Nagy a gezéresz a választott nép körében. 87 éves korában meghalt Elie Wiesel Nobel-békedíjas amerikai zsidó, akinek a neve összefonódik a holokauszt szóval. Wiesel mindig és mindenhol a holokausztról beszélt, ami igen jövedelmező foglalkozásnak bizonyult. Azt viszont nem igazán tudjuk, ki is volt a most elhunyt holokausztiparos.
Nem vagyok Wiesel-szakértő. Olvastam ugyan a szerző néhány, magyarul megjelent írását, műveinek többsége azonban számomra ismeretlen. A világhálón számos magyar és idegen nyelvű tanulmány foglalkozik az elhunyt túlélő pályafutásával, a Kuruc.info pedig néhány évvel ezelőtt kitűnő cikksorozatot szentelt Wiesel rejtélyekben bővelkedő ifjúkorának. Van tehát honnan ismereteket meríteni.
Elie Wiesel állítólag Máramarosszigeten született. Önéletírása szerint a második bécsi döntés után a debreceni és nagyváradi zsidó gimnázium tanulója volt. Elie Wiesel azt állította, hogy Máramarosszigetről Auschwitzba deportálták, majd onnan Buchenwaldba került. (Ez az állítása agyaglábakon áll, hiszen már többen megírták és egyelőre meg nem cáfolt dokumentumokkal bizonyították, hogy egy másik táborlakó számát tulajdonította el a háború után, s karján nem volt tetovált szám.) Nem tudjuk tehát, valójában kicsoda a most elhunyt ember, aki az amerikai elnök szerint „a világ lelkiismerete volt”. Azt gondolom, a gyász, a veszteség perceiben sem szabad ilyen sületlenséget mondani.
Természetesen a hazai zsidó sajtó is elsiratta Wieselt. A nagy siratás pedig újabb legendákat szült. Az alábbiakban csak két emlékező írás néhány meglepő állításával foglalkozom.
A Mazsihisz honlapján olvasható „És a világ csendben maradt – Gyász: Meghalt Elie Wiesel” című írásban több meseszerű elem is található. Az első bekezdés végén például ez áll:
Középiskoláit szülővárosában magántanulóként kezdte.
Mikor és melyik gimnáziumban? S milyen eredménnyel? Nem tudjuk, mert Wiesel soha nem beszélt életének erről az epizódjáról, s a híres ember életrajzírói sem tettek kísérletet arra, hogy eltüntessék az életrajz fehér foltjait.
A következő bekezdés végén ezt olvassuk:
A munkatáborban együtt dolgozott apjával, Slomóval, akit egy német katona vert agyon 1945 januárjában.
A Jad Vasem adatbázisában megtalálható az édesapa adatlapja, amelyet maga Elie Wiesel adott le 2004-ben. Ezen az adatlapon ez szerepel:
Cause of Death – Disease.
Tehát betegségben halt meg Slomó Wiesel. Elie Wiesel világhírű könyvében (Az éjszaka) néven is nevezi a betegséget. Apját vérhas támadta meg, s nem egy német katona (az apa betegségének és utolsó napjainak a leírása: Wiesel: Az éjszaka. Bp., 1990, 120-124. o.).
Elie Wiesel elbeszélése szerint ugyanakkor igaz, hogy édesapját verték. Olvassuk el, hogyan emlékezett a verésre Elie:
A kenyérosztásból visszaérkezve láttam, hogy apám úgy sír, mint valami gyerek:
– Kisfiam, vernek.
– Kik vernek?
Azt hittem, félrebeszél.
– Ez itt, ez a francia… Meg a lengyel…. Megvertek….
Újabb szívfájdalom, újabb ok a gyűlöletre. Egy okkal kevesebb az életben maradásra.
– Eliezer… Eliezer…. Mondd meg nekik, hogy ne verjenek…. Nem csináltam semmit…. Miért ütnek?
Szidalmazni kezdtem apám szomszédait. Kicsúfoltak. Ígértem nekik kenyeret, levest. Röhögtek rajtam. Aztán dühbe gurultak: már nem bírják elviselni apámat, ahhoz sincs ereje, hogy kivonszolja magát a szükségét elvégezni.
(Wiesel: Az éjszaka. Bp., 1990, 122. o.)
Verték tehát Slomó Wieselt. A hitsorsosai.
Híres könyvében egyébként Wiesel azt írta, hogy apja 1945. január 29-ére virradó éjszaka halt meg (i.m. 124. o.). A Jad Vasemben található adatlap szerint viszont a halál időpontja 1945. január 27. A holokauszt összekuszálja a dátumokat.
A Mazsihisz honlapján olvasható írás negyedik bekezdésének első mondatát idézem:
A II. világháború idején, amikor Észak-Erdély újra Magyarország része lett, a debreceni, majd a nagyváradi magyar nyelvű zsidó felekezeti gimnáziumba járt.
