Sorsok és művészet különös, élvezetes összegabalyodása tárul elénk, ha az alábbi történetet elolvassuk egy különc emberről, aki szinte születése óta valami egészen mást képvisel és másként él, gondolkodik, mint az átlag.
Sorsok és művészet különös, élvezetes összegabalyodása tárul elénk, ha az alábbi történetet elolvassuk egy különc emberről, aki szinte születése óta valami egészen mást képvisel és másként él, gondolkodik, mint az átlag.
Egy férfi – külső szemlélőnek talán nem túl fényes – életébe, történetébe nyerhetünk bepillantást, aki valódi értékek mentén teljesedik ki, miközben látszólagos rendezetlensége és nehéz élete elsőre inkább az elborzasztás érzetét erősíti az olvasóban. Sőt, még másodszorra is azt mondanám, hogy para, mielőtt nyugvópontra térnék valahol…
Egy festőművész, Bihari Puhl Levente, akinek nyitottsága az életre, múltra, történetre és történelemre, fogékonysága, rátalálása a mások által talán nem észrevettre lehet segítségünkre abban, hogy kicsit mi is eltávolodjunk a világ nyüzsgő zajától. Ő találkozott ugyanis a fenti férfival, akinek sajátos valóját nem csupán megfestette, le is írta.
G. Németh Éva – Hunhír.info
Már az hihetetlen volt, ahogyan kezdődött.
Bátortalanul kopogott be siófoki műtermembe 1992 nyarán egy őszes, nagyszakállú, különös megjelenésű ember, aki talán valami távoli vidék és múlt inkarnációjaként állt előttem a kérdéssel: „Megvásárolható-e az a jézusos festmény ott kint, a kirakatban?” Hirtelen szóhoz sem tudtam jutni, úgy meglepett ez a prófétaszerű fickó, nagy orrával, szinte vállig érő, őszes hajával, farmernadrágban, kockás ingben. A kirakatban lévő kép egy nyomat volt egyik festményemről, de a témát újra meg kellett festenem e különös ismeretlen részére.
Beszélgetésünk során hamar megtudtam, hogy hegesztőként dolgozik a Kőolajvezetéképítő Vállalatnál. Már az fura volt számomra, hogy egy melós érdeklődik a kultúra, a festészet iránt, és hogy ráadásul festményt rendel – ez már a hihetetlen kategória határát súrolta. Ötperces szóváltás után azonban kiderült, hogy nem akármilyen melós ez a Nyirádról hozzám keveredett illető, midőn a Bhagavad-gítából, Koránból, Bibliából idézett mondatokkal egészítette ki a világ dolgairól és jövőről alkotott gondolatait. Hamar össze is barátkoztunk.
A képet megfestettem, Laci hazavitte nyirádi házába.
Pár évre rá újabb festmény készült számára, de ez már őt ábrázolja egy szürreális kompozíción. Az alkotást neki ajándékoztam, s szintén nyirádi szobájának ezoterikus szentélyében kapott helyet, temérdek könyve között.
K. Nagy László a 80-as években költözött Nyirádra szülőfalujából, Monostorapátiból, ahova azonban 2008 táján ismét visszahúzódott. Már a születése utáni időszak is különös volt számára, kezdve azzal a nyomorúságos helyzettel, amely 1950-ben jellemezte Apátit és a Bakony eldugott falvait: szegénység, a cselédi időszak utolsó napjai. Így hát Lacinak apja is csak pár pillanatig volt, s alig volt néhány éves, mikor nagy nyomorúságukban édesanyja el akarta adni őt. Már vevők is jelentkeztek a piciny gyermekre, de kétségbeesett könyörgésére anyja megszánta, s megtartotta. Közösen nevelték Laci nagybátyjával.
A gyermek felnőtt, kitanulta a hegesztő szakmát, és így bejárta a fél világot: Szibéria, Algéria, NDK, sorolhatnánk. A magába húzódó melós könyveket vásárolt keresetéből: a világ nagy vallásainak könyveit, a világirodalom remekeit, művészeti albumokat. Amíg munkatársai e külföldi kihelyezések során a kocsmákat, szórakozóhelyeket járták, vagy a TV-t nézték, addig Laci képtárakat, templomokat, szakrális épületeket keresett fel buzgón, s itta a nem hétköznapi, rejtett és titkos információkat. Azt mondják róla: előbb tanult meg olvasni, mint beszélni. 40 évesen nagyobb bölcsességre tett szert, mint sokan életük során sohasem, hiába súrolják akár a 90-100 éves életkort.
Laci tagja volt a nyirádi Rózsafüzér Társulatnak, s megjelenése folytán is atyának hívták ezt a nem túl magas embert. A tragédiák azonban Nyirádon is utolérték. Megnősült, de minek is? Anyósa és kardos felesége több bosszúságot okozott neki, mintha egyedül marad. Kislányuk is pár hónapos korában meghalt. Később pedig asszonykája távozott e földi világból. Laci egy idős nőnek adta ki háza egy részét, s amikor külföldi munkára hívták Lacit, a nő unokája vette át a házban lakó férfi szerepét, s a srác óriási adósságokat halmozott fel Lacinak villany- és vízszámlák formájában. A két festményt is ellopta, s tán valahol el is adta, hisz ennek a fiúnak a képzőművészet semmit sem jelentett.
Miközben Laci végül nyirádi házának eladásán elmélkedett, gyanúsan különös emberek jelentek meg nála, mondván, vevőt hoztak a házra. Álvevő, álügyvéd, álpapírok – majd Lacit szépen elrabolták, s 4 napig tartották fogva If várában – Tapolca közelében, elszedve tőle minden iratát, pénzét, mobiltelefonját. Egy véletlen folytán sikerült megszöknie, majd 3 napos bolyongás után érkezett meg Monostorapátiba. Bujdosott csipkebokrok alján – mert elrablói kutyákkal keresték – majd nádas-rengetegben, mint Toldi Miklós. Apátiban aztán végre megnyugodott, vett magának egy birtokot a szőlőhegy oldalában, ahol már senki sem lakik, és ott él napjainkban is.
Laci kiválóan ért a kertészethez, növényekhez, s így jött el nekem segíteni Jánosházára, ahová az ezredforduló utáni években költöztem, feleséget találva ott. Az asszonyi örökség egy 18. században épült kúria, melynek kertje negyedszázada aludta Csipkerózsika-álmát. Laci hozzáértő csókja aztán föltörte a múltba dermedt, méteres gaztól benőtt kertet, és elkezdte azt művelni, megalapozva későbbi levyntgard kertészetünket.
Mi történt Monostorapátiban Lacival, a Hihetetlen-olvasóval? A jövőt is fürkésző farkasember-remete ott rendezte be lakását, a domb oldalába vájt földveremben. A mintegy félhektáros területen megterem minden, és a bokrok, gyümölcsfák, valamint a félelmetes rendetlenség árnyékában, ahová szem sem lát be, és nem is keresne semmit, ott nyílik meg a föld ajtaja, és bújik elő ez a sámán-mivoltára ébredt ember.
Ha tombol a nyári forróság, ha tavaszt füttyentenek a madarak, ha vaddisznók csörtetnek kémlelőnyílás-ablaka előtt, vagy ha keményre fagy a közeli halastó háta, és rendületlenül hullik a hó – ő jól érzi magát. Laci nyáron nem izzad, mert földi verme hűvösen tartja a levegőt. A tél sem hideg, mivel akkor a föld melegét adják a mélybe vájt falak, főleg, ha a saját maga építette téglakályhájába istenesen bedurrant. Vezetékes vize, villanya nincs, de ha kell, patyolattisztára mossa ruháit a legtermészetesebb esővízben, s növényi kivonatokkal illatosítja meg.
Az olvasással sincs gondja, mert ha beesteledik, nagyteljesítményű akkumulátorára kötött lámpáját bekapcsolva megnyílik előtte az irodalom világa. Irodalom? Igen! S ennek az írott világnak bőséges képviselője az évek óta vásárolt és szorgalmasan olvasott Hihetetlen Magazin. A hosszú évek során felgyülemlett példányok tárolási gondja egyre nyomasztóbban hatott Lacira, s a számára kölcsönadott Ladámmal elhozta a talán mázsát is nyomó újságrengeteget, mely itt horpasztja házunk padlását, mivel ott adtam számukra helyet. Hihetetlen mennyiség honol a Hihetetlen Magazinokból már nálam is. Mi legyen velük…? Laci nagy becsben tartja minden egyes számát, melyek tartalmát nem csak elolvassa, hanem átrágva meditál rajtuk, analizálja, szintetizálja, összeveti a világ dolgaival, szakrális irodalmával, és bizony jövőbelátó, sokszor prófétai kijelentéseket is tesz a világ folyásáról. Nem biztatóak ezek…
Laci már évek óta nem dohányzik, nem iszik alkoholtartalmú italt, kábítószerként pedig esti meditációit használja, midőn birtokának legmagasabb pontjára kiülve áttranszformálódik az apáti naplementében, megvalósítva transzapáti kilátását.
Nagy László transzapáti kilátása ( Bihari Puhl Levente, olaj-fatábla, 20×100 cm, 2005)
Levy – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
