Demeter Szilárd zseniális írást tett fel a Facebookra, olvassátok Ti is:
Megfogadták az összes buszt Székelyföldről, Miska Sanyi vezette a konvojt a Csavargóval, Rapid Lőrinc zárta a sort a délutáni hármas kursza pléhdobozával.
– Hová, hová, székelyek? – kérdezték tőlük a román-magyar határon.
– Németbe’ – morrantotta Pista bá az első ülésből, aki ugyan nem volt lófő, de mégiscsak tudott két szót románul.
– S oda meg métt? – kérdezte a schengeni határőr, olyan valagászós típus.
– Münköt itten diszkriminálnak, né, se zászló, se anyanyelvhasználat, még azt es tagadják, hogy létezünk – panaszolták a székelyek. Valamelyik Kolozsváron tanuló székely egyetemista még olyant is mondott, hogy amit Bukarestben velük leművelnek, az vértelen genocídium, amire azért az öregebbje felszisszent, mégse kellene ilyen csúnyán beszélni.
– Szóval van baj elég, munka meg kevés – foglalta össze a lényeget Pista bá. – Oszt’ ilyen simittós telefonyunk nekünk es van, münk es tudunk Merkellel szelfi… a rossznyavalya esett volna belé ebbe az újmódi nyelvbe, szóval tudunk mink es telefonnyal fényképezgetni – vágta oda a végső érvet az öreg, ültek a székelyek a buszon, mindenki kezében telefon, telefonon GPS, célállomásnak bé volt jelöltve Németország, mutatták a határőrnek.
A schengeni határőr vakarta a fejit, mert hát van ez a szabad mozgás európai alapelve, ugye, mehetnének a székelyek, ha már ennyire viszket a valaguk, de azért annyira nem tetszett neki, hát felhívta Brüsszelt, hogy né, itt van hétszázezer székely, mennének Németbe’. Brüsszelben éppen nagy baj volt, mert Juncker elnök úr sajtótájékoztatót tartott, és mindenki azt akarta megtudni az asszisztensétől, hogy hányadik konyak után van az öreg, mindenesetre a szóvivője már ezerrel készült a cáfolattal.
A székelyeket egy könyökvédős aktatologatóra szignálták ki. A könyökvédős aktatologató felhívta a TASZ-t. A TASZ-nál nem tudtak arról, hogy a székelyeket bármi sérelem érte volna Romániában. A könyökvédős aktatologató felhívta a Helsinki Bizottságot. A Helsinki Bizottságnál nem tudtak arról, hogy a székelyeket bármiféle sérelem érné Romániában. A könyökvédős aktatologató felhívta a román kormányt, ahol becsszóra biztosították őt arról, hogy Romániában a kisebbségvédelem példaértékű.
A brüsszeli aktatologató visszahívta a schengeni határőrt, s megkérdezte, hogy a székelyek véletlenül nem homoszexuálisok-e, mert akkor esetleg tudnák értelmezni a problémát. A magyar határőr nem merte megkérdezni a székelyeket, ott ültek a parkolóban, nyugodtan szalonnázgattak, és hát mindenkinél bicska volt, a schengeni határőrnek azért megvolt a magához való esze.
– S hát papírjaik vannak-é? – jutott eszébe a schengeni határőrnek a megmentő kérdés.
– Nem írni megyünk, hanem dolgozni – válaszolta neki erre Pista bá.
– Nem úgy értem, tudják-e igazolni valamilyen okmánnyal, hogy kifélék, mifélék – pontosított a schengeni határőr.
Pista bá erre kinyittatta az első busz csomagtartóit, eléhordtak jópár rafianeccet.
– Itt van mindenkinek a buletinje,* ábécé-sorrendbe szedve, de ügyeközzön az átolvasással, mert mire béfejezi, a Magyar Tudományos Akadémia még az ábécét is átalírja – vihogtak a kolozsvári egyetemisták.
A schengeni határőr teljesen kétségbeesett, nem volt mit tenni, felhívta Angela Merkelt.
Angela Merkel épp az idő kerekét akarta visszaforgatni, elég nagy munka az, szakadt róla a víz.
– S hát mit akarnak ezek a székelyek? – kérdezte gyanakodva Angela, mert ismerte ezeket az erdélyieket, egy rakás szászt vettek meg annak idején Ceausescutól, egyikkel se volt baj egy szál se.
– Aszongyák, dolgozni akarnak – vonta meg a vállát a schengeni határőr.
– Ja – bólogatott a telefonban Merkel kancellár. – De nem értett félre valamit, nem szírek?
– Nem, nem – rázta a fejét a határőr. – Egy szír sincs köztük.
– S hányan agysebészek? – kérdezte Angela.
– Tartsa egy pillanatot – fordult ki a kis bódéjából a schengeni határőr, megkérdezte Pista bát. Reménykedve pislogtak a székelyek a Kolozsváron tanuló csemeték felé, de hát ott csupa bölcsész, informatikus és állatorvos itta az Igazi Csíki Sört, még véletlenül se tanult egyik se agysebésznek.
– Nein, naccságos asszonyom, egy sem agyebész – jelentette telefonban a schengeni határőr.
– Vannak-e köztük nőket erőszakolók? – kérdezte Angela.
– Nem mondom, néha el-elcsattan egy pofon – válaszolta Pista bá a schengeni határőr tolmácsolta kérdésre -, mondjuk, vissza es kapjuk, ha három napig nem bújunk elé a komákkal az Asszonboszontóból, de erőszak, az nálunk nincs. Le es vágnám a pisilőjét annak, aki becstelenkedne a lányainkkal.
– Ajjajjajjaj – fogta a fejét Angela Merkel. – Ez nem jó. És németül tudnak-e?
Határőr kifordul, megkérdez, a székelyek testületileg rázzák a fejüket, határőr vissza:
– Nein, naccságos asszonyom.
– Hááát… Ez az egyetlen pozitívumuk – sóhajtotta Angela Merkel. – De ez kevés. Ha nem szírek, és nem agysebészek, akkor a németül nem tudás kevés lesz a willkommenskulturhoz. Küldje haza őket.
Hát így történt, hogy a székelyeket hazazavarták. Az atyafiak bánatukban a magukkal vitt szalonnát megsütötték, s mind megették. Ha a székelyek a szalonnát meg nem ették volna, az én mesém is tovább tartott volna.
*Buletin (rom.) – személyazonossági igazolvány
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
