Nagy Sándor i. e. 323. június 11-én meghalt Babilonban. Nem hagyott maga után felnőtt örököst, sem működő államszervezetet. A világbirodalom hirtelen szétesett, és Sándor egykori tábornokai – a diadokhoszok – léptek be a hatalmi űrbe. Kétséges szövetségek, árulások és pusztító háborúk közepette osztották fel a birodalom maradványait, és elindították a hellenisztikus világ új korszakát.
A hatalmi vákuum
Nagy Sándor halálával a hellenisztikus világ sorsdöntő fordulóponthoz érkezett. A birodalom, amely Görögországtól az Indus folyóig terjedt, egységes irányítás nélkül maradt. Sem világos utódlási rend, sem állandó kormányzati struktúra nem létezett, amely képes lett volna fenntartani a rendet karizmatikus vezetője nélkül.
Sándor féltestvére, III. Philipposz Arrhidaiosz szellemi fogyatékossága miatt nem jöhetett szóba önálló uralkodóként. Fia, IV. Sándor még meg sem született, amikor apja meghalt. A makedón hadvezérek és főemberek így kényszerű kompromisszumra jutottak: közösen ismerték el királynak III. Philipposzt és a később megszületett IV. Sándort, régensek felügyelete alatt.
A birodalom első felosztása
A központi hatalmat ideiglenesen Perdikkasz kapta meg, akit „chiliarchának”, vagyis a régensi címnek megfelelő tisztségre neveztek ki. Ő lett a „birodalom őrzője”. Mivel a birodalom központi vezetése gyenge volt, Sándor tábornokai a hatalmi vákuumot saját tartományi hatalmuk megerősítésére használták.
Az i. e. 323-ban tartott első babiloni konferencián a diadokhoszok – vagyis Sándor egykori hadvezérei – megállapodtak az ideiglenes területi felosztásban. Ptolemaiosz megkapta Egyiptomot, Szeleukosz Babilon szatrapiáját, Antigonosz Kis-Ázsiát. Lüszimakhosz Trákiában, Kasszandrosz pedig Makedóniában rendezkedett be. Bár ez a döntés stabilitást ígért, a háttérben azonban már készültek a háborúk.
Perdikkasz bukása és a második felosztás
Perdikkasz Egyiptom ellen vonult, hogy megerősítse a központi hatalmat Ptolemaiosz felett, ám hadjárata kudarcba fulladt. Kr. e. 321-ben saját katonái ölték meg. Halála után Triparadeiszoszban – a mai Szíriában – újabb konferenciát tartottak, ahol ismét átrendezték a hatalmi viszonyokat. Az idős Antipatroszt nevezték ki új régensnek.
Amikor Antipatrosz i. e. 319-ben meghalt, a hatalmi egyensúly végleg megbomlott. Megkezdődtek a diadokhosz-háborúk, amelyek évtizedeken át formálták a hellenisztikus világ politikai térképét.
A birodalom széthullása
A következő évtizedekben a diadokhoszok felváltva kötöttek szövetségeket és árulták el egymást. I. Antigonosz Monophthalmosz hatalmas területeket vont irányítása alá Ázsiában, és a birodalom egységének helyreállítását hirdette. Ezzel közvetlen fenyegetést jelentett Szeleukoszra, Ptolemaioszra és Lüszimakhoszra is, akik szövetségre léptek ellene.
A végső összecsapás Kr. e. 301-ben, Ípszosznál történt. Antigonosz elesett a csatában, fia, Démétriosz elmenekült. A győzelem végleg széttörte Nagy Sándor egységes birodalmának minden reményét.
A keleti források tanúsága
A diadokhoszok korát a görög történetírók – például Diodórosz – gyakran töredékesen vagy elfogultan örökítették meg. Ugyanakkor a babiloni ékírásos források – krónikák, csillagászati naplók, közigazgatási dokumentumok – másfajta képet rajzolnak ki.
A Babiloni Királylista (BKL) például Antigonosz uralmának éveit „király nélküli” időszakként jelöli, ami azt jelenti, hogy Babilon hivatalosan nem ismerte el őt uralkodónak. Ezzel szemben az Uruki Királylista (UKL) IV. Sándort is tényleges uralkodóként tünteti fel. A különbség arra utal, hogy az egyes városok különböző politikai realitások szerint ítélték meg, kit tartanak legitim hatalomnak.
Szeleukosz visszatérése: új korszak kezdete
Szeleukosz Kr. e. 311-ben tért vissza Babilonba, ahol az írnokok ismét az ő nevét használták a datálásokban. Ez tekinthető a Szeleukida Birodalom kezdetének. Bár Szeleukoszt csak Kr. e. 305-ben kiáltották ki hivatalosan királlyá, uralkodásának kezdetét a visszatérés évétől számította visszamenőleg. Ez a sajátos időszámítás később számos történeti és kronológiai kérdést vetett fel.
A mindennapok lenyomata
A babiloni csillagászati naplók nemcsak égi eseményeket jegyeztek fel, hanem a hétköznapi élet gazdasági mutatóit is. A diadokhoszok háborúinak éveiben például gabonahiányról és magas árakról számoltak be. A dokumentumok hűen tükrözik a háborúk okozta instabilitást.
Az irodalmi és tudományos szövegek kolofonjai gyakran említik az aktuális hatalomnak tett felajánlásokat. Egyes helyeken új uralkodók nevét kapcsolták vallási szertartásokhoz, így próbálva beilleszteni őket a helyi kulturális rendbe. Ez mutatja, hogyan törekedtek a hellenisztikus hatalmasok a legitimációra.
A diadokhoszok öröksége
Kr. e. 280-ra három nagy utódállam maradt: a Szeleukida, a Ptolemaioszi, és az Antigonida birodalom. Ezek új politikai és kulturális identitásokat alakítottak ki. Görög és keleti elemeket ötvöztek, és ezzel megalapozták a hellenisztikus civilizáció szinkretikus világát.
Bár az egységes birodalom álma elbukott, a diadokhoszok új, stabilabb politikai rendet hoztak létre. Ezek az államalakulatok hosszú időre meghatározták a Földközi-tenger keleti medencéjének és a Közel-Keletnek a történelmét.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