Az említett zsidó gimnáziumok évkönyvei sajnos cáfolják az idézett állítást, ugyanis Wiesel Lázár nevű diákról nem tudnak ezek a dokumentumok. Ezúton kérem a hazudozásban mindig jeleskedő Mazsihisz illetékeseit, osszák meg a közvéleménnyel ismereteiket. Már ha vannak egyáltalán. Bizonyító erejű dokumentumot szeretnénk látni.
Elie Wiesel gyermekkoráról, diákéveiről tehát semmit nem tudunk. Mintha a holokausztban született volna meg „a világ lelkiismerete”.
Wiesel halála a Népszabadság című napilap szerkesztőségét különösen megrázta. Több cikk is foglalkozott az elhunyttal, sőt a lap Facebook-oldalán a háttérképet is kicserélték, hogy az olvasó Wiesel szénakazalszerű haját szemlélve merenghessen a holokausztipart ért nagy veszteségen.
A vezető anyagot György Péter magyarországi zsidó esztéta írta, aki már cikke címét is hangzatosra srófolta: „A hazája megtagadta őt”. Kérdés, melyik hazára gondolt a szerző.
György Péter cikke így kezdődik:
Nincs-e okunk magyarnak tekintenünk őt?
György Péter szerint van okunk erre. Szerintem nincs. Az esztéta magyarságfogalma igen tág, belefér még a most elhunyt ember is, akit semmi sem kötött ehhez az országhoz és ehhez a néphez. A magyar nemzet kulturális tradíciójában nem volt otthon, nyelvünket nem ismerte, és soha nem tagadta, hogy az ő hazája, otthona a zsidóság. A zsidó nép.
Hogyan lehet valaki egyszerre két nép tagja? Egyszerre zsidó is, magyar is? Ez a dilemma György Pétert nem érdekli. Ő most nagy szomorúságában magyarrá varázsolta Wieselt, s megállapította, hogy „végül a mai Magyarország lett szegényebb nélküle”. Nem biztos, hogy ezt az állítást minden honfitársam osztja.
György Péter cikke ezzel a mondattal zárul:
Elie Wiesel mi magunk lehettünk volna, s csak rajtunk múlik, hogy valaha az emléke hozzátartozik e hazánkhoz.
Nem egészen értem, mit is akart mondani György. Zavarom oka az, hogy az „e” bizonyára kérdőszócska lenne itt, tehát hiányzik egy apró kötőjel. Hogy „mi magunk lehettünk volna Elie Wiesel”? Vajon mit akart ezzel üzenni az esztéta? Talán Wiesel lenne a példa, a minta, a mérték, szemben azokkal, akik „a homogén Magyarország mítoszát” hirdetik? Ilyen egyszerű lenne a választás? Nincs harmadik út?
György írásában persze nem ezek a ködös fejtegetések a fontosak. Engem igazából az lepett meg, hogy a zsidó esztétát sem érdekli, honnan jött, kicsoda az Auschwitz-mítosz homályába burkolt, most elhunyt férfiú.
György Péter például ezt írja:
Wiesel döntően ortodox családból származott, jiddis volt az anyanyelve, apja magyar volt.
Mi az, hogy „döntően”? Wiesel szerint apja és anyja is ortodox zsidó volt. Százszázalékos ortodox famíliaként írja le családját Wiesel, s hogy apja magyar lett volna, soha nem állította. Nem is állíthatott ilyet. A zsidóság ugyanis nép, nem pusztán vallás.
György Péter nem sokat vacakol az 1945 előtti életrajzi adatokkal, mert bizonyára ő is érzi, hogy ködös területre tévedt. Ír azonban valami érdekeset:
A bécsi döntés után Máramarossziget Magyarországhoz került vissza, s így Wiesel magyar nyelvű debreceni, váradi izraelita iskolákban tanult. (Talán még nem késő megtudnunk, hogy pontosan hova járhatott.)
Említettem már, hogy a nagyváradi és debreceni zsidó gimnáziumok évkönyvei nem tudnak Wiesel Lázár nevű tanulóról. A zárójeles mondat azonban nagyon fontos. Ebben a cikkben a legfontosabb mondat. Tudomásom szerint György Péter az első zsidó ember honunkban, aki a nagy nyilvánosság előtt közli, hogy jó lenne tudni, milyen iskolákat látogatott gyermekkorában a későbbi Nobel-díjas. Aki utánajárt, tudja, nem volt oly sok zsidó gimnázium az említett két városban. Nem kell hát sokat keresgélni, a megfelelő iskolai évkönyveket percek alatt át lehet böngészni (az eredményről már beszámoltam). Csak azt nem értem, György Pétert miért épp Wiesel halála után érdekli, „pontosan” hova járt iskolába a nagy ember? Wiesel hazai tisztelői miért nem faggatták iskolai éveiről (is) Elie Wieselt? Amikor néhány éve hazánkban járt, miért nem kérdezte meg tőle például György Péter: Elie, melyik városban tanultál, milyen gimnáziumba jártál? Jó tanuló voltál? Ilyen egyszerű kérdések ezek.
 |
Nem véletlenül ragadtam le az iskoláknál. Elie Wiesel egyetemen tanított, professzor volt (a Jad Vasem honlapja is így gyászolja: „Holocaust survivor Professor Elie Wiesel”), miközben nem tudjuk, hol és milyen eredménnyel végezte elemi iskolai és középfokú tanulmányait.
Az idézett szöveg után ezt írja György Péter:
Magyar állampolgár lett, a magyar hatóságok vitték el 1944 nyarán. Auschwitzba, Buchenwaldba került.
1944 nyarán? Üssük föl Wiesel leghíresebb, már idézett könyvét:
Szép áprilisi nap volt. Tavaszi illatok szállongtak a levegőben. Nyugat felé már leszállóban volt a nap.
De alig tettünk néhány lépést, máris ott meredeztek egy másik tábor szögesdrótjai. Vaskapu, fölötte felirat: „Arbeit macht frei.”
Auschwitz.
(I.m. 50. o.)
Szép április nap, Elie Auschwitzban élvezi a tavaszi illatok alkonyi szállongását. Április azonban nem nyári hónap, ráadásul a hivatalos holokausztkatekizmus szerint 1944 májusának derekán kezdték deportálni a magyarországi zsidókat. Hogyan került az állítólag máramarosszigeti illetőségű Elie az említett táborba már áprilisban, a deportálások májusi megindulása előtt?
Még két apróság. Említettem, hogy a Jad Vasem adatbázisában a holokauszt áldozatai között szerepel a vérhasban elhunyt Slomó Wiesel, Elie édesapja. Cikkem írása előtt megnéztem az adatbázist. Összesen nyolc máramarosszigeti Slomó (Salamon) Wieselről tud a Jad Vasem, s közülük csak egynek hiányzik a születési dátuma. Elie Wiesel úgy töltötte ki és adta le apjáról az adatlapot, hogy a születési dátum rubrikába nem írt semmit. Véletlen?
A nyolc Slomó (Salamon) Wiesel közül a Jad Vasem szerint négy Auschwitzban vesztette életét. S akkor még nem beszéltünk a többi Wieselről. Ha ugyanis csak a „Wiesel” nevet ütjük be a keresőbe (keresztnév nélkül), több tucat máramarosszigeti Wieselt találunk az adatbázisban. Rengeteg Wiesel élt tehát ebben az erdélyi városban, nők és férfiak vegyesen, s az adatbázis szerint többségük Auschwitzban halt meg. Annak ismeretében, hogy ennyi Wiesel volt akkoriban Máramarosszigeten (és később Auschwitzban), az olvasó meglepődik azon az auschwitzi epizódon, amelyet Elie önéletrajzi könyvében olvas:
Egyszerre hallom, hogy valaki végigmegy a sorok között, és azt kérdi:
– Melyikőtök Wiesel, Máramarosszigetről?
Ráncos, öreges arcú, szemüveges emberke volt az érdeklődő.
Apám válaszolt neki:
– Én vagyok a szigeti Wiesel.
(I.m. 53. o.)
A szigeti Wiesel? S mi van a többi szigeti Wiesellel? A sok-sok áldozattal, akiknek a nevét a Jad Vasem adatbázisa őrzi? Vagy ők mégsem léteztek? Elie Wiesel híres könyve ugyanis azt sugallja, mintha egyetlen egy Wiesel (és családja) került volna Auschwitzba, s ezt az egyet kereste volna egy öreges arcú emberke.
Zárásul György Péter cikkéből még egy mondatot idézek:
És persze itt van a könyvei egy része magyarra fordítva, de mintha a Wiesel-recepciónak inkább az elején tartanánk.
Tényleg az elején tartunk. Remélem, György Péter mindent megtesz azért, hogy sikeres legyen a Wiesel-recepció. Csak a helyes sorrendre kellene ügyelni. Mielőtt a most eltávozott, múlttalan zsidó magyarul még kiadatlan könyvei is fordítóra és kiadóra találnak, jó lenne végre megtudni, ki volt valójában az az ember, akit ma Elie Wieselként gyászolnak. Várjuk a hiányzó életrajzi adatokat, hogy legalább holtában legyen múltja Elie Wieselnek. Meggyőződésem, hogy az az ember, aki múltjáról soha nem beszélt (a Mazsihisz emlékező írásának címét átírva: „És Wiesel csendben maradt”), holtában nagy meglepetést tartogat számunkra.
Bistrán Demeter – Kuruc.info
Korábban írtuk:
– Gyorsan elföldelték az Elie Wiesel néven holohaknizó szélhámost
– Elpatkolt a magát Elie Wieselnek kiadó holoszélhámos
– Elie Wiesel emlékiratai nagyítóval: így hazudik a "szavahihető szemtanú" (VII., befejező rész)
– Egy kis figyelmességi játék: találja meg Elie Wiesel auschwitzi tetoválását!
– "A világnak meg kell tudnia: Elie Wiesel szélhámos"
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
