A Csank tanárházaspárt szinte mindenki ismeri Rimaszombatban. Nem csoda, évtizedeket töltöttek el a tanári pályán. Csank Lajos 33 évet tanított a Kereskedelmi Akadémián, míg felesége a régió több településén is tanított. De az utolsó két évtizedet ő is Rimaszombatban töltötte, előbb a speciális alapiskolában, később a Dúsa úti lakótelepen, majd a Tompa Mihály Alapiskolában. Csank Lajos a tanári pályát felcserélve egy ciklusban városi főellenőr is volt, innen ment nyugdíjba. Az idén mindketten nagyon szép jubileumot ünnepelnek, Csank Lajos 80, míg felesége Edit 75 éves volt a napokban.
A Csank házaspár a Kereskedelmi Akadémia mögött, egy csendes kis utcácskában éli nyugdíjas napjait. Ahogy mondani szokták, a családfő akár papucsban is besétálhatott a munkahelyére, ahol több mint három évtizedet töltött el tanárként, sőt még előtte ott is érettségizett. Igaz, akkor még Közgazdasági Szakközépiskolának hívták. Amikor megjelenek a kapuban, a családfő fogad, míg a felesége a konyhában sürgölődik. Mint később kiderül, annyira izgul – nem mindennap fogadnak újságírót –, hogy még a sütemény is kissé túlpirul a sütőben. Mindkettőjüket jól ismerem, hisz a tanárnő tanított annak idején a Várgedei Alapiskolában, míg férjével együtt dolgoztunk a rimaszombati Városi Hivatalban.
Mint kiderül, egyikük sem tősgyökeres rimaszombati, ők is csak „gyüttmentek”, akik vidékről költöztek be Batyiba. Csank Lajos Gesztetéről származik, ott is végezte el az alapiskolát, majd a rimaszombati Közgazdasági Középiskolába került.
Itt olyan osztálytársai voltak, mint Hacsi Attila, a neves újságíró vagy Mihály Géza, aki évtizedek óta Pozsonyban vállalkozik, de közíróként A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona is számontartja, s jelenleg Farkas Ottóval együtt egy, a szülőfaluját, Sőreget megörökítő könyvön dolgozik.
Hacsi pár héttel a tanévkezdés után érkezett hozzánk, ugyanis a losonci Építészeti Szakközépiskolában kezdte az évet, de mégiscsak átpártolt hozzánk” – emlékszik vissza Csank Lajos, aki szerint nagyon szép évek voltak azok, s a tanári karban ott volt Danis Tamás, akinek a neve fogalom Rimaszombatban.
Az érettségi megszerzése után egy évig a Jednota alkalmazottja volt, majd felvették a pozsonyi Közgazdasági Főiskolára, ahol 1968-ban diplomázott. Hazatért Rimaszombatba, ahol járási pénzügyi szakosztály előadója lett. Ezek voltak azok a bizonyos átmeneti évek, amikor az 1968-as prágai tavasz megbukott, bevonultak a Varsói Szerződés csapatai, s elkezdődött a normalizáció. Csank Lajos elvégezte közben a pedagógiai minimumot, vagyis már hivatalosan is középiskolai tanárnak minősült, s 1970-ben ismét átlépte a Közgazdasági Szakközépiskola kapuját, de immár tanárként.
Akkoriban a régió szerte elismert iskolát egy legendás igazgató, Gömör-Kishont máig utolsó főispánja, a Szepességből a városba került Licsko Loránd vezette, akinek a fia, Péter a város egyik csodabogara lett, meg nem értett zongoraművész és zeneszerző, aki úgy halt meg, hogy csodálatraméltó életművét addigra el is felejtették.
De egy pillanatra térjünk vissza öt évvel fiatalabb feleségéhez, Edithez, aki egy ma alig 150 lelket számláló zsákfaluban, Kerekgedén született, ahol akkoriban még „egy-négyes” alapiskola is működött. Ma már nincs, sőt a mellette lévő, jóval nagyobb Gortván sincs már. Mindkét helyről a gyerekek a feledi vagy a várgedei alapiskolába járnak mostanában. Ő még csak ötödikben került Feledbe, hogy aztán a losonci Pedagógiai Szakközépiskola elvégzése után egy év básti kitérővel Várgedén tanítson. „Fiatal lányok voltunk, s remek kis csapat jött össze akkoriban Várgedén. Kovács Csillával, B. Kovács István későbbi feleségével és Ziman Ágival, aki később évtizedekig igazgatta a feledi Szombathy Viktor Alapiskolát, naponta utazgattunk, de nemcsak velük, a többiekkel is remek partneri, sőt baráti kapcsolat alakult ki” – mondja, s már sorolja is a neveket: Mács Anna, Tari Mária, Ondrejcsák Márta, Chovan Márta, Lukács Ibolya, míg a férfiak közül a később gyerekversköltőként is komoly elismerést szerzett Vaskői Károly, Tóth Vilmos vagy Ondrejcsák József, aki sok évig igazgatta a várgedei alapiskolát. „De gondolom, ezt magának nem kell mondanom, hisz akkoriban maga is ott tanult” – figyelmeztet, s bizony, az emlékeit csak megerősíthetem. Csank Edit elvileg csak alsó tagozatra volt jogosítványa, de már akkoriban is tanárhiány volt, s így földrajzot, történelmet is tanított s pionírvezető is volt. Várgedéről később Feledre, majd Rimaszombatba került. Ez a gyerekek miatt is szükségessé vált, akik közül az idősebb sajnos orvosi műhiba miatt a szüléskor súlyos agykárosodást szenvedett, s amíg élt, többnyire hétköznapokon a kerekgedei nagyszülők gondoskodtak róla. Norbert fiuk viszont Kassán él, s vállalkozóként keresi a kenyerét. S van egy 13 éves unokájuk, Karina is, akit rajongásig szeretnek. Editnek, ha kitérőkkel is, de sikerült bekerülnie a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskolába, vagyis akkor az épp önálló Ferenczy István Alapiskolába, amely alig pár éves önálló működés után később visszatagozódott a Ferenczy István Alapiskolába.
