Minden nőnek él a fejében egy kép jövendőbeli gyermekéről, arról, hogy milyen lesz anyává érni, családot alapítani. A legcsodálatosabb érzés lehet életet adni, teremteni, de sok olyan nő van, akiben rengeteg kétely, félelem él a gyermekvállalással kapcsolatban. Erről azonban nem szokás beszélni. Sokan furcsán reagálnak, ha elmondom, hogy jelenleg úgy érzem, nem akarok gyermeket, mert nem érzem magam alkalmasnak rá, nem hiszem, hogy képes lennék boldog, lelkileg egészséges életet nyújtani valakinek, aki százszázalékosan tőlem függ. Mindezt a világban zajló történések pedig csak felerősítik bennem. És nem könnyű ezt beismerni, miközben látom magam körül, ahogy egyre több barátom válik szülővé.
A gyermekvállalás dilemmáiról – hogy érdemes-e szülni, hogy milyen nehézségek várnak a párokra az újszülött érkezése után, hogy mennyire változik meg egy nő viszonya a saját testéhez – valóban nagyon kevés szó esik. Mintha tabu lenne. Pedig nagyon fontos téma! Duncan MacMillan Lélegezz című drámája épp erről szól, s a darabot most a Katona József Színház tűzte műsorára Forgács Péter rendezésében. Tóth Krisztina fordította magyarra rendkívüli stílusérzékkel, kellő iróniával és humorral.
Nő és férfi közös története ez: a nő (Pálos Hanna) nem szeretne gyereket, a férfi (Nagy Ervin) viszont már elérkezettnek látja az időt a családalapításra, s utóbbi az IKEA kellős közepén szegezi párjának az égető kérdést. A nő szinte sokkot kap, aggályok garmadája rohamozza meg, legfőképp a globális felmelegedés és olyan problémák miatt aggódik, hogy egy gyerek sokkal nagyobb ökológiai lábnyomot hagy maga után, mint az, ha az ember évekig New York és London között ingázik.
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
Ez a kiindulópontja MacMillan drámájának, innentől kezdve pedig egy egész életutat követhetünk végig. Azt, ahogy a gyermekvállalás gondolata miatt két ember egymásnak feszül, rágja magát és vacillál; ahogy aztán rászánják magukat a döntő lépésre, és szembenéznek a pozitív terhességi teszt következményeivel; ahogy túl korán uralkodik el rajtuk a boldogság, és képtelenek feldolgozni a tragédiát, amikor a nő elvetél. A gyermek szorosabbra tudja fűzni két ember kapcsolatát, de el is tudja távolítani őket egymástól. A férfi végül megcsalja a nőt, mást jegyez el, és új irányt vesz az élete. De aztán mégis visszatalálnak egymáshoz, és ezúttal a múlt tragédiáin felülemelkedve képesek új esélyt adni az életnek. Családdá válnak, látják a megszülető gyermeküket felnőni, együtt öregszenek meg, múlnak el.
Forgács Péter rendezése egyszerű helyzetet teremt, mégis óriási feladatot ró a színészekre, akiknek egy padon ülve kell végigjátszaniuk az egész történetet, egyetlen helyhez kötve jelenítenek meg egy egész életet. Pálos Hanna és Nagy Ervin azonban csodás összhangban léteznek, tökéletes ritmusérzékkel építik fel a váltásokat az egyes jelenetek között, kellékek, díszletek nélkül teremtik meg az elváló, majd újra egymásra találó pár történetét. Poentírozott játék jellemzi mindkettőjüket, néha önmaguk paródiájává válnak, jó íven játsszák ki a humoros helyzeteket, szépen hangsúlyozzák a komolyabb pillanatokat.
A Lélegezz tehát fontos előadás, amely könnyed, játékos módon beszél az élet legfontosabb pillanatáról, a születésről. Arról, hogy miként merjünk túllépni önmagunkon.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 27.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
