A Fortuna Liga őszi idényének ezüstérmese, a dunaszerdahelyi DAC is megkezdi téli alapozását az új idényre. A sárga-kékek január 5-én csütörtökön tartják meg első edzésüket.
Az új esztendőben első alkalommal január 5-én, csütörtökön találkozik a DAC kerete. A klub történetében ez a téli felkészülés legkorábbi kezdete, tavaly egy nappal később indultak az edzések. A klub hivatalos közleménye szerint a felkészülés első 21 napját hazai környezetben, a MOL Akadémián abszolválja a csallóközi együttes, majd január 25-én a horvátországi Umagba utaznak Kalmárék.
Itt többek között a szlovén NK Celje és az FC Koper ellen lépnek pályára Adrian Guľa tanítványai.
A felkészülési időszak első felében a sárga-kékek két másodosztályú magyar gárdával is megmérkőznek, előbb a Soroksárral, majd az MTK-val játszanak.
A DAC keretéhez két új játékos csatlakozik: Ioannis Niarchos és Alex Mendez. Ők még decemberben kötöttek szerződést a csallóközi együttessel. Távozott viszont Dunaszerdahelyről a lett válogatott balhátvéd, Andrejs Ciganiks, aki Lengyelországba igazolt. A DAC a tabella második helyéről várhatja a tavaszi folytatást, mindössze három ponttal lemaradva a címvédő és listavezető Slovan mögött.
A dunaszerdahelyi együttes csúcsrangadóval indítja február 12-én a tavaszi idényt: a Slovan ellen kezdenek a MOL Arénában.
A téli felkészülés menetrendje: Január 5.: az év első edzése Január 14.: DAC 1904 – Soroksár SC Január 21.: DAC 1904 – MTK Budapest Január 25 – február 4.: horvátországi összpontosítás, három felkészülési mérkőzés Január 28.: az ellenfél intézése folyamatban Január 31.: DAC 1904 – NK Celje Február 3.: DAC 1904 – FC Koper
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »