Négy évvel ezelőtt írtam egy cikket A bozgor lét büszkesége címmel. Bölöni László edzőről szólt, aki visszautasította az együttműködést a Securitatéval – sok mélyromán kollégájától eltérően. Emlékszem, annak idején a belga Standard Liège-nél volt edző. Daniel Conţescu kollégámtól (akivel, ha jól értem, ma is tartja a kapcsolatot Katarból) megszerezte a telefonszámom, és felhívott, hogy megköszönje. Őszintén, a lelkem mélyéig meghatott.
De bevallom, hogy ma, december elsején, amikor a cikket ismét leközlöm, a szöveg nem csupán egy Romániában nevelkedett magyarról szól, akinek a hatóságok még a nevét is Ladislaura változtatták, csak hogy egy kicsit román is legyen, hanem valamiképpen rólam is. Félig magyar vagyok. Ezzel együtt, annak az országnak a nemzeti ünnepe, ahol élek, az én ünnepem is. Ahogy az első lányé is, akibe fülig szerelmes lettem, Alina Popovici, aki zsidó. És az egyik szomszédasszonyomé is, Janeta Morenoé, aki szintén zsidó. (Sokáig ittam mohón bölcsességének feneketlen kútjából.)
Fellengzősen, ám hazafiatlanul kívánom én is azok nevében, akiket egykor „együtt élő nemzetiségek”-nek neveztek:
Sokáig élj toleránsan, Románia!
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
