A drága hitelek miatt a lakásaink eladására kényszerülünk?

A drága hitelek miatt a lakásaink eladására kényszerülünk?

A választási kampányban is egyre gyakrabban kerülnek szóba a jelzáloghitelek és azok megemelkedett költségeinek támogatása az állam részéről, de mivel a politika is megosztott a témában, egyelőre nem biztos, hogy szeptember után változás várható a témában.

Az elmúlt év elején még egy százalék alatt volt az átlagos kamatláb a lakáshiteleken, az év végén már 3 százalék fölött. Az Európai Központi Bank az infláció növekedése miatt már tavaly emelte az alapkamatot, amelyet a szlovák bankok be is építettek áraikba, s a hitelek már a bejelentés előtt néhány hónappal emelkedtek.

Ebben a helyzetben sokan refinanszírozták a hitelekeit, így az év első hónapjai óriási forgalmat idéztek elő a bankoknál, majd a hitelek drágulásával a visszaesés jelentős volt. Ennek eredménye, hogy az ingatlanvásárlási kedv is megapadt, s már közel sem állunk olyan jól a hitelek terén európai szinten, mint egy esztendővel ezelőtt. Közben az alapkamat többször emelkedett az elmúlt hónapokban is, ami még mindig nem jelenti a növekedés végét.

Az idei év végére akár 5 százalék körüli éves kamatlábakra kell felkészülni a jelzáloghiteleknél, de eddig úgy tűnik, a kormányzat a problémára nem figyelt. A legnagyobb változás, amit a parlament még a teljes káosza előtt jóváhagyott, hogy a hitelfelvevők havonta egyszer előtörleszthetik lakáshitelüket anélkül, hogy a hitelezőjük illetéket, kötbért vagy költségtérítést követelne. Az ilyen előtörlesztések halmozott összege azonban egy naptári évben nem haladhatja meg a hitel tőkeösszegének 30%-át. Az új jogszabály a lakáshitel vagy annak egy részének végtörlesztésére vonatkozik majd 2023. szeptember 1. után.

Hírdetés

Ez a lehetőség viszont csupán azoknak segít, akik rendelkeznek extra forrásokkal, amelyből telik az előtörlesztésre. Valljuk be őszintén, a legtöbb hiteligénylő nem ilyen, s főként nem ők azok, akiknek a megemelkedett havi törlesztőrészletek a legnagyobb problémát jelentik. Ha Önnek is hamarosan lejár a fixációja a jelzálóghitel esetén, s úgy véli, gondokat jelent majd a magasabb törlesztőrészlet kifizetése, akkor a szakemberek azt ajánlják, már most kezdjen el egyeztetni bankjával és megoldást keresni, mert ezzel megelőzhetők a kellemetlenségek.

A megoldás rövid távon lehet a hitel futamidejének meghosszabbítása (így viszont a hitel teljes költsége emelkedik) akár 30 évre a fiatalabbak esetében, de akár a bankváltás és a refinanszírozás is segíthet, persze a különbségek a bankok között nem olyan jelentősek, de akár 10-20 eurós havi különbség is segít.

Ha pedig ezek a lehetőségek nem működnek, akkor a szakértők még a lakáskiadást is opcióként sorolják fel, de tegyük hozzá, a jelenlegi lakáspiaci helyzetben egyáltalán nem olyan könnyű a kiadás, ha maga az ingatlan nem illeszkedik a keresleti igényekhez. Az ingatlanpiacon ugyanis a korábbi kínálati uralkodói pozíció helyett ma már a kereslet diktál.

Ha a felsorolt lehetőségek sem segítenek, akkor jöhet akár a lakáseladás vagy kisebb lakás vásárlása, mert azt is fel kell ismerni, hogy az elmúlt évek olcsó hitelei miatt sokan olyan ingatlant vásároltak, amit nem engedhettek meg maguknak. A piac tehát feltehetően tisztulni fog, bár sokat változtathat a helyzeten, ha a választások után valamilyen támogatási rendszer kezd el működni ezen a területen.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »