Március 15. alkalmából a köztársasági elnök Széchenyi-díjban részesítette Vörös Győző ókorkutatót. Ebből az alkalomból adjuk közre a díjazottal készült friss interjúnkat.
Immár itthon is beérett a gyümölcse a Közel-Keleten végzett, valójában kontinenseken átívelő, sokéves munkájának. A szentföldi missziót vezető régésznek karácsony előtt jelent meg a jordániai Machaerus kutatásáról szóló első magyar nyelvű könyve. Nemrég, február első napján, Rómában vehette át a Pápai Akadémiák díja mellett a Pápaság Aranyérmét. Nemzeti ünnepünkhöz, március 15-éhez közeledve pedig érkezett a következő örömteli hír: Vörös Győző professzor Széchenyi-díjat kap. A Magyar Művészeti Akadémia tagját és kutatócsoport-vezetőjét a díjátadást követően kérdeztük.
– Mit jelent Önnek a legmagasabb magyarországi tudományos életműdíj elnyerése, amelyet talán az eddigi legfiatalabbként kaphatott meg?
– Hálát érzek az Örök Magyarország iránt. Idén ünnepeltem az ötvenedik születésnapomat. Családommal három éve az ókorkutatás fellegvárában, Rómában élek, az átadóra feleségemmel és gyermekeinkkel autóval jöttünk haza a hétvégén, de holnap már utazunk is vissza. Olyan érzés vett erőt rajtam, mintha egy születésnapi ünnepségre hívtak volna ide, Magyarország legünnepibb helyére, a parlament Kupolatermébe, ahol – mint a dobogó szívet – a Szent Koronát őrizzük. S mindezt azért, hogy a többi kitüntetett sikerei mellett, honfitársaimmal együtt megünnepelhessük a magyar színekben folytatott közel-keleti ásatásaim bő negyed évszázadát, és egyben az ötvenedik születésnapomat is. Igen, egyfajta születésnapi boldogságban vagyok most itt.
– Mondhatjuk, hogy szüreti időket él, hiszen egymást érik a kitüntetései…
– Éppen ma van hat hete, hogy a Vatikánban átvehettem a Pápaság Aranyérmét. Nyilvánvaló, hogy a magyarországi kitüntetésem – ahogyan a vatikáni is – azon a szakmai elismerésen nyugszik, amit a Pápai Régészeti Akadémia felterjesztésére Rómában kaphattam: a Pápai Akadémiák fődíjának elnyerésén. Magyarországon ezer éve, Szent István királyunk óta meghatározó volt, hogy mit mond Róma, és a mai elismerésem azt üzeni: a Szentatya szava ma is ugyanolyan fontos. Boldog vagyok, hogy nemcsak a Szentszék, de a magyar kormány is államfői kitüntetéssel tisztelt meg, mintegy válaszul a római ókortudományi elismerésemre.
– Emberileg, illetve a tudományok világa oldaláról hogyan hatnak Önre ezek a magas szintű visszajelzések?
– Gyermekkorom óta kettős identitással rendelkeztem. Önazonosságomban a legmeghatározóbb természetesen az, hogy római katolikus keresztény lehetek. Valamennyi hittestvéremhez hasonlóan úgy élhetek már itt, a Földön, mint Isten egyik örök életű gyermeke. Ezzel egyidejűleg azonban mindig harsány magyarságélményem is volt; kezdetektől magyar nemzeti színekben, magyar zászlóként lobogva dolgoztam a Közel-Keleten. Adyval szólva: „Fülembe még ősmagyar dal rivall”. Ennek a kettős identitásomnak kereken ötvenéves koromban gyönyörű szimbóluma lett a két egymást követő, szinte egy időben elnyert államfői kitüntetésem: római katolikus keresztényként a Pápaság Aranyérme, magyarként pedig a Széchenyi-díj. Mindezekért is hálát adok a gondviselő Jóistennek.
– Mit tart egy díj vagy általában egy komoly elismerés valódi értékének, „aranyfedezetének”?
– Egy kitüntetés értékét meghatározza, hogy korábban kiknek ítélték oda. Széchenyi-díjat előttem egyiptológusként eddig egyedül szeretett mesterem, Kákosy professzor úr kaphatott, kereken harminc évvel ezelőtt. Az ókori Kelet magyar kutatói közül pedig – ideértve az említett Kákosy Lászlót is – negyedikként vehettem át a díjat Török László nubiológus és Komoróczy Géza hebraista-assziriológus professzorok után. Kákosy és Török akadémikusok sajnos már elhunytak, Komoróczy tanár úr pedig idén nyolcvanöt esztendős. Generációkon átívelő, nem akármilyen tudós társaság ez. Büszke vagyok arra, hogy mostantól magam is ebbe a körbe tartozhatok. Maradék éveimben szeretnék még sok-sok örömet szerezni magyar testvéreimnek, elsősorban a szentföldi magyar ásatások további sikerei révén. Igyekszem továbbra is jól gazdálkodni a talentumaimmal, hogy napi szinten kamatoztatva, megsokszorozva adhassam vissza mindazt, amit a Jóistentől kaptam.
Szerző: Pallós Tamás
Fotó: Lambert Attila (archív)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
