Szerkesztőségünk a napokban levelet kapott Şakir Fakılı úrtól, a Török Köztársaság budapesti Nagykövetétől. Nagykövet úr a portálunkon 2016. április 24-én megjelent, Törökország: 101 éve történt az örmény – asszír népirtás című írásunkra reagál, kifogásolja annak tartalmát. Nagykövet úr szerint elfogultak vagyunk és a független újságírás elvével ellentétben egyoldalúan tájékoztatunk a történelemről.
Megragadva az alkalmat, ismételten le szeretnénk szögezni: szerkesztőségünket nem támogatja senki. A magunk módján a munkatársaink hazájának érdekeit, illetve a hazánk szövetségeseinek érdekeit képviseljük. Jogi személyiséggel egyelőre nem rendelkezünk, de szándékunkban áll ezen változtatni.
A Közel-Keleten szisztematikusan, etnikai és vallási alapon véghezvitt népirtásokról pedig cikksorozatot indítunk, mert azt tapasztaljuk, hogy az európai emberek e téren igen kevés információval rendelkeznek.
Ugyanakkor le szeretnénk szögezni, a török népet testvérünknek tekintjük. A török-magyar barátságban és a közel-keleti népek együttműködésében hiszünk. Ami számunkra elfogadhatatlan, az az Oszmán Birodalom elnyomó és népirtó politikája, illetve ennek a folytatása, amit a XXI. században tesz a jelenlegi neo-oszmán török vezetés.
Mindezekre tekintettel Nagykövet Úr kérésének eleget téve közöljük levelét, valamint azt az írást, amely más megközelítésben mutatja be a történelem eme sötét napjait.
Orientalista.hu – Kassab Adonis főszerkesztő
A Török Köztársaság budapesti Nagykövetének levele (megszólítás nélkül kaptuk):
Az “orientalista.hu” portálon 2016. április 24-én az 1915-ös eseményekkel kapcsolatosan megjelent cikküket szomorúan olvastuk.
Az írásukban megjelenő állítások meglepő elfogultságot tükröznek, ezenkívül mind a jogi, mind a tudományos alapot nélkülözik. A törökökkel és az Oszmán Birodalommal szemben használt rágalmazó kifejezések pedig a független újságírás elvével ellenkeznek.
Az Első Világháború olyan borzalmat jelentett, melyre korábban nem volt példa. Legalább 16 millió ember vesztette életét, további 20 millió pedig megsebesült. Összeomlott az Oszmán Birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia és az Orosz Birodalom, a határok nagymértékben megváltoztak, és tömeges népvándorlás vette kezdetét.
Az Oszmán Birodalom széthullásakor közel öt millió oszmán alattvalót űztek el a Balkánon és a Kaukázusban található szülőföldjéről, így kénytelenek voltak Isztambulban és Anatóliában menedéket keresni. Ebben az időszakban a Birodalmat alkotó valamennyi közösség szenvedéseken ment keresztül. Így tény az is, hogy ebben a zűrzavaros időben az örmények is sokat szenvedtek, és a Birodalom közös sorsában osztoztak.
Komoly biztonsági fenyegetést jelentett az Oszmán Birodalomra nézve az, hogy néhány befolyásos örmény szervezet a 19. század második felétől kezdve a cári Oroszországnak az Oszmán Birodalom meggyöngítésére és feldarabolására irányuló politikáját támogatta. E fenyegetést növelték a nevezett csoportoknak a szeparatista tevkenységei és lázadásai, a többségében muszlim oszmán alattvalók lakta vidékeken véghezvitt fegyveres támadások. Az Első Világháború során a radikális örmények egy etkinai szempontból homogén Örményország létrehozása céljából a megszálló orosz hadsereg soraiba léptek be.
Erre válaszul 1915-ben az oszmán kormány úgy döntött, hogy a háborús területeken, illetve a közelben lévő stratégiai területeken élő örmény lakosságot a megszálló orosz hadsereg utánpótlás – és közlekedési útvonalaitól elvágva a Birodalom déli megyéibe költözteti át.
Jóllehet az oszmán kormány terveket készített arra nézve, hogy a helyváltoztatásra kényszerülő örmény lakosságot miként védjék meg, mégsem tudta megakadályozni, hogy az adott körülmények között ne kelljen nagy szenvedéseken keresztül mennie. A belső viszályok miatt még nehezebbé váló háborús körülmények, a bosszút forraló helyi csoportok, a rablások, éhség, járványok, a széteső Birodalomban eluralkodó általános joghiánnyal leírható állapot, minden lehetőség számbavétele ellenére is egy nagy tragédia létrejöttéhez vezetett.
Az archív források tanúsága szerint a parancsokkal szembehelyezkedve az örmények konvojai ellen bűncselekményt elkövető egyes oszmán állami tisztviselők az örmény veszteségekért felelőssé téve 1916-ban a halálbüntetést is beleértve különböző büntetésekben részesültek.
A cikkükben szereplő állítás, miszerint “1,5 millió örményt és majdnem 2 millió asszír-szír keresztényt öltek meg” nem fedi a valóságot. Ezzel kapcsolatban mellékelten küldöm Önöknek a Yücel Güçlü tollából származó, témával kapcsolatos írását.
A népirtás a nemzetközi jogban egy határozottan definiált bűntett. Első alkalommal 1948-ban az ENSZ a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményében került meghatározásra, a hatályba lépése előtt végbement események pedig az egyezmény alkalmazási területén kívül esnek.
Valamely esemény népirtásként történő minősítéséhez az 1948-as Genocídium Egyezmény-ben szereplő feltételek meglétét abszolút bizonyítékokkal kell alátámasztani. Előítéletek és vélemények alapján az 1915-ös eseményeket népirtásként meghatározni a jog semmibe vételét jelenti.
Csak egy illetékes nemzetközi bíróság dönthet az ügyben, hogy valamely esemény népirtásnak minősül-e. Ráadásul egy esemény népirtásként történő meghatározása nagyon komoly állítás, ezért különös tekintettel a szándékosság feltételének fennállására az ezt állító személynek az illetékes bíróság előtt mindezt bizonyítania kell. Amint az a holokauszt, a ruandai és a srebrenyicai népirtások esetében történt, csak egy szakértő bíróság hozzáértő munkája eredményeképp nyerhet bizonyítást egy ilyen bűncselekmény. Ily módon a joggal ellentétes dolog az 1915-ös eseményeket népirtásnak nevezni.
A független újságírás elvének megfelelően örömünkre szolgálna, ha ezen észrevételünk megjelenésének az internetes oldalukon helyet tudnának biztosítani.
Tisztelettel,
Şakir Fakılı
Török Köztársaság budapesti Nagykövete
A Nagykövet úr által küldött cikket IDE kattintva lehet elolvasni.
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
