„Futballnemzet leszünk, ha éhen is döglünk bele!
Első Kézből
A magyar csapat győzelme Ausztria fölött normális körülmények között egy örömteli sportsiker lenne. Egy sportsiker, aminek rossz szájíz nélkül örülhet bárki, akinek épp az a hobbija, hogy túlfizetett szórakoztatóipari munkásoknak drukkol szabadidejében.
De ebben az országban már régóta nincsenek normális körülmények. Nálunk a miniszterelnök sok év kitartó munkájával a futballt kőkemény politikai üggyé tette és önmagával azonosította.
Ő az, aki a kertje végébe stadiont építtetett közpénzből, ő az, aki két évtizede futball-metaforákban beszél a népéhez, és ő az, aki az emberek megkérdezése nélkül üresen kongó stadionok tucatjait építette fel az országban – összesen több pénzből, mint az állami kórházaink teljes adósságállománya.
Orbán mindent a focira tett fel, így annak minden eredménye az ő politikáját igazolja – visszamenőlegesen is. Lehet efölött siránkozni vagy lelkendezni, de ezek a tények – a tényeket figyelmen kívül hagyni pedig körülbelül annyira eszes dolog, mint figyelmen kívül hagyni a piros lámpát.
Orbán és talpnyalói a magyar válogatott sikerét a saját politikájuk sikereként fogják magyarázni. Annak a perverz kormányzásnak az igazolására, ahol nem robottechnológiába, nem oktatásba, nem kutatás-fejlesztésbe öntik a pénzeket, hanem bőrlabdát kergető félanalfabétákba meg csiricsáré vidéki stadionokba.
Nem számít, hogy az iskolákban nem volt fűtés télen, nem számít, hogy rohadnak a kórházak és moslékot kapnak enni a betegek, nem számít hogy az elmúlt hat évben a szegények még szegényebbek lettek, nem számít, hogy az Orbán-família maffiamódszerekkel lopta szét az országot, nem számít, hogy félmillió magyar menekült nyugatra az elmúlt 6 évben. Az számít, hogy 2:0-ra megvertük az osztrák csapatot, folytassa Orbán, épüljenek tovább a stadionok, hej!
Nem véletlenül a diktatúrák szokása, hogy saját zsarnokságukat csillogó sportsikerekkel legitimálják. Minél nagyobb a szabadság és a jólét egy országban, annál kevésbé szükséges, hogy az állam sikerélmény-pótlékokkal szúrja ki az állampolgárai szemét.
A másik oldalon ott van Kína, Szovjetunió, NDK, akik sportnagyhatalmak voltak, de 100 lakosukból 99 bármikor cserélt volna egy dán állampolgárral. Előbbiek hozták az aranyakat, az utóbbiban meg volt mit enni. Hölgyeim és uraim, kenyerünk az nincs, de nálunk lesz a legnagyobb cirkusz – ha beledöglünk is.
Tudásalapú társadalom, ugyan már, nyugati métely. Oszt mire mennek vele a vékony keretes szemüveges, raccsoló okostojások? Mi bármikor leverjük őket fociban. Vagy az utcán, höhö. Nem kell ide változás, csak dagadjon a kebel a büszkeségtől, a kutyaúristenit neki, há futballnemzet vagyunk, há nem?
Dőljünk hátra a vietnámi papucsban, hálós atlétában, Sárkány sörrel a kézben, a hitelre vásárolt plazmatévé előtt, és hessegessük el a gondolatot, hogy szánalmas galacsintúrók vagyunk, akik gyávák ahhoz, hogy elkergessék a nyakukról a zsarnokot – inkább megfürdőznek vele a hamis fényben. Megérdemeljük Orbánt életünk végéig.” (Nyugati fény)
Ha megengedik kedves olvasóim, nem mennék bele fenti írás lelkiségének mélyelemzésébe, ilyesmiket utoljára a Tanácsköztársaságnak becézgetett patkánylázadás bukása után írtak a Bécsbe emigrált patkányok, akik azóta is jogfolytonosak, lásd ezt itt, vagy az Amerikai Népszavát, vagyis Bartus Lászlót, a két lábon járó szargalacsint, vagy az Indexet Tóth Gergellyel, és az összes többit, akiket volt szerencsénk idézgetni az elmúlt két napban, mióta vért hánynak kínjukban, amiért győzött a magyar válogatott.
Ennek a nyugati fénybe ájult gecinek is csak egy apróságra szeretném felhívni a figyelmét. Teljesen igaz, hogy a volt szovjet típusú diktatúrák – élükön az NDK-val! – nagyon komolyan vették a sportot, és valóban volt ebben egyfajta pótlék, amit a népnek szántak minden más helyett. Szabadság helyett, kenyér helyett, élhető élet helyett. És ugyanilyen okokból vették halálosan komolyan a sportot ezen országok sportolói is, akik számára ez volt például a kitörési lehetőség is egyben. Bár ha valaki megnézi Kósa Ferenc filmjét, a Küldetést, ami Balczó Andrásról szól, mást fog gondolni erről is, és meggyőződhet róla, hogy nagy-nagy szerencsénkre a nyugati fény-féle tetveken kívül is van élet.
De: A fényességes Nyugat, élén a még fényességesebb Egyesült Államokkal még ennél is komolyabban vette a sportsikereket. És az Egyesült Államok az az ország, amelyik a legtöbb pénzt fekteti például a legmodernebb doppingokba, amelyik a legkomolyabb tudományos háttér apparátust tartja fenn ezen a vonalon. És az USA az az ország, amelyik csak ritkán bukik meg a dopping teszteken, ugyanis ők járnak egy lépéssel a VADA előtt, továbbá furfangosan megoldják azt is, hogy a sportolóikat ne lehessen ellenőrizni.
Szóval, nagy a verseny a „ki veszi komolyabban a sportot” sportágban.
Az pedig, hogy ez a nyilvánvalóan lúdtalpas, kígyóvállú, nyálcsorgató kis fingzsák, aki belebújt a nyugati lúdvércbe, akit egész szánalmas, kibaszott, felesleges életében kiröhögtek, ha valami sport került szóba, aki egy egyeneset nem tudott soha labdába rúgni, kötélre nem tudott felmászni, aki távolugráskor ötven centinél zuhant le a valagára, aki sírva verte a faszát az iskolai bálokon a klotyón, mert tudta, nő ingyen az életben nem fog ránézni, szóval hogy ez „túlfizetett szórakoztatóipari munkásoknak” nevezi a focistákat, teljesen érthető. Ez pszichiátriai kérdés. Mint a homokos muszlim állat, aki képtelen volt feldolgozni önnön vágyait, így inkább bement az orlandói bárba, hogy megölje azokat a vágyakat. Vagy mint a hozzá mind külsőre, mind belsőre tökéletesen hasonlító Tóta W. Árpád, aki szintúgy betegesen gyűlöli a sportot, a sportolókat, s legjobban az olimpiát gyűlöli, ahol csupa olyan ember látható, akikre ő legnagyobb bánatára soha nem fog hasonlítani, mivel ő egy teleszart térdzoknira hasonlít leginkább, arcban pedig nagyszerűen hozza Marty Feldmant, annak kedvessége, embersége és tehetsége nélkül.
De semmi baj gyerekek.
A sport a normális emberi élet szerves része.
Ti viszont nem vagytok azok, és erre előbb-utóbb magatok is rájöttök majd. (Amint megkapjátok a misztikus tudást, azonnal adjátok tovább a haverotoknak, Dániel Péternek, hogy ne nekünk kelljen, a fenének van kedve gumikesztyűt húzni…)
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