Egy-egy évet eltöltött a Speciális Alapiskolában, majd a Dúsa úton is, de mint mondja, szép évek voltak ezek is, hisz hátrányos helyzetű gyerekekkel kellett foglalkoznia, míg a Sebők Valéria által vezetett Ferenczy évei a lelkesedés évei voltak, hisz úgy tűnt, Rimaszombatban hosszútávon is életképes lesz egy második magyar alapiskola. A demográfia sajnos másképp gondolta, ahogy ők eltervezték. Mindkettejük pályáját Nagy László gondolatai vezérelték: „Vezesd őket, utat ne tévessz,//S magadhoz mindig hű maradj,//Mert élen állsz, és messze látszol,//Sose feledd: példa vagy!”
„ De ugye, rólam nem ír semmit” – kérdi szinte könyörögve a tanárnő, „én csak tettem, amit kellett”. Később a fotósom arra is alig tudja rávenni, hogy a fényképezőgép elé álljon.
De a kitérő után térjünk vissza az immár Kereskedelmi Akadémiává átnevezett középiskolába, ahol Csank Lajos 33 évig tanított, s ahogy közben számolgatja, öt vagy hat osztálya is volt, sőt öt évig az iskola igazgatóhelyettesi tisztét is ellátta. De ő fordította magyarra a statisztikai tankönyvet is, amit azóta is az összes szlovákiai magyar közgazdasági szakközépiskolában használnak.
Akkoriban még két-két magyar és szlovák osztály nyílt, s bizony, komoly felvételi után lehetett csak bekerülni az intézménybe.
„Szomorúan hallom a tragikus hírt, hogy évek óta gond van egy magyar osztály megnyitásával is, ahol alig van meg a minimális létszám, sőt magyar nyelvű tanárból is egyre kevesebb. A régiek közül egyedül Kovács Ildikó állja a sarat, aki magyar szakosként évtizedek óta készíti fel a diákokat nemcsak az érettségire, de szavalóversenyekre is. Hozzánk járt annak idején Juhász Katalin, a neves költő vagy Rák Viktória is” – emlékszik vissza, mégis, amikor megkérdezem, az egykori osztályaiból kiket emelne ki, előbb szabadkozik, több is van – mondja, végül Baka Ildikót említi, aki hosszú évek óta Šimko József polgármester hivatalát vezeti. Meg is kérdezem tőle, hogy emlékszik egykori osztályfőnökére: „Mindig emberséges, megértő pedagógus s olyan ember volt, akire mindig hálával emlékszik az ember” – jön a válasz, s mint hozzáteszi, nagyon sok kedves emléket őriz róla. Csank Lajos kiemeli azt is, akkoriban nagyon sokat utaztak az iskola diákjai belföldi és külföldi tanulmányutakra, s talán ezért is volt akkoriban akkora a túljelentkezés. Egyik nagy élménye, s ami a német mentalitást is jól jellemzi, hogy 1989 végén ugyan megszűnt a keleti blokk, s Németország egyesült, de a partneriskola végig betartotta, amit vállalt, s nagy szeretettel fogadta őket a későbbiekben is.
33 év tanítás után Csank Lajos a váltás mellett döntött. Ekkoriban ugyanis már városi képviselőként is szolgálta a város érdekeit (1994 és 2003 között, egy ciklusban a pénzügyi bizottság elnöki posztját is betöltötte), majd a Magyar Koalíció Pártja javaslatára 2003-ban őt választották meg városi főellenőrnek. Ezt a posztot egy ciklusban, vagyis hat évig töltötte be (ebben az időszakban Cifruš István volt a város polgármestere), s mivel akkor már nyugdíjas volt, nem indult újra a posztért. Ezeknek az éveknek egyik legszebb emléke számára, hogy nem egy párt ő eskethetett össze.
Az utóbbi évek már viszonylag csendesen telnek a Csank házaspár számára. Ami nem jelenti azt, hogy bezárkóztak volna a csendes kertes ház falai mögé. Mindkettejükkel gyakran lehet találkozni a városban, sőt a katolikus templomban is. S Edit asszony szülőfalujában,
Kerekgedén van egy kis kertjük, ott kertészkednek. De ott van a család, az annyira szeretett unoka is.
Pár nappal látogatásom után felhív a tanárnő, s örömmel újságolja, pár nap múlva a férjét is köszöntik a városházán. „De ugye engem nem nagyon emleget majd a cikkben?” Szófogadó diák lévén megígérem neki, s ahogy látják, próbáltam is magam az ígéretemhez tartani, hisz az egykori diák még nem felejtette el az akkori közös várgedei éveket…
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
