A báránybőrbe bújt farkas

A báránybőrbe bújt farkas

A szlovák pártok az utóbbi időben magyar vadászmezőkre tévedtek. Néhány éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy magyar nyelvű óriásplakátok jelenjenek meg az út szélén szlovák pártoktól.  Ma pedig ott tartunk, hogy néhány politikai mozgalom már magyar platformot hoz létre magyar szavazatok reményében. Hab a tortán, hogy egy olyan politikai párt is kezdi felfedezni a magyar szavazókat, amelyik rengeteget ártott a közelmúltban a felvidéki magyarságnak.

Történt ugyanis, hogy az egyik közösségi oldalon a Smer egyik női politikusa olyan videókat oszt meg, ahol Dél-Szlovákia elszegényedéséről és a régió felzárkózásáról beszél. Janka Jányová azonban nemcsak az ott élő szlovákokért aggódik, de kiemelten nagy figyelmet fordít a felvidéki magyarokra is.

A szlovák nyelvű, magyar feliratos videóban többek között arról beszél, hogy a jelenlegi szlovák kormány mennyire elhanyagolta Dél-Szlovákiában az autópályák építését, a magyar iskolák támogatását, és a régió fontos beruházásoktól esett el.

Sőt mi több, a politikusnő teljesen megérti, és indokoltnak tartja azt, hogy Magyarország pénzbeli támogatást és segítséget nyújt Dél-Szlovákiának. Adódik a kérdés, vajon igaza van a Smeres politikusnőnek? Sajnos nagyon is egyet lehet ezzel érteni. A szlovák kormányok valóban tudatosan éheztették ki a dél-szlovákiai régiót, a magyar oktatást, kultúrát pedig igyekeztek ellehetetleníteni.

Bár az utóbbi időben a helyzet valamelyest konszolidálódott a Kisebbségi Kulturális Alapnak köszönhetően is, de még mindig ott tartunk, hogy Pozsonyból nagyon kevés pénz áramlik az ország déli részére, és ezért van szükség a magyarországi támogatásokra. A szlovák pártok is tudatában vannak ennek, a pozsonyi kormányok tudatosan nem vették, és továbbra sem veszik figyelembe Dél-Szlovákia régióit.

Hírdetés

Hiába igyekszik a Smer felhívni figyelmet ezekre a témákra, aligha hiteles. Főleg egy olyan párttól, amely korábban közel sem volt barátja a magyaroknak. Emlékezzünk csak vissza, mennyi minden írható a Smer számlájára. Vegyük csak a nyelvtörvényt, a kettős állampolgársági törvényt, a Malina Hedvig-ügyet, és a sort még lehetne folytatni.

Kimondottan veszélyes jelenség, ha olyan pártok igyekeznek megszólítani a magyar választókat, amelyek a legtöbbet ártottak a felvidéki magyarságnak. Ez olyan, mintha a báránybőrbe bújt farkas csalogatná be a többieket a barlangjába, hogy aztán megegye őket.

A szlovák pártok pontosan látják, hogy a magyarok elleni támadás helyett sokkal hatékonyabb üres ígéretekkel megtéveszteni őket. És ezt sajnos nemcsak a Smer, de más pártok is észrevették, mint például az OĽaNO, amelynek keretein belül nemrég alakult meg a Magyar Szívek nevezetű platform.

Több szlovákiai magyar választó szavazott régebben is szlovák pártra, ám most különösen veszélyes idők járnak, hiszen lassan az összes releváns szlovák párt magyar szavazatokra (is) halászik.

Ezért is különösen fontos a Szövetség számára, hogy ezekkel a témákkal elsősorban ők jöjjenek elő, rámutatva arra, hogy a magyar ügyek csakis akkor lehetnek jó kezekben, ha intézményes képviselete lesz a szlovákiai magyarságnak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »