Azóta a kommunisták felszámolták a magyar szociáldemokratákat, de fölényes kritikai hozzáállásuk mit sem változott.
Attól tartok, hogy a nemzeti köztudatban nem rögzült elég mélyen, hogy mit műveltek a kommunisták 1919 februárjában. Tüntettek, ami még nem kifogásolható, de a végeredmény: hét halott, s hogy a halottak többsége rendőr. A részleteket a korabeli lapokból sem könnyű kihámozni. A Budapesti Hírlap vezércikke európai összefüggésbe állítja az erőszakot, azaz felemlíti, hogy rálőttek Clemenceaura, lelőtték a bajor miniszterelnököt, ez az a háború utáni légkör, amibe semmivel sem indokolhatóan beleillesztették a budapesti drámát. A tüntetésről így tudósítottak: „Szinte titokzatosan, szinte kiszámított színpadi precízióval készült s dagadt nagyra a mozgalom, melyet a Népszava ellen indítottak vakmerő kezek, s melynek eddig hét halottja és számos sebesültje van: egy két ártatlan ember és több rendőr, aki nehéz kötelességét teljesíteni ment oda és meghalt golyóktól, mélyekről nem tudni, honnan jöttek.
A hatósági vizsgálat azt derítette ki, hogy a mozgalmat kommunista csoportok csinálták. El is fogta a rendőrség mára virradóra a kommunistapárt egész vezérkarát.”
Az elfogás nem volt egyszerű. Volt, aki sejtette, hogy baj lesz, s elutazott: Szamuelly Tibort hiába keresték. Mások nem álltak ellen a letartóztatásnak, így Kun Béla sem. Az őt lefogó rendőrök azonban bosszút akartak társaik halála miatt állni, s már a toloncházban kis híján agyonverték. Félholtra, ahogy az újság fogalmaz. A közrendőrök önbíráskodását csak a rendőrtisztek jogszeretete állította meg.
S hogy e szomorú történetben legyen egy kis humor, elárulom, hol volt Kun Béla lakása, ahol letartóztatták: az Ügynök utca 17-ben. A házon ma emléktábla van, de Sándor Frigyes és Dénes Vera neve olvasható róla, Kun Bélát nem említik. Az Ügynökből időközben Kresz Géza lett.
(Gyors ki-kicsoda: Szemlőhegyi Kresz Géza (Pest, 1846. augusztus 30. – Budapest, 1901. április 10.) magyarrá lett német családból származó orvos, királyi tanácsos, a Ferenc József-rend lovagja, a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület igazgatója. Szabadkőműves, aki nem politizált, s akinek a mentésügy sokat köszönhet. Sándor Frigyes (Bp., 1905. ápr. 24. – Bp., 1979. jún. 1.): hegedűművész, karmester, pedagógus. Felesége Dénes Vera gordonkaművész.)
A megtámadott Népszava kemény szavakkal ítélte el a kommunistákat: „Az úgynevezett kommunisták vezetői, akik egytől egyig nem mások, csak a magyar munkásmozgalom kivetettjei, csak olyan alakok, akik vagy tehetség, vagy becsület, vagy karakter híján nem tudtak beleilleszkedni a magyar proletármozgalom nagy kereteibe, akiket a magyarországi szociáldemokrácia száműzött és kikergetett magából most, mint erkölcsbírák, mint fölényes kritikusok, mint „kommunista” apostolok merészelnek megjelenni.”
Azóta a kommunisták felszámolták a magyar szociáldemokratákat, de fölényes kritikai hozzáállásuk mit sem változott. De hogyan állnak tehetség, becsület és jellem dolgában? Aki erőltetettnek véli, hogy a százéves szociáldemokrata értékelés fényében a mai baloldalinak mondott csoportokat véleményezzem, annak figyelmébe ajánlok két mondatot a Népszava 1919. február 21-ei számából.
„Teljes lelki közösség van a jobboldali és a baloldali ellenforradalom között.” Pár sorral lentebb pedig: „Kétfelől jönnek, kétféle elemei a társadalomnak, de mégis egyazon szív, egyazon lélek lakozik bennük, ugyanarra a célra törnek”. Ha az ellenforradalom szót kormányellenességre cseréljük, e két mondat pontos leírása a mai ellenzéknek, a DK és a Jobbik összefogásának.
Surján László
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
