Nem először fütyülték ki a minap a magyar miniszterelnököt. Mármint a vadonatúj MTK-pálya, azaz a Hidegkuti Nándor stadion avatóünnepségén. Amikor a Ferencváros otthonát, a Groupama arénát adták át, akkor is mérgesen reagált beszédére a közönség egy része. Nem is a beszéd tartalmára, inkább csak a puszta tényére. Ám elsőre messze nem volt ilyen elsöprő és egyöntetű a nemtetszés-nyilvánítás, mint pénteken.
Azzal minden politikusnak szembe kell néznie, hogy a publikum olykor ellene fordulhat. Megtörtént ez a maga idejében Antall Józseffel és Göncz Árpáddal ugyanúgy, mint Horn Gyulával vagy Gyurcsány Ferenccel. Ami a harmadik magyar köztársaság első szabadon választott kormányának fejét illeti, vele kapcsolatban is emlékszünk sporthoz-szurkoláshoz közeli indulatokra: ő a barcelonai olimpiai csapat köszöntésekor szaladt bele a viharba.
Ami Orbán Viktor esetét-eseteit nem kis mértékben abszurddá teszi, az az, hogy számára nem létezik hazaibb pálya, mint a futballstadionok. Különös tekintettel arra, hogy nélküle ezek fel sem épültek volna. Ha nem a labdarúgásért rajongana, hanem annál barátságosabb dolgokért, könnyen lehet, hogy manapság jégcsarnokok, kőszínházak vagy koncerttermek nőnének ki a földből országszerte és gyors egymásutánban.
Ilyen ez a jelenkor. Nem hajlandó elég hálásnak lenni. Sebaj. Majd az utókor.
Főként ha igaz, amit Orbán a Hidegkutiban mondott. Miszerint: ha van tó, béka is lesz.
Viszont: nem is utoljára fütyülték ki a magyar miniszterelnököt.
A Népszabadság-bezárás okán tartott vasárnapi megmozdulás alkalmából ezen a vonalon született kezdeményezésféle. Az együttös Juhász Péter indította, és azóta a közösségi háló segítségével is biztatják az elégedetleneket, hogy menjenek el mindenhova, ahol Orbán Viktor jelelétére-megszólalására számítani lehet. Ne csináljanak mást, csak fütyüljenek. Semmi takarodjozás, semmi hőzöngés. Mindössze füttyögés. Az kifejező és hatásos.
Lehet, hogy van ebben valami. A gyámoltalan ellenzék érdektelen-értelmetlen jelszavai mögé aligha állnak oda szívesen a csalódottak, a kiábrándultak és a bizonytalanok. E mellett az akció mellett sem okvetlenül fognak tömegek felsorakozni – de most legalább az üzenet nem annyira bonyolult.
Az ugyanakkor inkább mókás, mint izgalmas vagy felemelő, hogy némelyek máris füttyforradalmat vizionálnak. Október 23-át még megvárhatnák.
Orbán Viktornak korábban nem kellett hozzászoknia ahhoz – különösen az előző miniszterelnökkel szemben, akinek egy idő után már nem is volt szerencsés kimennie az utcára, mondhatni megérdemelten –, hogy szónoklatai alkalmából többen tüntetnek ellene, mint amennyien érte jelennek meg rajongóként egy eseményen. Az utcák és a terek éppúgy hazai pályának minősültek számára időtlen idők óta, mint a stadionok. Az, hogy nem túl régóta idétlen figurák kisebb csoportjai fontosnak érezték, hogy központi rendezvényeket zavarjanak meg, figyelemre minimálisan méltó hullámokat sem vethetett.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc napja ellenben – új egység ide, 98% oda – akár fordulatot hozhat ezen a téren is. Azzal együtt is, hogy a magyar történelem utolsó nagy pillanatának 60. évfordulója jóval többet érdemelne annál, mint hogy ismét aktuálpolitikai erőfelmérőként kelljen értékelnünk a kapcsolódó ünnepségeken történendőket.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
