Új kerékpáros útvonal várja a balatoni bringásokat

Új kerékpáros útvonal várja a balatoni bringásokat

Nem csak a Balaton körül lehet a Balaton környékén biciklizni.

Szakadatlan a kerékpáros Balaton-kerülés népszerűsége, az idei tavasszal sok felújítást végeztek el a kerékpáros körön. A BalatonBike365 útvonalhálózat pedig azokat is várja, akik nem feltétlenül a tó körül szeretnének kerékpározni – mondta el a szervezet szakmai vezetője, Szilasi László az InfoRádióban.

Ismertette, hogy az új nyomvonaluk 70 km hosszú, fele-fele arányban tartalmaz aszfaltos és terepi szakaszokat, és tíz települést érint. Különböző útvonalak is találhatóak a Balaton-felvidék északi részén haladó nyomvonalban, amely érinti a Káli-medencét és a Művészetek Völgyét is.

Vigántpetenden egy port is nyílt

Hírdetés

– emelte ki a szakmai vezető. Elmagyarázta, hogy a port alapvetően egy kerékpáros központ, ahol kölcsönözni lehet, szervizeltetni, útvonalajánlatokat kérni és általánosságban tájékozódni. Ez már az ötödik BalatonBike365 portjuk, tette hozzá.

A kerékpárkölcsönzéssel kapcsolatban külön kiemelte, hogy a hálózatukban lévő 1000 darab kerékpár mind magas minőségű, szinte csúcskategóriás. A gyerekkerékpároktól az elektromos rásegítésű mountain bike-okig, trekking biciklikig mindenféle biciklit lehet kölcsönözni, női és férfi kialakításút is. Elmondta, hogy országúti kerékpárflottával és egyre több gravel kerékpárral is rendelkeznek.

Beszélt a BalatonBike365 applikációjáról is, amely ingyenes és hét nyelven beszél. A felhasználók saját maguk tudnak rajta túrákat és útvonalakat tervezni, az app 75 különböző tematikus kerékpártúrán tud végigvezetni minket GPS navigáció segítségével. Ezen felül 4000 szolgáltató is be van töltve az applikációba, amelyben látszik, mivel várják a bicikliseket. Továbbá hasznos információkat is tartalmaz az app a könnyebb és komfortosabb kerékpározás érdekében.

A cikk alapjául szolgáló interjút Herczeg Zsolt készítette.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »