Kicsit túlértékeltük az európaiak önállóságát, az ukrán válság azonban megmutatta, hogy az Európai Unió politikai és gazdasági értelemben mennyire függ Washingtontól – fogalmazott a mai budapesti látogatása előtt lapunknak adott exkluzív interjújában Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter úgy látja, Oroszország és az Európai Unió közötti viszony az ukrán hatalom felelőtlen politizálásának túszává vált. Moszkva ennek ellenére szeretne együttműködni egy erős Európai Unióval, olyannal, amely a saját érdekeiből kiindulva építi nemzetközi kapcsolatait. Az orosz külügyminiszter fontos és megbízható partnernek nevezte Magyarországot, amellyel az egyáltalán nem egyszerű európai helyzet ellenére is fejlődnek a kapcsolatok.
Miniszter úr, mint a gyakori kölcsönös látogatások is bizonyítják, a magyar–orosz viszony az elmúlt öt évben példaértékű. Miként fogalmazná meg e kapcsolat lényegét? Stratégiai, taktikai jellegű, avagy egyszerűen a pragmatizmus mozgatja?
– Magyarország fontos és megbízható partnerünk Európában. A két állam közötti viszonyt van mire alapozni, s nemcsak a hagyományokra lehet építeni, de jó potenciállal bír ez a kapcsolatrendszer a jövőre nézve is. Nagyra értékeljük, hogy a magyar vezetés őszintén elkötelezett a kapcsolatok további következetes fejlesztése mellett, ami véleményünk szerint országaink és népeink alapvető érdeke. Úgy gondoljuk, a sikeres munka záloga, hogy a magyar–orosz együttműködés az egyenlőségen, a pragmatizmuson, a kölcsönös tiszteleten és egymás érdekeinek tiszteletben tartásán alapul. Így az egyáltalán nem egyszerű európai helyzet ellenére szinte minden területen fejlődik. A szükséges lendületet ehhez megadják a két ország első számú vezetőinek folyamatos találkozói. Februári megbeszélésükön Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor részletesen megtárgyalták a kapcsolatok kulcsfontosságú kérdéseit, s kijelölték a jövő irányait.
– A kétoldalú kapcsolatok kulcskérdése a paksi bővítés, amelyre egyre nagyobb brüsszeli nyomás nehezedik. Nem tart attól, hogy emiatt Magyarország kihátrál a projektből? Érzi ennek a veszélyét?
– A szovjet technikai közreműködéssel épült paksi atomerőműnek az orosz állami vállalat, a Roszatom által tervezett bővítése kétségkívül stratégiai jelentőséggel bír. Már csak a beruházás több mint 10 milliárd eurós értéke és 2032-ig tartó időtartama miatt is. Nem beszélve arról, hogy ez a bővítés milyen módon erősíti Magyarország energiabiztonságát, hiszen Paks már ma is az ország villanyáram-termelésének több mint 40 százalékát adja. Szeretném külön hangsúlyozni, hogy a munkálatok jelentős részét magyar cégek és szakértők végzik, s természetesen ők működtetik majd a kész blokkokat is. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy e közös projektet milyen figyelemmel kísérik az európai szervezetek, így az Európai Bizottság, amely a beruházással kapcsolatban vizsgálatok sorát kezdeményezte. Jelen pillanatban nincs kétségünk afelől, hogy a magyar kormány, amely nemegyszer kifejezte elkötelezettségét a beruházás mellett, megnyugtató választ ad Brüsszel kérdéseire.
– Magyarország azoknak az uniós országoknak egyike, amelyek, ha meg is szavazzák, nem tartják helyesnek a jelenlegi szankciós politikát. Milyen konkrét lépésekkel tudja ezt a magatartást viszonozni az orosz fél, s milyen esélyt lát e szankciók eltörlésére?
– Egyértelmű, hogy az Oroszországra nehezedő egyoldalú szankciók nem tántorítanak el bennünket elvi alapvetésünktől, a nemzeti érdekek védelmétől. Az orosz válasz e barátságtalan lépésekre kiegyensúlyozott volt, amely figyelembe vette Oroszországnak a nemzetközi megállapodásokban rögzített, így a WTO-hoz kötődő jogait és kötelezettségeit egyaránt. Ami pedig e szankciók jövőjét illeti, ezt a kérdést azoknak kell feltenni, akik a szankciós spirál feszítésében voltak érdekeltek. Eddig sem tárgyaltunk, s a jövőben sem fogunk egyezkedni a megszorítások enyhítésének, illetve megszüntetésének feltételeiről. Az Európai Unió ezt a minszki megállapodások teljesítéséhez köti. Ez a feltétel azonban abszurd, hiszen mint tudjuk, Oroszország nem közvetlen érintettje a konfliktusnak. A kérdés ilyen felvetése csupán felbátorítja Kijevet a Minszkben megbeszélt rendezési terv megvalósításának következmények nélküli szabotálására. Ebből következően úgy tűnik tehát, hogy Oroszország és az Európai Unió közötti viszony az ukrán hatalom felelőtlen politizálásának túszává vált. Igyekszünk megmagyarázni partnereinknek, hogy mennyire rosszindulatú az ilyen logika, s mennyire kisstílű a kialakult helyzet. A lényeg, hogy az Európai Unió és tagállamai mutassanak politikai akaratot a kérdés rendezésére. Az uniós országokkal ápolt kapcsolataink révén állíthatjuk, hogy mind több partnerünk ismeri fel a szankciókra alapuló politika elfogadhatatlan és értelmetlen voltát. Egyesek, köztük magyar barátaink is nyíltan hangoztatják, hogy ezen a kellemetlen helyzeten a lehető leggyorsabban túl kell lépnünk. Sajnos ez a lépés egyelőre várat magára.
– Moszkva érezhetően csalódott Európában. Nem véletlenül, hiszen Brüsszel már agresszorként tekint a Kremlre, s a vele együttműködőket, így Magyarországot is Oroszország trójai falovának tartja, amelynek segítségével Moszkva meg akarja törni az unió egységét. Erős vagy gyenge Európában érdekelt Oroszország? Hogyan látja az Európai Unió jövőjét, s ennek fényében ön szerint az EU-nak van nagyobb szüksége Oroszországra, avagy viszont?
– Mindenekelőtt hadd jegyezzem meg, hogy az Oroszország és az Európai Unió között kialakult jelenlegi válság annak az eredménye, hogy a felek képtelenek voltak kialakítani valódi partnerségen alapuló párbeszédet. Emlékeztetnék arra, hogy Oroszország folyamatosan jelezte készségét az Európai Unióval folytatandó, a pár napos utazások vízumkötelezettségének eltörlésétől az energetikai együttműködésig a kérdések széles körét felölelő együttműködésre. Sajnos Brüsszel a keleti partnerség programjának kezdeményezésétől a kelet-európai térség országainak választásra kényszerítéséig az államok „saját” és „idegenek” alapon történő osztályozásáig a geopolitikai térnyerés szűk látókörű politikájának irányvonalát részesítette előnyben. Ennek a politikának a csúcspontja az uniós országok sora által is támogatott ukrajnai államcsíny volt. S amikor a Kijevben a hatalmat fegyveres úton megszerző nacionalisták felelőtlen magatartásukkal a szétesés szélére, polgárháborúba sodorták az országot, akkor a Nyugat valahogy mindenben Oroszországot találta vétkesnek, s vele szemben egyoldalú szankciókat léptetett életbe. Az az igazság, hogy kicsit túlértékeltük az európaiak önállóságát a világban! Az ukrán válság azonban megmutatta, hogy az Európai Unió politikai és gazdasági értelemben mennyire függ Washingtontól. Mi egy erős Európai Unióval szeretnénk együttműködni. Olyannal, amely a saját érdekeiből kiindulva építi nemzetközi kapcsolatait, s a régión kívüli szereplőkkel szemben nem mindenáron az atlanti szolidaritást helyezi előtérbe. Megjegyzem egyébként, hogy a Brüsszel által életbe léptetett szankciók az évtizedeken át kiépült üzleti kapcsolatok szétrombolásával milyen károkat okoznak maguknak a tagországoknak. Ez a politika gyengíti a kontinens stabilitását, s új választóvonalakat hoz létre Európán belül. Ennek ellenére meg vagyok győződve arról, hogy képesek vagyunk megtörni a jelenlegi negatív trendet, amelyet ismét az együttműködés válthat fel. Abból indulunk ki, hogy Oroszország és az Európai Unió között a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésnek nincs alternatívája. A földrajzi fekvéstől a gazdasági érdekeken át a történelmi és az átlagemberek közti kapcsolatokig túlságosan sok dolog köt össze minket. Oroszország és az EU az európai kontinens két legfontosabb tényezője. Oroszország az energetikai szférában belátható ideig az Európai Unió első számú partnere lesz. Közös érdekünk, hogy elmélyítsük az együttműködést, s együttesen tudjunk reagálni a jogvédelem, a tudomány és a kultúra területén jelentkező veszélyekre és kihívásokra. Logikus, hogy ez a munka nem lehet sikeres a szembenállás és a feltartóztatás logikájának feladása, a valóban egyenlő alapokon nyugvó, egymás valós érdekeit figyelembe vevő párbeszéd nélkül. Más szóval, az már nem megy, mint régen, amikor az orosz érdekeket figyelmen kívül hagyó, kész tények elé állító együttműködési modellt próbáltak ránk erőltetni. Oroszország és az Európai Unió kapcsolata ma válaszúthoz érkezett. El kell döntenünk, milyen együttműködést szeretnénk, merre induljunk. Meg vagyok győződve arról, hogy közös érdek az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig terjedő kiterjedt térségben az egyenjogú és oszthatatlan biztonságon alapuló gazdasági és humanitárius együttműködés zónájának lépcsőzetes megteremtése. Ebbe az irányba tett fontos lépés volna az európai és az eurázsiai integrációs folyamatok harmonizálása.
– Közép-Európában látványosan erősíti katonai jelenlétét – részben a NATO-n keresztül, részben azon kívül – az Egyesült Államok. A katonai infrastruktúra egyre közelebb kerül Oroszországhoz, s sokak szerint ez egyre közelebb hozza egy újabb világháború esélyét. Ön is így gondolja?
– Nem szeretnék azonosulni azokkal a felelőtlen politikusokkal, akik, nem számolva a következményekkel, folyamatosan félelmet keltve emelik a tétet, s saját ambícióik oltárán készek könnyű szívvel feláldozni a békét, valamint az európai stabilitást. Nem akarom feleslegesen dramatizálni a helyzetet, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a NATO politikájának eredményeként egyre növekvő feszültséget, a mind látványosabb negatív tendenciákat sem. Az észak-atlanti szövetség az orosz határok közelében folyamatosan növekedő katonai potenciállal és az amerikai rakétavédelmi rendszer európai telepítésével tudatosan ássa alá a kontinensen a stratégiai egyensúlyt. Az ilyen lépések rövidlátók, és a bizonytalanságot erősítik. Másként ezt nem lehet értelmezni, s az orosz fél megteszi a szükséges lépéseket a nemzetbiztonságot fenyegető veszélyek elhárítására. Ezzel együtt Oroszország kész a kölcsönösen előnyös, a széles körű európai együttműködésen, az oszthatatlanság elvén nyugvó, a nemzetközi jogot tiszteletben tartó biztonsági struktúra megteremtésére. Bízunk benne, hogy a NATO-ban végül felülkerekedik a józan ész, nyugati partnereink erőt vesznek magukon, s elállnak a biztonságot mások kárára megteremtő konfrontációs politikától.
– Készül az új orosz külpolitikai doktrína. Melyek ennek a prioritásai? Hová pozicionálja magát Oroszország a változó világban? Regionális hatalomként globális ambíciókkal, vagy egyértelműen globális hatalomként?
– Valóban dolgozunk a külpolitikai koncepció megújításán. E dokumentum szövege – beleértve a nyugati kapcsolatok lehűlését, az eurázsiai térségben felgyorsult integrációs folyamatokat, a közel-keleti és az észak-afrikai helyzet romlását, ezzel kapcsolatban a terrorizmus és a szélsőségek megerősödését – már tükrözi az elmúlt három évben a világban zajlott változások értékelését. Új külpolitikai doktrínáról azonban aligha volna korrekt beszélni, hiszen a dokumentum csak megerősíti az orosz külpolitika alapelveit, kulcsfontosságú elemeit. Így a szuverenitást, a többvektorúságot, a nyitottságot az egyenrangú alapokon nyugvó együttműködéshez mindazokkal, akik erre többek között a világunk problémáinak hatékony megoldása érdekében készek. Ezek az alapelvek kiállták az idő próbáját, megmutatkozott a hatékonyságuk, s egyre népszerűbbek. A világban összetett, örvénylő folyamatok közepette formálódik a többpólusú berendezkedés. Egyre élesebb a verseny az e rendszer kontúrjait leíró elképzelések között. E körülmények közepette következetesen fellépünk a folyamatok civilizált mederbe terelése, a mindenki előtt álló, így a nemzetközi terrorizmus által jelentett kihívásokra adandó adekvát válaszok közös kidolgozása érdekében. Ezt az orosz megközelítést az államok többsége támogatja. Mindent megteszünk a helyzet javítása, a világban meglévő konfliktusok csökkentése érdekében. Felhasználjuk erre az ENSZ-ben, a G20-ban, az Eurázsiai Gazdasági Unióban, a BRICS-ben, a sanghaji együttműködésben és más többoldalú formációkban rejlő potenciált. Felhívnám a figyelmet arra, hogy sok tekintetben ennek az elvi és építő jellegű megközelítésnek köszönhetően sikerült megegyezésre jutni az iráni atomprogram kérdésében, elindítani a szíriai politikai rendezést célzó úgynevezett bécsi folyamatot, s egyeztetni más fontos nemzetközi problémák sorában.
– Mennyiben akadályozzák ezeknek az ambícióknak a megvalósítását Oroszország belső, mindenekelőtt gazdasági gyengeségei?
– Az orosz gazdaság alapvetően alkalmazkodott a kedvezőtlen külső körülményekhez, így az energiahordozók árának eséséhez vagy az Egyesült Államok és az Európai Unió részéről egyoldalúan bevezetett szankciókhoz. Sikerült stabilizálni az ipari termelést és a nemzeti valuta árfolyamát. Lassult az infláció üteme. Folytatódik a modernizáció, s egyebek mellett az import kiváltása, a hazai termékek versenyképességének és minőségének javítása révén a gazdaság diverzifikációja. Ezzel együtt Oroszország nem akar bezárkózni. Továbbra is nyitottak vagyunk mindenkivel az egyenrangú és kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésre.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 25.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
