Kedves Robi! Attól tartok, írásomat alapvetően félreértetted, ha azt vontad le belőle, hogy szerintem Európának semmit sem szabad tennie a muszlimok integrációjáért, attitűdjeik formálásáért. (Előzmények: Az iszlám és „az emberség Európája”, Magyar Nemzet 2016. szeptember 12.; Az iszlám és „a balekság Európája”, Magyar Nemzet 2016. szeptember 22. – a szerk.) Hadd idézzem egyik kulcsállításomat: „az európai demokratikus államoknak igenis van tennivalójuk az iszlám »európaizálása« terén.” Arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy ha ezt nem józanul, hanem alkalmi ötletektől vezérelve, felvilágosult abszolutista erőszakossággal próbáljuk elérni, csak létező bajainkat gyarapítjuk. Legnagyobb félreértésed, hogy „balliberális” démonaiddal mosol össze, miközben érvelésem mélyen konzervatív: a kontár, ötletelő társadalommérnökösködés helyett az átgondolt, szerves reformot, az egyetlen megváltó csodagyógyszer utópiája helyett a realista módszereket preferálja.
Apokaliptikus próféciák süvöltése és a muszlimok totális asszimilációja helyett ez azoknak a jelenségeknek az azonosítását előfeltételezi, amelyek valóban összebékíthetetlenek szekuláris és demokratikus alapelveinkkel, illetve megkülönböztetésüket azoktól, amelyek nem. Hasonlóan fontos a vallási tényezők elkülönítése a kulturálisaktól, egyszerűen azért, mert más megoldást igényelnek. Az általad is hivatkozott, valóban tolerálhatatlan nőinemiszerv-csonkítást például nem tudod legyőzni a vallási oktatáson keresztül, hiszen – a becsületgyilkossághoz hasonlóan – nincs sok köze az iszlámhoz. Olyan ősi kulturális gyakorlatról van szó, amely a kibocsátó országok keresztény és zsidó lakosságát is fertőzi – miközben egyházi vezetőik többsége, de az érintett államok is szigorúan tiltják. A muszlim közösségek radikalizációját sem az állam által a nyakukba ültetett szúfik fogják megelőzni, akármennyire rokonszenvesek is neked. Hanem a saját mérsékelt vallási vezetőikkel való együttműködés és a szélsőséges imámok kíméletlen üldözése.
A muszlim nőkön nem sokat segít, ha a vallásuknak megfelelő fürdőruhát betiltva megbélyegezzük és kiszorítjuk őket a strandokról. A francia burkinitiltók (tévedsz, nem a törvényhozás, hanem többségükben férfi polgármesterek) fő hibája, hogy az érintettek megkérdezése nélkül indítanak felszabadító hadjáratot. „Meggyőződésem, hogy egy vallási fanatikus kisebbségtől eltekintve a burkini mögött nincs tömeges női akarat” – írod. De épp ez a probléma: hogy „meggyőződésedet” a tapasztalat és az érintettek akarata, véleménye elé helyezed. Hidd el, a vallásosság nem egyenlő a barbársággal. Mélyen hívő muszlim is lehet jogtudatos, saját gondolatokkal rendelkező állampolgár. Meglepődnél rajta, hogy az írásodban primitív, öntudatlan gyermekekként ábrázolt muszlim nők között hány ilyen akad. Őket nem a saját vallásuk alól kell felszabadítani, megmondani helyettük, mi jó nekik. Nemcsak muszlim női írók és aktivisták, de a kutatók által megszólaltatott „hétköznapi” nők tömegei is erről tanúskodnak. Beszélnek ők, csak oda kellene figyelnünk rájuk.
Meglepett, hogy az integráció kilátástalansága mellett épp a Münsteri Egyetem kutatócsoportjának júniusi kutatási adataival érvelsz. Mivel nem feltételezem, hogy szándékosan torzan interpretálod, csak arra tudok gondolni, hogy magát a tanulmányt nem olvastad. Az ugyanis valójában az értelmes integráció eredményeiről tanúskodik: arról, hogy az intuíciókon alapuló mítoszokkal ellentétben a bevándorlók utódainak attitűdjei generációról generációra növekvő mértékben közelítenek a befogadó társadalmak normarendszeréhez. Pippa Norris és Ronald Inglehart politikatudósok 42 országot vizsgáló és 26 év közvélemény-kutatási adatait összegző tanulmánya is megerősíti ezt: bár a női egyenjogúság, a vallási vagy a szexuális tolerancia vonatkozásában valóban konzervatívabbak a többségnél, ez a különbség nemzedékről nemzedékre csökken. Mint minden nagyobb embercsoportban, közöttük is mindig lesznek szélsőségesek, de az európai muszlimok többsége ugyanúgy demokráciára vágyik, mint mi.
Az általad idézett kutatók konklúziója, hogy az integráció előfeltétele egymás megismerése, a kölcsönösen torz percepciók felülvizsgálata. Nem egyszavas válaszokra van szükség, hanem a hatékonyabb beilleszkedést gátló okok megértésére, átgondolt és célzott megoldásokra. Az eddigi tapasztalatok szerint e téren sokkal fontosabb beavatkozási terület például a (világi) oktatás, mint a női divat. Ha anélkül támadunk minden számunkra idegenre, hogy értenénk őket, úgy járunk el, mint az orvos, aki antibiotikum helyett ágyúval kezeli a tüdőgyulladást.
Filippov Gábor politikai elemző
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 27.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
