A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át új autót szerdán a Hungaroringen, és vezetheti azt a Los Angeles-i felkészülés során.
Gyulay Zsolt elnök az eseményen kiemelte, a MOB számára kiemelten fontos, hogy a magyar csapat tagjai a lehető legjobb körülmények között készülhessenek a következő játékokra.
„Ezért külön öröm számunkra, hogy támogatóink köre új, innovatív mobilitási partnerrel bővült az Euroleasing és a Green Motion révén” – nyilatkozott Gyulay Zsolt.
Hozzátette, az Euroleasinggel régi múltra tekint vissza a kapcsolat, a cég felkérésére harminc évvel ezelőtt ő és Fábián László főtitkár is tagja volt annak a bírálóbizottságnak, amely eldöntötte, kik lesznek a Sydney Klub tagjai, és kik kaphatnak autót a felkészüléshez.
„Az volt az első, ilyen jellegű kezdeményezés. Azóta szerencsére hagyománya van a mobilitási partnerségnek, és a mostani együttműködés révén 21 kiváló sportolónk jut gépjárműhasználati lehetőséghez. A megbízható és rugalmas közlekedés kulcsfontosságú a versenyzők életében, hiszen edzésekre, versenyekre és edzőtáborba kell eljutniuk, gyakran szoros időbeosztás mellett” – mondta.
A sportági szakszövetségek javaslata alapján a következő sportolók kaptak autókat: Battai Sugár Katinka, Nagy Dávid, Rabb Krisztián (vívás); Betlehem Dávid, Fábián Bettina, Németh Nándor (úszás); Csikós Zsóka, Juhász István Dávid, Kollár Kristóf (kajak-kenu); Molnár Attila, Kozák Luca (atlétika); Losonczi Dávid, Fritsch Róbert Attila (birkózás); Guzi Blanka, Bőhm Csaba (öttusa); Gyertyás Róza (dzsúdó); Akilov Pylyp (ökölvívás); Major Veronika (sportlövészet); Mészáros Krisztofer (torna); Bragmayer Zsanett (triatlon); az egy fő tekvondóst később jelöli ki a szövetség.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »



