Egy temesvári magyar a román kísérleti elektronikus zene atyja. Rodion Ladislau Rosca életén fellelhető mindazon bélyeg, amit csak a közép-európai államszocializmus rányomhatott egy hátszél nélkül érvényesülő zsigeri tehetségre. Az pedig már a sors iróniája, hogy miközben Romániában már-már élő legendának számít, addig Magyarországon alig ismerik.
Csinálj zenét, abban nincs semmi politika, mert a zene, az csak zene. Ez az édesanyjától örökölt mondat akár az ars poeticája is lehetne a magyar származású temesvári Rodion Ladislau Roscának, akit Romániában az ottani elektronikus kísérleti zene atyjaként tartanak számon.
– LED-világítást már negyven éve is használtam Kolozsváron, és nem egy olyan technikai megoldást, amelyek sokkal később lettek népszerűek – emlékezett vissza a hőskorra a lapunknak adott interjújában a ma már egyedül, szalagosmagnós DJ-szettekben utazó előadó.
A genezisre kitérve pedig megjegyezte, ő egy feledés homályába veszett keresztapa, mivel rajta kívül még a bukaresti Adrian Enescut tekintik a román kísérleti elektronikus zene atyjának, azonban ő elsősorban filmzenékben jeleskedett, s teszi azt ma is, s már akkor saját kis stúdiója volt a filmgyárban, így sokkal jobban előtérben lehetett, őt nyomta a rendszer is.
Looper-forradalom 1969-ben
Az 1953-ban született Laci, ahogy csak magát hívja, amúgy nem egy hétköznapi figura: 1969-től olyan zenét csinált, amivel évtizedekkel megelőzte saját korát. Miközben a világ a Beatles széthullásán könnyezett, ő már akkor olyan elektronikus hangzást valósított meg, amely ma is dicséretére válna egy pszichedelikus elektróban utazó formációnak. Mindezt ráadásul szalagos technikával!
– Magnó, mikrofon, ritmusgép, torzítóra és visszhanggenerátorra kötött játékorgona, az effekteket folyamatosan ismétlő loopermegoldások, dob és gitár. Ezeket variálva kezdtem el zenét felvenni otthon, egyedül, a hanganyag kilencvenkilenc százalékát én magam rögzítettem – mondta a fanatikusok által csak Rodiként emlegetett előadó, aki 1978-ban alapította meg Rodion G. A. nevű zenekarát.
A rövidítés egyébként két zenésztársát, Gicu Farcast és Adrian Caprart jelöli, de ma már egyedül vagy vendégzenészekkel kiegészülve ad koncerteket, a bandanevet azonban megtartotta.
Sose titkolta, hogy magyar
Rodi zenéje igazi sufnituning volt egy olyan korszakban, amikor a klasszikus diszkózene gyakorlatilag ismeretlen fogalom volt egy olyan országban, ahol annak mindenható diktátorát Nicolae Ceausescunak hívták. Mint mondta, sose csinált abból titkot, hogy magyar, mindig vállalta, még a sorozáskor is bemondta, „a nemzetiségem magyar”, a román tisztek meg csak pislogtak, hogy Ladislauként ez most hogyan lehetséges.
Ez az élethelyzet már csak az érvényesülés szempontjából is sok izgalmas kérdést vethet fel, hiszen mindez a Ceausescu-érában zajlott, amely sok mindenről volt „híres”, csak a rétegzene támogatásáról nem. Főleg, ha valaki erdélyi magyarként próbált meg betörni a füstös pincék mélyére.
Szeretné, ha halála előtt jobban megismerné őt a magyarországi közönség is Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
– Sose tapasztaltam kifejezett magyarellenességet, mármint azért nem piszkáltak, mert én magyar vagyok – emlékezett vissza Rodi. Szerinte a rettegett titkosrendőrség, a Securitate zenei vonalon csak azt figyelte, uszít-e valaki a rendszer ellen vagy sem. Ő meg ezzel nem foglalkozott, hanem játszott.
Az viszont kultúrtörténeti szempontból is mindenképpen érdekes adalék, hogy szerinte a román hatalom – ha történetesen nem is volt rendszerellenes az adott zene – egyszerűen irigységből utálta a hosszú hajas, hippi-, rockeréletmódot, a lázadónak számító rockzenét. – A fejesek, az államtitkárok, a rendőrök közül rengetegen faluról kerültek fel a városokba, tanulatlan emberek voltak, akik nem értették, nem is igazán tudták mindezt hova tenni – véli a különc előadó.
Osztályharc
Közben az is kalandos történet volt, ahogy végül sikerült zeneiskolába kerülnie. A Ceausescu-rezsimben ugyanis kizárólag munkásgyerekeknek adatott meg ez a lehetőség. Így 1960-ban felvette nevelőapja családnevét, és ezt követően nyert felvételt egy konzervatóriumba, ahol klarinétozni tanult.
Csak azt fájlalja, hogy ma tulajdonképpen alig ismerik Magyarországon. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy a román diktátort megdöntő 1989-es forradalom után a Rodion G. A. se maradt aktív.
Egészen 2008-ig kellett várni, hogy újra felfedezzék. Akkor egy román blogger és filmes, Luca Sorin dokumentumfilmje után robbant be ismét a köztudatba, majd nem egy nemzetközi zenei magazin is foglalkozott vele. Néha persze fel-fellép nálunk is, ahogy erre a beszélgetésünkre is egy januári koncertje előtt került sor, ám valóban nem sokan tudják, hogy akkor a Rodiont, azt most eszik-e vagy isszák.
Azóta persze némi gyógyír lehet, hogy 2013-ban a !K7 istállóba tartozó, elsősorban Afrobeatre szakosodott jeles brit Strut Records újrakiadásban megjelentette The Lost Tapes című albumát, illetve a Soundcloud elérhető egy 2014-es kislemeze, a Delta Space Mission is.
Nyomorból fesztiválra
A zenész mindezek ellenére borzasztóan szerény körülmények között él ma egy kis erdélyi faluban, ahol az Index is felkereste. Mint nekünk elmondta, neki egy vágya van még, hogy – mivel súlyos betegségben szenved – halála előtt minél többen megismerjék zenéjét.
Erre egyébként itt lesz az alkalom, hiszen nemsokára visszatér a kiindulópontjához, ugyanis fellép majd az augusztus 4-én elstartoló kolozsvári Untold Fesztivál nyitónapján, méghozzá elsőként. (Ezt megelőzően amúgy kedden Ozorán is játszhatott.)
Aki tehát teheti, érdemes elzarándokolnia a kincses városba, mert olyan élményben lehet része, amit lassan majd a történelemkönyvek lapjain láthat viszont.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 03.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
