A Fudan egyetem előkészítése gőzerővel halad tovább

Bár Orbán Viktor népszavazást ígért a Fudan kapcsán, a kormánypárti többségű törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén két, a kínai egyetemmel kapcsolatos törvényjavaslatot is támogatott – írja a Népszava.

A lap értesülései szerint az elfogadott törvényjavaslattal ingyen átadják a fejlesztési terület legértékesebb Duna-parti telkeit és a Nagyvásárcsarnok felújításra kijelölt műemléképületét a még csak előkészítés előtt álló beruházásnak. Emellett a kollégiumi funkciótól megfosztott Diákvárost pedig a korábbi tartalékterületekre tolják át.

A jogszabályok jó előre rendelkeznek az egyetem fenntartójaként működő Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, sőt már most gondoskodnak arról, hogy az alapító jogok gyakorlásával a majdani – mondjuk ellenzéki – kormány ne szólhasson bele.

Hírdetés

Bár az ülésen két ellenzéki képviselő is kérte az előterjesztések levételét a napirendről, a Népszava szerint Schanda Tamás, az ITM államtitkára azt mondta, „a két jogszabály arra kell, hogy előrehaladhassanak”, majd hisztériakeltésnek nevezte azokat a felvetéseket, miszerint nem az előkészítés után, hanem még előtte kellene megkérdezni a helyieket, valamint, hogy a magyar diákoknak a sokmilliós tandíj miatt esélyük se lesz ott tanulni.

Múlt vasárnap a Diákvárosért és a tervezett kínai Fudan egyetem ellen szervezett tízezres tüntetést a Jámbor András nevével fémjelzett Szikra Mozgalom. A demonstráción beszédet mondott Karácsony Gergely főpolgármester is. A rá következő napon Gulyás Gergely bejelentette, támogatják, hogy ha a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson dönthessenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet. Közben az ellenzék is konzultációt kezdeményezett a gigaberuházás ellen.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »