Az omikron megjelenése óta még szigorúbb higiéniai körülmények között dolgoznak a fogorvosok. Mostantól viszont nemcsak a preventív vizsgálatokra és a kezelésekre kell előzetesen időpontot kérni a pácienseknek, de akut esetben is, vagyis, ha valakinek fáj a foga. Erről Igor Moravčík, a Szlovák Fogorvosok Kamarájának elnöke tájékoztatott.
Az előzetes bejelentkezésre azért van szükség, hogy a váróteremben ne zsúfolódjanak össze a kezelésre szorulók, fejtette ki. Egyúttal türelmet kért a telefonáló betegektől, ha nem tudják rögtön felvenni a telefont.
Ha a beteg csak úgy elmegy a fogorvoshoz, könnyen megeshet, hogy az orvos nem látja el más berendelt beteg miatt. Ráadásul vannak dolgok, amelyeket telefonon keresztül is el tudunk intézni”
– fejtette ki Moravčík
Kiemelte: a betegeknek idén is joguk van az ingyenes preventív vizsgálatra, akkor is, ha tavaly ezt elmulasztották, a pandémia miatt.
A preventív vizsgálat azért is nagyon fontos, mert nemcsak a fogakat, hanem az egész szájüreget átvizsgálja az orvos. Fontos, hogy az emberek ne csak akkor menjenek fogorvoshoz, amikor már fáj a foguk.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »