A britek szerint az EU a jóhírével és saját polgárai vakcinázását kockáztatja

A britek szerint az EU a jóhírével és saját polgárai vakcinázását kockáztatja

Ha az EU valóban korlátozni fogja az unió területén gyártott AstraZeneca vakcinák exportját, azzal csak ront a járványhelyzeten, ráadásul árt az EU jóhírének – ezzel reagált London az Európai Bizottság elnökének fenyegetésére.

Ursula von der Leyen szombaton kilátásba helyezte az Astra oltóanyag exportjának tilalmát, arra hivatkozva, hogy a brit-svéd vállalat az első negyedéves szerződéses vállalásainak mindössze 30 százalékát teljesítette.

ben Wallace brit védelmi miniszter szerint “az egész világ árgus szemekkel figyeli, hogyan akarja Európa megoldani a vakcinaszállítmányok késedelmének problémáját. Szerinte ugyanis az EU az “együttműködés helyett falakat akar emelni, és ezzel saját polgárainak árt”. A miniszter szerint ha az EU tényleg bevezeti az exporttilalmat, akkor saját tagállamain kívül sok más országban is vakcinaellátási problémákat okozna.

Hírdetés

Az AstraZeneca gyártókapacitási problémákkal magyarázta az EU-nak a szerződés be nem tartását. Csakhogy az Astra a Nagy-Britanniával szembeni kötelezettségeit teljesítette, legalábbis Brüsszel ezt állítja.

Tény, hogy Nagy-Britanniában jóval gyorsabban halad az oltás, Brüsszel szerint többek között azért is, mert Nagy-Britannia megtiltotta az ott gyártott vakcinák exportját.

Akárhogy is, az uniós vakcinaellátási gondokban Brüsszel lomhasága is jelentős szerepet játszott. Az sem mellékes, hogy Brüsszel kizárólag az AstraZenecát ostorozza látványosan, pedig nem csak a brit-svéd gyógyszertgyár késett a szállítmányokkal.

Teraz.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »