A betlehem a Trieszti-öbölből, a fenyő a Trento melletti hegyekből érkezik idén a Vatikánba

A betlehem a Trieszti-öbölből, a fenyő a Trento melletti hegyekből érkezik idén a Vatikánba

Vatikánvárosi Állam Kormányzósága közleményben tájékoztatott az idei karácsonyi felajánlásokról, melyeket a Szent Péter téren állítanak fel december 7-én. A betlehemi jászol a Trieszti-öbölfekvő Grado városából, míg a 29 méter magas lucfenyő a Trento melletti Ledróból érkezik.

A kis Velenceként is emlegetett Grado városa ajánlotta fel a betlehemi jászlat, amelyet a Szent Péter téren csodálhatnak meg az érdeklődők a karácsonyi időszakban. Mellette magasodik majd a 29 méteres lucfenyő, amelyet a Trentino-Alto Adige régióban fekvő Ledróból hoznak a Vatikánba.

December 7-én délelőtt fogadja audiencián az adományozó települések küldöttségeit Ferenc pápa, délután 5 órakor pedig a Szent Péter téren gyújtják meg a karácsonyfa fényeit és leplezik le a betlehemet. A megnyitóünnepséget Fernando Vérgez Alzaga bíboros, Vatikánváros Kormányzóságának elnöke vezeti, Raffaella Petrini nővér, a kormányzóság főtitkára részvételével.

A gradói betlehemben a születés jelenetét egy nagy lagúnában helyezték el, több mint száz szigetecske veszi körül; a fő szigeten, egy hagyományos nádfedelű halászházikóban látható a Szent Család. A 20. század elején még ilyen házakban éltek a gradói lagúnában az emberek. A részletgazdag környezetben megjelenik a helyi növény- és állatvilág is. A ház kidolgozásához eredeti, az erre a területre jellemző alapanyagokat használtak föl, mint a fa és a nád.

Valamennyi részlet helyi alapanyagokból, kézzel készült, önkéntesek munkájaként. Mintegy negyven önkéntes, hídépítő, halászcsónakkészítő, valamint szobrász dolgozott a betlehemen, természetesen a Goriziai Főegyházmegye védnökségével és a gradói főplébánia aktív együttműködésével.

Néhány irányjelző cölöpöt is elhelyeztek az installációban, amelyek a hajózható csatornákat mutatják, illetve az irányt a közeli városokba, így Aquileiábe, Triesztbe vagy Velencébe, továbbá az utat a Barbanai Mária-kegyhelyhez, melynek története 582-re nyúlik vissza és a gradói lagúna egyik kis szigetén található.

Hírdetés

A Trentino Alto-Adige régió hegyei között fekvő mintegy ötezer fős település, Ledro erdészei a vatikáni kertészek kérését figyelembe véve úgy választották ki a lucfenyőt, hogy dús lombozatú és könnyen megközelíthető legyen.

Ledróhoz 15 kisebb közigazgatási egység tartozik. Csodálatos fekvésű völgyét hegyek ölelik körül, kristálytiszta vízű tava a Garda-tótól nem messze található. Az Unesco világörökség része. 1929-ben a tó keleti partján mintegy tízezer bronzkori cölöpre bukkantak, amikor leengedték a víz szintjét egy vízerőmű építéséhez. A hetvenes években létrehozták a Ledro-tavi cölöpmúzeumot, amely a helyi természettudományi múzeum székhelye; itt bemutatják a bronzkori élet mindennapjait, a cölöpökre épült település eredeti, Kr. e. 2200-1350-ből származó maradványait és a rekonstrukciókat.

A Szent Péter térre választott lucfenyőn túl több kisebb fát is küldenek a Vatikánba, amelyeket helyi lakosok, valamint Ledro német és cseh testvérvárosainak lakói díszítenek fel. Ezeket a szentszéki hivatalokba és épületekbe helyezik majd el. Tiszteletben tartották a fenntarthatóságot, mivel öregebb fákat választottak, melyek kiemelése igazodik a faállomány természetes cserélődéséhez.

A karácsonyfát és a betlehemet december 7-től Urunk megkeresztelkedése ünnepéig, 2025. január 12-ig, a karácsonyi időszak végéig tekinthetik meg a zarándokok és érdeklődők.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News; Wikipedia

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »