Desbois atya felhívta rá a figyelmet, hogy a tömeggyilkos nem sorozatgyilkos: háborúban öl, utána hazamegy, és éli a hétköznapi életét.

Végül megemlítette azt is, nem biztos, hogy belekezdene még egy hasonló témába, lehet, hogy elérte a saját határait. Fontos emlékezni a múltra, de vigyáznunk kell a jövőre is – emelte ki.

Szerző: Verestói Nárcisz

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »