A szlovákok úgy tartják számon Magyarországot, mint ahol sok szlovák könyv jelenik meg. Ennek ellenére kevés szlovák író közismert nálunk. Pedig a kortárs szlovák regények és novellák történetei a magyar olvasó számára is ismerős közép-európai közegben játszódnak, ráadásul sok szerzőnek van magyar kötődése. A legújabb kori szlovák prózában inkább adottságként, mint konfliktushelyzetként jelenik meg a magyarok szlovákiai jelenléte és a közös múlt.
Szlovákia idén a budapesti nemzetközi könyvfesztivál díszvendége volt. Harminchárom új szlovák kötet jelent meg magyarul az eseményre, és a hét végén negyven szlovák szerzővel személyesen is találkozhatott a közönség a budapesti Millenárison. A regények és a verseskötetek mellett a magyar kiadók több vers- és novellagyűjteményt is megjelentettek a fesztiválra. A Férfi, nő, gyerek című kortárs novellagyűjteményből (Noran Libro Kiadó) például elég jól látszik, hogy milyen kérdések foglalkoztatják mostanában a szlovák írókat: a legtöbb történetben az egyén keresi a helyét a párkapcsolatban, családban és a társadalomban. Olvashatunk novellát bántalmazó házasságról, szlovák–indiai vegyes házasságról a szlovák nagymama szemszögéből, alkoholizmusról, egzisztenciális bizonytalanságról, néha pedig egészen konkrétan beazonosítható társadalmi problémákról – az Agda Bavi Pain néven publikáló Jozef Gaál például a hírhedt kassai külvárosi lakótelepről, a gettónak számító Luník IX-ről írt elbeszélést, amelyet egy másik antológiában, a Tiszatáj Kiadónak a fesztiválra megjelenő szlovák válogatásában olvashatunk.
– Egyfajta személyesség, befelé fordulás jellemzi most a szlovák irodalmat – tudjuk meg Tőzsér Árpád szlovákiai magyar költőtől. – A magánélet kérdései, egzisztenciális problémák, megélhetés, szerelem a szlovák próza fő témái. Nem elsődlegesen a nemzeti, sokkal inkább a női és a szexuális identitás kérdése izgatja őket, valamint az idegenekhez, például a bevándorlókhoz való viszonyulással foglalkoznak az írók. A magyar–szlovák történelmi konfliktusok, a történelem eltérő értelmezései nem központi kérdések a mai szlovák irodalomban.
A magyar–szlovák viszony
– A szlovák irodalomban régebben jellemvonásnak számított, ha egy szereplő magyar, az sokszor azt jelentette, hogy emiatt nevetség tárgya lehetett. Ma viszont ez is ugyanolyan tulajdonság egy-egy irodalmi mű szereplőjénél, mint hogy az illetőnek göndör a haja vagy mély a hangja; nem társul hozzá minősítés – mondja Miroslava Vallová, a Szlovák Irodalmi Információs Központ vezetője.
A szlovák írók inkább iróniával és öniróniával kezelik a magyar–szlovák kérdést. Tőzsér Árpád Pavel Vilikovskyt említi, akinél ez korántsem központi téma, de amikor itt-ott reflektál a szlovák–magyar viszonyra, akkor gyakran a szlovák nemzeti elfogultságot pécézi ki. (Vilikovskynak Első és utolsó szerelem című könyve jelenik meg a fesztiválra a Kalligram Kiadónál.)
A „többkultúrájú”, magyar–szlovák kötődésű író gyakori jelenség a mai szlovák irodalomban – erre Németh Zoltán költő és irodalomtörténész, a besztercebányai Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem oktatója hívja fel a figyelmet. Az ilyen szerzők vegyes lakosságú városokban élnek, mint az érsekújvári Vladimír Balla vagy a révkomáromi Daniela Kapitánová, és akár írnak is mindkét nyelven, mint Macsovszky Péter és Mila Haugová, aki Budapesten született diplomatacsaládban.
Barátság, szerelem, erotika
A „több kultúra” nem csak a szlovákot és a magyart jelentheti. Maros Krajnák például ruszin környezetben nőtt fel, ez ihlette Carpathia című regényét, amely különös, mágikus realista mese a fogyatkozó ruszin közösségről. Magyar fordítását a marosvásárhelyi Lector Kiadó hozza el a fesztiválra.
– Van egy regényírói vonal, amely az utóbbi években alakult ki – mondja Miroslava Vallová. – Érdekes történeteket mesél, és erősen gyökerezik a szlovákiai, közép-európai térségben vagy annak egy-egy városában. Ezek a regények általában az adott hely múltbeli képét is megjelenítik. Ez az új regényírás nagy hangsúlyt helyez a történetmesélésre. A barátság, a szerelem és az erotika központi kérdés a művekben, de fontos a múltfeldolgozás is. Jana Juranovának van például egy második világháborús családtörténete, ahol a családban megtalálhatók a fasizmus hívei és az ellenállók is. Azt mutatja be, hogy egy kis közösségen belül hogyan képesek a tagjai feldolgozni az ehhez hasonló ellentmondásos történeteket.
Egyébként, tudjuk meg, nem jellemző a kortárs szlovák irodalomra, hogy a történelmi múltban az első világháború előtti időkre nyúlnának vissza a szerzők. A szocializmus időszakával viszont foglalkozik az irodalom, jó példa erre az egyik legjelentősebb szlovák kortárs író, Pavel Vilikovsky, akit leginkább Esterházy Péterhez szoktak hasonlítani. Bár nyelvében kevésbé kísérletező, mint Esterházy, hatása és a szlovák irodalomban elfoglalt helye hasonló az övéhez. Vilikovsky több művében is foglalkozott az egyén és a diktatúra viszonyával. És részben erről szól például Daniela Kapitánová most megjelent regénye, a Szlovákiában és külföldön is nagy sikert aratott Könyv a temetőről (Magvető Kiadó), amelyben egy fogyatékkal élő férfiból csinál besúgót a város kommunista vezetése. Peter Juscák pedig a gulág kegyetlenségéről írt dokumentumokon és vallomásokon alapuló regényt …és ne feledd a hattyúkat! címmel (Kalligram Kiadó), amelynek a főszereplője egy szlovák–német–ruszin családból származó, magyarul is jól beszélő nő.
– A költők közül Milan Rúfust, Lubomír Feldeket, Michal Habajt és Jan Buzássyt ajánlanám az érdeklődők figyelmébe – mondja Tőzsér Árpád. – Utóbbi nagyon érdekes gondolati költészetet művel. Nem nagyon van olyan magyar költő, akit hasonlítani tudnék hozzá. Talán Pilinszkyt, de a katolicizmusa nélkül.
Hiányzó népnemzeti vonal
Tőzsér szerint a szlovák irodalom irányzatok tekintetében nem olyan tarka, mint a magyar, ahol egymás mellett él és virágzik a posztmodern, a minimalista, a népnemzeti, a mágikus realista és az avantgárd iskola, még akkor is, ha képviselőik többnyire nem szólnak egymáshoz.
Németh Zoltán úgy véli: valóban hiányzik a szlovák irodalomból a népnemzeti vonal, amely a magyar irodalomban Petőfi Sándor óta folyamatos volt. A szociografikus irodalomnak sincsenek olyan hagyományai, mint nálunk. Szerinte viszont van olyan irányzat is, amely Magyarországon nincs igazán jelen, ám Szlovákiában nagyon erőteljes: ez a katolikus modernizmus.
– Spirituális, vallásos versek ezek, amelyek sokszor a mai kor értékrelativizmusával állítják szembe a hitet – mondja Németh. – Formailag változatos költészet, a hagyományos rímes lírától a különböző szövegek közötti játékra építő költészetig bármilyen formában megjelenhet. Jaroslav Srank szlovák irodalomtörténész arra jutott, hogy a kortárs szlovák líra legmarkánsabb vonulata ehhez az irányzathoz sorolható.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 23.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
